A Josh Gordon-csere • SportTV

A Josh Gordon-csere

Herczeg Ádám avatar Herczeg Ádám 2018. 09. 18. 14:15    
Olvasási idő: 3 perc

Amikor vasárnap reggel tudomásomra jutott, hogy Clevelandben végeztek Josh Gordonnal, és a szupertehetséges elkapót kiteszik a csapatból, az első gondolatom az volt, hogy vajon mennyi esély van rá, hogy a ligában dolgozó maradék 30 GM meg tudja akadályozni azt, hogy Gordon Bill Belichickhez kerüljön.
Matematikailag elég jó sansza volt „a fieldnek” ahogy a fogadó szakzsargon mondja, de végül csak sikerült ezt is eltolni, és a liga újra muníciót adott a new england-i hegemónia folytatásához.

A Randy Moss-csere már több mint tíz éve történt, Moss azóta a Hall of Fame tagja, mégis felemlegetjük azt a napot, amikor a legnagyobb erősítést megtette a Patriots a 16-0-s menetelést előkészítendő. Tom Brady ugyanis 2007. április 29. óta nem kapott a csapatába ennyire tehetséges wide receivert mint Josh Gordon. És ennyire problémásat sem.

Én megértem, hogy a csapatvezetők, inkább nem akarnak Gordonnal együtt dolgozni. Azt pláne, hogy Clevelandben elegük van. No de, hogy ennél a kondíciós 5. körnél nem tudtak jobb ajánlattal bekopogni a Browns-hoz, azt szerintem sokan bánni fogják. A 2012-ben a ligába érkező játékos bármilyen hihetetlen, még mindig az első szerződését tapossa (hiszen 2015-16-ban nem szerepelt az NFL-ben), így pedig a 790 000 dolláros fizetése nem tétel egyik csapatnak sem, ezen nem múlott. Jövőre korlátozott jogú szabadügynök lesz, szóval pár milliót kell majd csak rákölteni, nem pedig ötvenet.

Három módja lett volna, hogy Gordont elkerüljön Clevelandből:
1. Csere. Nekik ez a legjobb, hiszen ők döntik el, hogy kivel tárgyalnak és, hogy mit kérnek cserébe. Sokat nem remélhettek persze, de legalább valami jut nekik. Értelemszerűen azt preferálják ilyenkor, hogy a legkisebb riválishoz menjen az ember, le is nyilatkozták Ohio-ban, hogy az NFC-ben szeretnék legközelebb látni Gordont. Nem így történt.
Nyilván közvetlen csoportellenfélhez nem cserélni el a csapat a legjobb játékosát, így ha a Bengals-Ravens-Steelers kopogott volna a Browns ajtaján, akkor inkább küldik New Englandbe, még ha az érték kicsivel kisebb is.

2. Szabadlista. Gondolom a klubok erre vártak. Szombaton még belengették, hogy Gordont hétfőn elbocsájtják, de mivel utána elkezdtek csörögni a telefonok, sikerült cserepartnerek érdeklődését is felkelteni. Amennyiben nem így lett volna, akkor a waiver-listán első gárda jelenthette volna be igényét az elkapóra.
Az NFL szabadlista az első 3 játékhétben a draftsorrend (cserék nélkül), tehát a Browns az első mint tavalyi ligautolsó, a Giants a második, és így tovább – a címvédő Eagles a 32. A Patriots a 31.
Belichick úgy mérte fel, hogy ez túl sok potenciális landolási hely ahhoz, hogy lecsússzon hozzájuk Gordon, valamit ajánlani kell. Ő nyert.

3. Ha nem kell a szabadlistán senkinek, akkor korlátlan jogú szabadügynökké válik és oda megy, ahová szeretne. Egy kis esély erre is volt, de mivel kiderült, hogy nem Gordon korábbi alkohol-problémái miatt kerül körön kívülre, így nem számít annyira toxikus karakternek mint ahogy pár éve sokan elkönyvelték. Nem edzésen sérült meg múlt héten, de egy ilyen jellegű kibillenés nála eltörpül a korábbiakhoz képest és jövő héten már semmi baja sem lesz.

Aki nem ismeri Josh Gordont és csak ránéz a lőlapjára, nehezen értheti, hogy mi ez a felfordulás körülötte. Utoljára 2013-ban játszott teljes szezont le az NFL-ben, igaz akkor elég jól ment neki.
1646 elkapott yardja franchise rekord.
261 elkapott yardja a Jaguars ellen franchise rekord.
14 elkapása a Steelers ellen franchise rekord.

Ebben az évben a Browns irányítói Brandon Weeden, Jason Campbell és Brian Hoyer voltak.

2014. nyarán ittas vezetés miatt 10 meccsre elmeszelte a liga, majd a szezonzáró meccset egy újabb eset miatt ugyancsak ki kellett ülnie.
Visszaesőként a 2015-ös szezonról teljes mértékben eltiltotta a liga.
2016. elején újabb bukott drogteszt miatt fél év csúszással jelentkezhetett játékra, de az első 4 meccsről így is eltiltották. Az előszezonban szerepelhetett és a tőle látható domináns játékot hozta. Az eltiltás letelte előtt egy héttel azonban bejelentette, hogy nem tér vissza Clevelandbe, inkább szanatóriumba vonul a fociszezon idejére.
2017. március elsején újra beadta a kérelmét, hogy játékjogot kapjon, amit az NFL megtagadott, egészen november 1-ig. Az idény utolsó öt meccsére azonban visszatérhetett, a Chargers ellen 85 elkapott yarddal debütált, a Packers ellen pedig megszerezte első touchdownját négy év után.

Az idei felkészülési időszakban Gordon már nem esett szankciók alá, papírja van róla, hogy tiszta. Ennek ellenére nem vett részt a Browns felkészülésének elején, személyes okok miatt. A Browns szóba is került, hogy leigazolja a helyére Dez Bryantet, de napokkal később „Flash” megjelent az edzőközpontban.

A Steelers elleni idénynyitón Gordonnak egy labdát dobott Tyrod Taylor, abból touchdown született.

A New England Patriots hamarosan visszakapja eltiltásából Julian Edelmant, Josh Gordon pedig már meg is érkezett a városba. A sokáig használhatatlannak kinéző kiszolgáló személyzet Tom Brady körül októberben újra NFL elitnek számít majd a nevek alapján.

Josh Gordonra persze nem lehet biztosan megtérülő befektetésként számolni, hiszen továbbra is időzített bomba és New Englandben nem minden szupersztár elkapó találja meg a számításait, lásd Chad Johnson vagy Reggie Wayne. Randy Moss viszont megtalálta 11 évvel ezelőtt, a 27 éves Josh Gordon pedig képességei alapján bármikor eljuthat oda, hogy Julio Jones-szal, A.J.Greennel vagy Mike Evans-szel konkuráljon mint a liga legjobb szélső elkapója.

Tom Brady-vel az oldalán félelmetes eredményeket hozhat majd össze. Vagy holnap eltiltják megint és soha többet nem látjuk…