NBA: Túl sok a pénz, az a baj

 avatar 2016. 07. 03. 12:31    
Olvasási idő: 6 perc

Adam Silverről azt gondoltam, hogy olyan, mint tinédzserkorom kedvenc sorozatának főhőse, Parker Lewis: sohasem veszít. Az NBA fizetési plafonjának előrejelzett növekedése újabb lehetőség volt a komisszárius számára, hogy bizonyítsa tévedhetetlenségét. Silver nem tudott vagy nem akart mit tenni, a következmények pedig katasztrofálisak.

Az NBA-ben jelenleg is érvényben lévő pénzügyi rendszerének alapjait még az előző komisszárius, David Stern fektette le és vezette be 1984-ben. Az alapelv egyszerű: a játékosok az NBA által termelt bevétel nagyjából felén osztoznak. Az így kiokoskodott úgynevezett fizetési plafon, amivel a csapatok gazdálkodhattak, 1984-ben 3,6 millió dollár volt, idén pedig valamivel 94 millió (!) dollár felett lesz. Csak az elmúlt két év alatt több mint 30 millió dollárral nőtt a plafon, ennek pedig az NBA új TV-s szerződése az oka. A bevételekkel együtt pedig a fizetések is elszálltak: az elmúlt napokban félelmetes számok láttak napvilágot:

– 120 millió dollár 5 évre Nicolas Batumnak
– 130 millió dollár 5 évre Andre Drummondnak
– 139 millió dollár 5 évre DeMar Derozannak
– 153 millió dollár 5 évre Mike Conleynak

Az NBA-vel foglalkozó fórumokban és Facebook-csoportokban elszabadult a pokol. A liga pénzügyi hátterét kevésbé ismerő rajongók minden új szerződés után a szívükhöz kapnak, pedig az új megállapodások oroszlánrésze rendben van, ha a két évvel ezelőtti állapothoz viszonyítjuk őket.

Egy dolog nincsen rendben, de az messziről bűzlik: reális esély van arra, hogy az NBA tíz legjobb játékosa közé tartozó Kevin Durant a következő 24 órában maximális fizetéssel írjon alá a liga egyik legjobb csapatához, Golden State Warriorshoz.

Adam, ezt hogy engedhetted?

A liga gazdasági alapjait jelentő Kollektív Pénzügyi Szerződés (CBA) rengeteg dolgot szabályoz, de ha ki kellene emelnem kettőt a legfontosabb célok közül, akkor az egyik az esélyek kiegyenlítése lenne a fizetési plafon segítségével, a másik pedig annak elősegítése, hogy a csapatok meg tudják tartani legjobb játékosaikat azzal, hogy hosszabb szerződéseket tudnak kínálni nagyobb kezdőfizetéssel, mint a vetélytársak.

Az esélyegyenlőségről annyit, hogy a CBA 1984-es bevezetése után eltelt harminc évben írd és mondd nyolc tudott bajnokságot nyerni. Na de mi a helyzet a szabadon igazolható játékosok védelmével?

Végignéztem az összes bajnokcsapat keretét 1984 óta és megdöbbentőbb dolgokra bukkantam, mint Vujity Tvrtko a trianoni békeszerződés átolvasásakor…

A 2000-es Lakers volt az első olyan bajnokcsapat, ahol egy meghatározó játékos nem a Draft vagy egy játékoscsere útján került a keretbe! Shaquille O’Neal 1996-ban döntött úgy, hogy elege van Orlandóból, és átigazolt a Showtime-korszak után önmagát kereső Los Angelesbe.

O’Neal dezertálásától eltekintve a játékosok mohóságára épülő rendszer tökéletesen működött, a meghatározó játékosok kitartottak az őket draftoló csapat mellett. Az első rés a játékosok hiúsága miatt keletkezett a pajzson. Mivel az NBA a dinasztiák ligája lett, egy teljes generációnak kellett azzal szembesülnie, hogy bajnoki cím nélkül fog bekerülni a Hírességek Csarnokába. Egyre hangosabb lett azoknak a tábora, akik szerint egy gyűrű nélküli karrier szart sem ér, és elérkezett az Aranyásók Kora.

A Lakers lett az első közkedvelt célpont, ahová az öregek aprópénzért jöttek bajnokságot nyerni. A sort J.R. Rider és Mitch Richmond nyitotta, aztán jött 2003 nyara és elszabadult a pokol: Los Angelesbe igazolt Gary Payton és Karl Malone. Nekik nem sikerült, de Finleynek San Antonióban már igen, ahogy aztán végül Payton is bajnok lett Miamiban. A sor tetszés szerint folytatható.

A következő fordulópontra 2010-ig kellett várni, amikor a Miami Heat úgy rakta össze világverő trióját, amely később nem kettő, nem három, nem négy… Szóval James, Wade és Bosh úgy bútorozott össze, hogy eközben annyi pénzről mondtak le, hogy végül nem csak ők hárman fértek be a plafon alá, hanem még Udonis Haslemnek is jutott pénz. Az Áldozatok Kora megkezdődött. Ennek voltak egyébként példaértékű megnyilvánulásai, amikor mondjuk Duncan vagy éppen Nowitzki mondott le súlyos pénzekről annak érdekében, hogy a csapatuk előre tudjon lépni, és volt persze Kobe Bryant, aki szart a farmra és úgy kimaxoltatta magát, mintha nem lenne holnap.

Vegyük észre: a legjobb játékosok mozgástere szűkös volt, és a legtöbbször nagy áldozatokkal járt, ha csapatot váltottak. Vagy rengeteg pénzről kellett lemondaniuk, vagy a bizonytalanba kellett fejest ugraniuk. Ez változhat meg a következő 24 órában, ha Kevin Durant úgy dönt, hogy nem győzte meg az Oklahoma City nyári kampánya, vagyis Westbrook helyett Curryt, a Golden State Warriorst és a bajnoki cím(ek) kézzelfogható közelségét választja.

Adam Silver és a Játékosok Szakszervezete talán közbeléphetett volna, hiszen ennek az áldatlan állapotnak számos káros következménye van:

– elképesztő bérfeszültségek keletkeznek
– a játékosok 1-2 éves szerződéseket kötnek 4-5 év helyett
– tovább torzul az eddig is erősen féloldalas liga

Mit kellett volna tenni? Vis maiorra hivatkozva ki kellett volna lépni a Kollektív Pénzügyi Szerződésből, mielőtt az új televíziós megállapodás az egekbe repített volna a fizetési plafont. Ezt követően a játékosok élő szerződésében szereplő számokat át kellett volna konvertálni úgy, hogy azt mutassa, mekkora hányadot hasít ki a fizetési plafonból. Ezután pedig minden évben ezt az arányt tartva kellett volna “felbruttósítani” a fizetéseket.

Mondok egy példát. Steph Curry 2014-15-ben 10,5 millió dollárt keresett. Ebben a szezonban a fizetési plafon 63 millió dollár volt, vagyis Curry a plafon 17%-át kapta meg. Ezt az arányt kellett volna tartani, és hozzáigazítani az idei 94 milliós plafonhoz. Így ebben a szezonban Curry 12 millió dollár helyett 16 millió dollárt keresne.

Miért lett volna ez jó?

– azok, akik nemrég hosszabb távra (pl. Kawhi Leonard, Draymond Green) írtak alá, nem szívnák a fogukat éveken keresztül
– elkerülhettük volna a rengeteg 1-, illetve 1+1 éves szerződést
– megúszhattuk volna, hogy kis túlzással a liga összes csapatának a plafonja alá beférjen egy maximális fizetésű játékos

Hiszem, hogy ez a változtatás átment volna, mivel a játékosok nagy része élő szerződéssel rendelkezik, vagyis csaknem mindenki jól vagy jobban járt volna. Így beköszöntött a Szabad Rablás Kora, amit nagyon remélem, hogy sikerül maradandó károsodás nélkül átvészelnünk. Már csak az idei és a jövő nyarat kell kibírni. Ha nem sikerül, akkor Adam Silvert és a Játékosok Szakszervezetét kell hibáztatni.