Vranjes: egy svéd lángoszlop

2017. 02. 02. 10:46    
Olvasási idő: 4 perc

Fotó: EUROPRESS/AFP

Ljubomir Vranjes az elmúlt években a PSG-nek, továbbá a német és a svéd szövetségnek nemet mondott, a magyar válogatott, Telekom Veszprém kombinációnak viszont már nem tudott. Most bemutatjuk, ki az, aki a következő években a magyar férfi kézilabda haladási irányának egyik fő meghatározója lesz.

„Egy edzőnek nem szabad félnie vagy kételkedni. Edző vagyok, elöl kell mennem. Lehetne persze fordítva is, de ha öntudatosan mész elöl, abból nem sülhet ki rossz. Én vagyok, aki kockáztat. Ha néha veszítek, kicsit eltöprengek: túl nagy volt az ár? Nem. Elfogadom a kudarcot. Nem félek attól, hogy elveszítem az állásom, még ha edzőként veszélyes is lehet ez a felfogás. Elbukhatok. De hiszek magamban és az embereimben. Még a nagyon fiatalokban is.”
Ljubomir Vranjes, a magyar kézilabda-válogatott leendő szövetségi kapitánya és a Telekom Veszprém következő vezetőedzője a fenti szavakkal foglalta össze egy német lap kérdésére az ars poeticáját. De hogy ez nem „fal” szöveg, arra álljon itt bizonyítékul egy, a Flensburg trénereként már a Bajnokok Ligája-győzelem után tett nyilatkozata is: „Egyenes ember vagyok, nem hajlok el jobbra vagy balra. Nem érdekel, mások mit mondanak. A játékosoknak a valóságot mondom. Nem félek a vereségtől vagy attól, hogy hibákat követek el – emiatt vagyunk jók és eredményesek. Természetesen rosszul is kijöhetünk a fiatal játékosok neveléséből. A költségvetésünk kisebb, mint a Kielé vagy a Löwené, mégis megnyertük a Bajnokok Ligáját. Mindent meg akarok nyerni, de ezt nem kötöm össze az önmegvalósítással.”

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Nos, az ősztől ő lesz a magyar kézilabdázás első számú szakembere, a három legfontosabb hazai kispad közül kettő az övé lesz (a harmadikon, a MOL-Pick Szegedén sem akárki ül, Juan Carlos Pastor a spanyol válogatottal világbajnoki címet nyert), már csak ezért is érdemes megismerkedni vele kicsit alaposabban. Azt például semmiképpen sem lehet rá mondani, hogy fiatalon ne látott volna bele az élet árnyoldalaiba. Családja kevéssel az ő születése előtt érkezett meg Jugoszláviából Svédországba (az édesapja a Volvo-gyárban kapott állást), és ő Göteborg egyik legkeményebb negyedében, Kortedalában nőtt fel. Visszaemlékezések szerint az ottani bandából többen is rossz útra tértek. Róla viszont annyi maradt fent, hogy egy nyakleves végleg kizökkentette az addigi „jugó” életformájából. Szülei ugyanis jugoszláv iskolába járatták, poroszos fegyelem mellett. Csakhogy Ljubo egyezer nem evett meg egy húsos-halas ételt az iskolában, mire a tanárnő lekevert neki egyet. A harmadikat már nem abban az iskolában, hanem a lazább svéd oktatási rendszerben kezdte el.
Ugyanakkor a jugoszláv-svéd kettősség később is megmaradt nála. Flensburgi játékosa, Jacob Heinl például azt mondta róla, kiválóan és mindig tudatosan használja a személyiségi jegyeit, az edzőtáborozásairól pedig legendák keringenek. Volt, hogy kiképző őrmesterként már hatkor felverte a társaságot (eddig jugoszláv), majd pedig igazi svédként ment velük futni. „Csak azt követelhetem meg a játékosaimtól, amit én is hajlandó vagyok megcsinálni” – indokolta meg később a lépését.
A küzdés eleve a vérében van, meg aztán termete (végül 166 centis magassággal „zárt”) miatt a kézilabdapályán örök „útitársa” maradt. A labdarúgással szemben a kézilabdát választotta (pedig előbbiben volt ifiválogatott, és éppenséggel svéd proficsapatoktól voltak ajánlatai 15 évesen), ott szélsőként nyitott, de amikor emberhátrányos játékban látták, milyen kiválóan irányít, maradhatott középen. „Akkor kezdtem el átszlalomozni a védőkön. Szerencsém volt persze, hogy hittek bennem az edzőim – méltatta két felfedezőjét, Ola Liét és Reine Pedersent. – Nekem más megoldásokat kellett találnom, mint a hagyományos irányítóknak. Viszont sohasem éreztem magam kicsinek. Mindig megláttam a réseket.”

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Mit mondjunk, egész szépen és elég gyakran. (Képünkön éppen leendő csapata, a Veszprém ellen.) 22 évesen már a svéd válogatott tagja volt (olyan játszótársai akadtak, mint Magnus Wislander, Staffan Olsson vagy Stefan Lövgren, nem csoda, hogy 1 világ- és 3 Európa-bajnoki arany, valamint 1 olimpiai ezüst összejött neki), ráadásul nem kis megbecsültségnek örvendett, legalábbis erről tanúskodnak Lövgren szavai: „Az ő nyílt, pozitív és hangos módján minden szempontból előrevitte a csapatunkat. Gyorsan rájöttünk, milyen nagyszerű személyiség Ljubo.”
Eközben a klubkarrierje is beindult, a Redbergslidsnél eltöltött évek (és az öt bajnoki cím) után elment a spanyol Granollershez, majd 2001-től csak német munkahelye volt. Előbb a svéd kolónia tagjaként majdnem bajnok lett a Nordhornnal, aztán jött három flensburgi idény – és a fájdalmas 2009-es visszavonulás. A teste nemet mondott a folytatásra. Megbékélt a helyzettel, a család is, megegyeztek, hogy végre hazatérnek, az állása is megvolt, a Skövde edzője lett volna, de az őt akkoriban úgy félistenként tisztelő flensburgiak közbeszóltak. Frerich Eilts, az akkori klubelnök rábeszélte, maradjon szakmai igazgatónak. A technikáért, a mezekért, a marketingért is ő felelt, cimborája, Per Carlén volt edző – mi baj lehetett?

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Legfeljebb az, hogy Carlén egy évvel később engedett az akkor még dúsgazdag (aztán az enyészeté lett) Hamburg csábításának, így az edzői munka is az ő nyakába szakadt. Előbb megbízott tréner lett, majd véglegesítették. És a szakmai igazgatói posztot is megtartotta. Kiépített egy ragyogóan működő akadémiai rendszert Flensburgban, bátran nyúlt a fiatalokhoz, ráadásul eredményes is volt. A Flensburg EHF-kupa-győztes (2012) és Bajnokok Ligája-győztes (2014) lett vele (közben „tűzoltóként” világversenyre juttatta a szerb válogatottat), ő meg finoman fogalmazva is keresett edzővé vált. 2014 óta „csak” a PSG, valamint a német és a svéd szövetség ajánlatát utasította vissza hivatalosan. A magyar szövetségnek és a Veszprémnek már nem tudott nemet mondani.
És hogy mit várhatnak a vele dolgozók? A cikk elején idézetteken túl még ezt is: „Nem félek, ha sorsdöntő határozatokat kell meghoznom. Nem szabad félni a jövőtől. És a változásoktól sem. Mindig előfordul, hogy rutinos, jó játékosok elhagyják a csapatot, de mindig jön más, aki a helyükbe lép. Ez a profi sport. Olyan edző vagyok, aki egy játékost szívesen betesz a csapatba az egyéni képességei alapján. Nem egy szisztémám van, amit minden körülmények között használok. Látom, ki mire képes a srácok közül, őket kell sakkfigurákként használnom a pályán, hogy a csapatomból a legjobb teljesítményt csalogassam elő. Sohasem beszélek arról, ha sérült játékosom van. Ha így van, nem érdekel. Az a filozófiám, hogy két-három hiányzó vagy távozó játékos dacára is jók leszünk.”

(Sport TV)

Fotó: roostegner.se/

Fotó: roostegner.se/

RÓLA KÉRTEK KÖNYVET

Vranjes Svédországban elképesztően népszerű, 2014-ben egy svéd könyvkiadó közvélemény-kutatást tartott, ki az a sportoló, akiről a legszívesebben olvasnának életrajzi könyvet. Zlatan Ibrahimovic vagy az összesen 12-szeres úszó világbajnok Therese Alshammar hazájában a voksolást kimagasló, 45 százalékos eredménnyel Ljubomir Vranjes nyerte meg. A „Mindig győzni akarok” című könyvből kiderül, hobbifotográfus (még a Flensburg éves naptárjában is jelentek meg képei), hogy ha tehetségkutatón játékosokat választ, előbb nézi meg a jelölt karakterét és csak azt követően a képességeit, illetve hogy ha nem edző lett volna, akkor tanácsadó ügynökséget létesít és a sportbeli terheléssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott volna.

Cookie beállítások