Puskásék a százas elitben

2017. 07. 30. 08:53    
Olvasási idő: 2 perc

Fotó: EUROPRESS/AFP

A talán legismertebb nemzetközi futballmagazin, a FourFourTwo szerkesztősége szerint Diego Maradona minden idők legjobb labdarúgója, a Top100-ba pedig négy magyar, Puskás, Hidegkuti, Albert és Kocsis is befért.

A FourFourTwo magazin központi szerkesztősége elkészítette a világ valaha volt 100 legjobb labdarúgójának listáját (többek között olyan szempontok alapján, mint a klub- és nemzeti csapatra gyakorolt befolyás), amelyen négy magyar játékos is helyet kapott. A legelőkelőbb helyen, kilencedikként Puskás Ferencet jegyzik (aki egyébként a lajstrom szerint egyben a Real Madrid történetének negyedik legjobbja is Cristiano Ronaldo, Di Stéfano és Zidane mögött), az Aranycsapatból rajta kívül még Hidegkuti Nándor (39.) és Kocsis Sándor (92.) került be a Top100-ba, míg az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián a 67. helyen végzett.
A lista első két helyén – talán némi meglepetésre – két argentin végzett, méghozzá Diego Maradona, Lionel Messi sorrendben, az ilyen választásokat inkább uraló Pelé csak a harmadik lett. Az aktív futballisták közül Messi mellett Cristiano Ronaldo (5.), Gianluigi Buffon (41.) és Xavi (50.) került be a legjobb 50 közé.

(Sport TV)

A VILÁG 100 LEGJOBB JÁTÉKOSA A FOURFOURTWO SZERINT
1. Diego Maradona (argentin), 2. Lionel Messi (argentin), 3. Pelé (brazil), 4. Johan Cruyff (holland), 5. Cristiano Ronaldo (portugál), 6. Alfredo di Stéfano (argentin), 7. Franz Beckenbauer (német), 8. Zinédine Zidane (francia), 9. Puskás Ferenc (magyar), 10. Ronaldo (brazil)