Iniesta játékosedző is lehet

2018. 05. 19. 16:36    
Olvasási idő: 2 perc

Fotó: GETTYIMAGES

Médiaértesülések szerint a Manchester City egyszerre két szerepkörre is szerződtetné Andrés Iniestát, a Barcelonától távozó futball-legendát.

Andrés Iniesta Barcelonától való távozása már biztos (vasárnap, a Real Sociedad ellen játssza az utolsó tétmeccsét a katalánoknál), de az még nem, melyik csapatban folytatja. Sokáig tartotta magát, hogy a kínai Csungcsing Lifan nyeri meg az érte zajló harcot, aztán képbe került a japán Vissel Kobe is, most pedig a yahoo.co sportoldala újabb gárdát dobott be.
Eszerint Pep Guardiola csábítja Iniestát, rögvest két szerepkörbe is. Ők ketten a Barcelonánál már dolgoztak együtt (meg is nyertek mindent közösen), most pedig a Manchester Citynél tehetik meg ugyanezt. A spanyol szakember játékosedzőt faragna a karmesterből, akinek a pályán pont az lenne a szerepköre, mint a Barcánál, a pályán kívül pedig a minap távozott Mikel Arteta segédedzői feladatait kellene ellátnia. A Yahoo azt is tudni véli, a felek már tárgyaltak, és Iniesta érdeklődik a feladat iránt.
Az egész sztorinak ellentmond, hogy Iniesta a búcsúja bejelentésekor jelezte, sohasem lép pályára a Barcelona ellen, márpedig a katalán gárda és a City a Bajnokok Ligájában például simán összeakadhat.

(Sport TV)