Nem De Vrij hibázott

Szaniszló Csaba avatar Szaniszló Csaba 2018. 05. 22. 16:33    
Olvasási idő: 5 perc

Fotó: GETYIMAGES

„Hát, úgy látszik, semmi nem megy egyszerűen. Kíváncsi vagyok, hogy az utolsó meccsen játszik-e De Vrij. Te játszanád?”
„Nem!”
„Én sem tudom, de profi, és jó lenne, ha játszana, és úgy, ahogy tud, mert akkor nagy segítség lenne nekünk. Kíváncsi leszek.”

A fenti üzenetváltás másfél hete zajlott le köztem és egyik Lazio-drukker haverom között (a kettőből). Ekkor már tudtuk, hogy az Inter és a Lazio vérre menő, gyilkos, 40 millió eurót érő meccset fog játszani egymással Rómában az utolsó, még biztos BL-csoportkört jelentő helyért.
A meccs főszereplőjévé ebben a pillanatban a Lazio belső védője, az a Stefan De Vrij vált, aki minden mértékadó olasz lap szerint szerződése lejártával ingyen távozik a Laziótól, és már megegyezett az Interrel arról, hogy a következő szezontól náluk folytatja pályafutását, sőt, alá is írta az erről szóló előszerződést.
A nekem feltett kérdésre egész Olaszország próbált válaszolni a héten. Véleménycikkek íródtak, szavazások nyíltak (és zárultak 50-50% körüli végeredménnyel), és egykori legendák mondták el véleményüket arról, mi a bölcs döntés szerintük egy ilyen faramuci helyzetben.
De korántsem csak a sajtó csámcsogott az ügyön, hiszen számos hír szivárgott ki a Lazio főhadiszállásáról, melyek mind azt sugallták, a klubnál nincs határozott állásfoglalás az ügyben, különböző vélemények ütköznek. Hallottuk, hogy De Vrij játszani akar, Inzaghi viszont inkább kihagyná a csapatból, majd hogy a Lazio vezérei (Immobile, Parolo, Leiva, Radu, Lulics) leültek és megbeszélték vele a dolgot, ami sok mindent megváltoztathat.

Fotó: GETTYIMAGES

Fotó: GETTYIMAGES

Azóta már tudjuk, mi történt. Inzaghi végül – eredeti döntését megváltoztatva – a kezdőcsapatba jelölte őt, De Vrij játszott. A Lazio sokáig jobb volt ellenfelénél, 2-1-re vezetett, amikor a holland egy súlyos hibával járult hozzá ahhoz, hogy az Inter visszajöjjön a meccsbe, miután igyekezetében luftot rúgott, majd a tizenhatoson belül elkaszálta jövő szezonbeli csapattársát, Mauro Icardit. A sértett belőtte a büntetőt, a csapatkapitányt, Lulicsot ezután egy perccel kiállították, majd újabb 2 percre rá Vecino befejelte az Intert a Bajnokok Ligájába.
Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a Lazio összeomlását De Vrij hibája indította el, ettől függetlenül írásom talán legfontosabb része ez: nem De Vrij tehet arról, hogy a Lazio vereséget szenvedett. Az a csapat, amelyik egy sorsdöntő meccsen két gólt kap szögletből, és amelyik értelmetlenül diktál olyan tempót, amiben ő maga fárad el 70 perc alatt, nem érdemel továbbjutást. A felelősség ezekért Simone Inzaghié, aki elképesztő munkát végzett az idényben, de a legfontosabb pillanatokban rossz döntéseket hozott.
Végül De Vrijt is ő állította a csapatba, ez a döntés is az ő lelkén szárad. Nincs egyértelmű válasz arra, hogy egy ilyen helyzetben kell-e játszatni valakit vagy sem, lehet, hogy tízből kilencszer nem hibázott volna a holland, csak ez volt az az egy bizonyos alkalom.

Érdemes viszont egy keveset beszélgetni arról, hogy miért írtam határozott „Nem!”-et a kérdésre, és hogy miért nem játszatnék soha védőt ilyen helyzetben, ha komolyabb edzői pályafutásom lenne, mint hogy a Dag&Reddel egyszer – talán a Championship Manager 3-ban, melynek eredeti, lexikon-méretű doboza ma is a polcomon figyel – megnyertem a BL-t.
Paolo Maldini mondta még a mérkőzés előtt: „A helyében én egyértelműen játszanék, ezen nem is kell gondolkodni. Ez egy hihetetlen Lazio-menetelés végállomása… játszania kell, és így megmutatnia az Internek, hogy milyen nagyszerű játékos… A döntés az övé kell, hogy legyen, senki másé.”
Maldini talán a kedvenc olasz játékosom, aki soha nem hordta az AS Roma mezét, de a fenti mondatokat külön-külön és együtt is cáfolni tudom.
A legnagyobb hiba ebben a helyzetben, amit edző megtehet, feltenni a kérdést a játékosnak: „Akarsz-e játszani?” Ezt a döntést tilos a játékos kezébe adni, az edzőnek a hét elején, mindenki számára nyilvánvalóan és határozottan kell megmondania, mi lesz a döntése. Ez ugyanis egy olyan kérdés, ahol nem szabad teret engedni annak, hogy a játékos egész héten ezen törje a fejét, és annak sem, hogy a sajtó ezen rágódjon napokon át.

Inzaghi akkor hibázott először, amikor az első nyilatkozatában nem mondta ki a végső szót. Az a futballközhely, hogy „majd meglátjuk, hogyan mozog edzésen”, ebben az esetben alkalmazhatatlan, hiszen nem egy sérülésről van szó, hanem arról, elég erős-e mentálisan az adott játékos ahhoz, hogy akár ilyen körülmények között is megfelelően teljesítsen, egy edzőnek pedig ismernie kell annyira minden játékosát, hogy ezt el tudja dönteni. A döntés tehát kizárólag edzői felelősség.
Az edzőnek ebben az esetben látnia kell, hogy ha játszatja De Vrijt, olyan helyzetbe hozhatja, amiből kizárólag rosszul jöhet ki. Ha kiválóan játszik, és nem kapnak gólt róla, akkor jövőre nem indulhat a BL-ben, és nem nő azonnal 10 millió euróval átigazolási lapjának értéke, ha pedig elszúr valamit, és a csapat gólt kap, esetleg véletlenül emiatt kap ki, akkor egyesek soha nem fognak megbocsájtani neki ezért, és ami ennél is fontosabb, hogy ő maga életre szóló sebet szerezhet.
És nem arról van szó, hogy De Vrij tudatosan átgondolja az első eshetőséget, és szándékosan hibázik, szó sincs erről. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a tudathasadásos állapot összekavarja egy játékos gondolkodását, és bizonyos esetekben, mint a hollandéban is, végül a lábait is. Erre nem adnék én lehetőséget senkinek, mert minden klub alapvető feladata, hogy játékosai minden alkalommal a lehető legtisztább fejjel léphessenek pályára, ez pedig egy ilyen helyzetben lehetetlen.
Talán ha csatárról lenne szó, megkockáztatnám a szerepeltetését, hiszen egy kihagyott ziccerrel sosem fog címlapokra kerülni, és legfeljebb a szünetben csendben lecserélem, és behozok helyette valakit. Egy belső védőt (esetleg kapust) ilyen helyzetbe hozni viszont szerintem hiba.

A Lazio elképesztő szezont zárt le vasárnap, egy olyan vereséggel, amit mindenki nagy kudarcként él meg a kékeknél. De Vrij perceken át a padra rogyva sírt, mert pontosan tudta, nem oldotta meg a feladatot, amivel megbízták, és biztosak lehetünk benne, hogy ő úgy élte meg: MIATTA nem jutott BL-be a csapata.
Végül nem azzal mutatta meg, mekkora sportember, ahogy játszott, hanem azzal, ahogy a lefújás után reagált a kudarcra.
Arra a kudarcra, ami egyben azt is jelenti: pár hónap múlva életében először a BL csoportkörében szerepelhet.