Ez már tényleg az elit ligája lesz

Moncz Attila avatar Moncz Attila 2019. 03. 26. 17:25    
Olvasási idő: 4 perc

Az UEFA-ra és a labdarúgás csúcsszintjére már nem mint játékra és/vagy sportra, hanem mint gazdasági vállalkozásra kell tekinteni. Aminek célja többek között a haszonmaximalizálás és a kimenetel bizonytalanságának lehető leghosszabb ideig való fenntartása.

Futballmeccsek szempontjából is boldog gyerekkorom volt, hiszen szombaton kéthetente Rába ETO-, minden vasárnap pedig Ácsi Kinizsi-meccsre mentem a tágabb család hasonlóan „elmebeteg” tagjaival. Még a régi ETO-stadionban láttam a „Szentes Lázár, te vagy a császár!” transzparenst, de láthattam a megyében, milyen a patakot zuhanyzóként használni egy-egy derbi után vagy hogyan kell vasvillával „kivégezni” a meccslabdát, csak mert az egy kevésbé jól sikerült felszabadító rúgás után a pálya szomszédságában lévő veteményesben landolt. Néhány élmény aztán később, már újságíró-pályafutásom során is visszaköszönt, például amikor Kassai Viktornak 2005-2006 táján bemutatkoztam, válaszul mosolyogva csak annyit mondott: „Apádra emlékszem…” Gyors telefon haza, hogy ugyan már, miért, a lakonikus felelet csak ennyi volt: „Biztos megdicsértem valamiért.” Ok persze volt rá, hiszen 2003 tavaszán Kassai (már NB-s bíróként!) vezette a bajnokavató meccsünket, ami után a Kinizsi feljutott az NB III-ba, és ott az első meccsét odahaza 1500 néző előtt játszotta a szomszédos Nagyigmánddal.

Ma már aligha élhetnék át ilyeneket, és nem csupán azért, mert két kedvenc csapatomat belső szőnyegbombázással sikerült teljesen taccsra tenni. Hanem azért is, mert túl sok vetélytársa lett a meccsre járásnak, ráadásul nem csupán körön kívülről, a plázák és az elektronikus kütyük világából, de belülről is. Amíg három évtizede remegve vártam, jöjjön meg a jövő heti tv-műsorral az újság, hogy lássam, lesz-e élő sportközvetítés a televízióban, addig vasárnap azon kellett gondolkoznom, hogy hattól majd Sporting-Veszprémet, Magyarország-Horvátországot, esetleg valami téli sportot nézzek élőben.

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

És ha ez a választék nem lenne elég, a labdarúgás, úgy tűnik, képes lesz további konkurenciát teremteni magának, még ha csak 2024-től is. Próbáltam visszafogottan fogalmazni, mert olyan messzire talán még nem akarok elmenni, hogy ez a hagyományos értelemben vett ligafutball halálát jelentheti, pedig a veszély valósnak tűnik. Merthogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a 232 profi csapat érdekeit képviselő Európai Klubszövetség (ECA) egyre inkább arra törekszik, hogy az 1992-ben létrehozott, inkább ráncfelvarrásokon, mint bődületes reformokon áteső Bajnokok Ligáját 2024-től gyökeresen átalakítsa. Ha még a nemzetközi szövetségnél (FIFA) divatos létszámemelés is bekerült volna az elképzelések közé, végképp nem tudnám minősíteni az UEFA és az ECA keddi találkozóját, de így sem könnyű.

Az eddigi nyolc négyes csoport helyett négy nyolcas csoport lenne (ami a csoportkörös mérkőzések számát 96-ról 112-re növeli), négy-négy továbbjutóval, a nyolcaddöntőtől pedig egyenes kieséses rendszerrel. További újítás lenne, hogy a BL alá tagoznák be az Európa-ligát és a 2021-ben induló Európa-liga 2-t, illetve, hogy az első két osztály között lenne átjárás. Mindezt, és talán ez a leggyilkosabb rész, hétvégi, elsősorban vasárnapi játéknapokkal.

Hétfőn és kedden Amszterdamban ülésezett az ECA, és bár azt mondták, még csak a tervezési fázisban tartanak (ami további 12-18 hónapot vehet igénybe), a kiszivárogtatott lényeges részletek egyikét sem cáfolták meg.

Főnököm szerint olykor eléggé naivan tudok hozzáállni a sporthoz, és, mondjuk, nem hiszem el, hogy ha van egy meccs, amelyen lehet olyan eredmény, ami mindkét félnek jó, akkor az meg is fog születni. Egy-egy „ihletett” pillanatban ugyanilyen naivan tudom azt is hinni, hogy az UEFA, mint az európai labdarúgás fedőszerve a döntéseivel az összeurópai labdarúgás érdekeit hivatott képviselni, pincétől a padlásig. Aztán a naiv én balra el, a közgazdász én előre, középre, és egymilliomodik alkalommal is rádöbbenek,

az UEFA-ra és a labdarúgás csúcsszintjére már nem mint játékra és/vagy sportra, hanem mint gazdasági vállalkozásra kell tekinteni. Aminek célja többek között a haszonmaximalizálás és a kimenetel bizonytalanságának lehető leghosszabb ideig való fenntartása.

Ha a legnagyobb klubok kiválnak az UEFA-ból és tőle függetlenül létrehozzák a maguk Szuperligáját, annak a hasznából az európai szövetség nem részesedik. Így hát az UEFA gazdasági érdekei azt diktálják, ő is legyen benne egy ilyen sorozatban. Egy ilyen sorozat meg egyre inkább szükséges a csapatoknak, hiszen a hazai porond néhány, a legszűkebb elit elleni meccset leszámítva nem kihívás – sem szakmailag, sem anyagilag. Olaszországban a Juventus sorozatban nyolcadszor lesz bajnok, Franciaországban a PSG a borítékolható újabb aranyával 7 idényből hatot tarol le, Németországban a mostani szezon lesz zsinórban a 10. olyan, amelyben a Bayern München vagy a Borussia Dortmund végez az élen, Spanyolországban a Real Madrid, Barcelona kettős vonatkozásában 15/14 ugyanez az arány, de Angliában is az előző 23 szezonból 22-t egy nagy négyes (Arsenal, Chelsea, Manchester City, Manchester United) valamelyik tagjának sikerét hozta.

Anyagilag Angliát nyilván nem érdekli túlzottan, mi zajlik az európai porondon (a Premier League 2019 és 2022 között 8,3 milliárd fontnyi tévés bevételre már biztosan számíthat, de még nincs lezárva az összes piac, így a 9 milliárdos határ is elérhető, ami 20 százalékos növekedést jelentene az előző három éves ciklushoz képest), Németországban pedig túlságosan is erős az alacsonyabb osztályok iránti tisztelet, illetve a kisebb ligák érdekérvényesítő képessége, de a másik három vezető nemzet képviselőinek többsége számára eléggé vonzó az új BL-lel megjelenő, alsó hangon évi 900 millió eurós tévés kassza. Abból a szempontból érthető persze, hogy a PSG vagy a Juventus jelenleg kisebb televíziós bevételre számíthat, mint az angol élvonal bármelyik kiesője. A szomszéd tehene (értsd: a bajnokság, illetve az alacsonyabb osztályok sorozatai) pedig dögöljön meg bátran.

Persze, innen is érkeznek józanabb hangok, például Barcelonából, ettől még a zárt(abb) rendszerű BL első 16 résztvevőjének listáját a Cadena Cope rádióadó már kiszivárogtatta: Atlético Madrid, Real Madrid, Barcelona, Roma, Milan, Juventus, Internazionale, PSG, Lyon, Bayern München, Borussia Dortmund, Arsenal, Chelsea, Manchester United, Manchester City, Liverpool. Az első elemzések szerint éppen egyforma a bajnokik hétvégi szentségét hangoztatók (5 angol, 2 német, Barcelona) és az elitliga dominanciájára szavazók létszáma. Ha ez átmegy a rostán, ilyen párosítások és meccsek lehetnek hetente:

Azzal egyelőre senki sem foglalkozik, hogy ha egy világbajnokság (2022, Katar) is képes a téli időszakával megborítani és egyelőre megjósolhatatlanná tenni az éves versenynaptárt, akkor mit okozhat ugyanebben egy folyamatosan porondon lévő sorozat…

További veszélyt látok abban, hogy kieséses-feljutásos rendszert szeretnének bevezetni. Azzal ugye szintén a nemzeti bajnokságok értékét csökkentenék, ha azt mondanák, rendben, akkor az angol a német vagy éppen a spanyol bajnokságból mostantól az Európa-liga 2-be sem lehet kvalifikálni. Ha viszont lehet, akkor arra jó az esély, hogy az öt nemzet képviselői onnan simán előrébb, feljebb tudnak jutni.

A Bajnokok Ligájában legutóbb 2004-ben volt a Top5 bajnokságon kívülről érkező győztes (FC Porto), az Európa-ligában pedig 2011-ben (szintén az FC Porto).

Ha pedig azt vizsgálom, hogy a nemrég véget ért nyolcaddöntőkkel bezárólag az elmúlt öt kupaidényben milyen eredménnyel zárultak az egyenes kieséses szakaszokban a Top5-ből, illetve az azon kívülről érkező csapatok közötti párharcok, elmondható, 75 százalékban a nagyok diadalmaskodtak. Kettő-négy kieső csapat esetén, tartva ezt az ütemet, körülbelül öt év kell ahhoz, hogy az újdonsült rendszerű Bajnokok Ligája a nagy ötös belügyévé váljon. Az meg már pontosan az a Szuperliga, ami ellen néhány éve (hónapja?) az UEFA is ágált.

Lehet persze jogi lépéseket kilátásba helyezni (a német liga, a DFL már meg is tette), lehet mondani, hogy minket ez nem érdekel, a végén aligha lesz bárki is az eurómilliók ellensége. Csak közben álságos a transzparencia, sportszerűség, közös értékek hármast zászlóra tűzni.

Az írás eredeti változata a Nemzeti Sport március 25-i számának 2. oldalán jelent meg, elektronikus formában itt olvasható.