Szabad a rablás Jamesre

2018. 06. 29. 19:36    
Olvasási idő: 3 perc

Fotó: GETTYIMAGES

Az ESPN forrásai szerint LeBron James nem él játékosopciójával, és kilép a szerződése utolsó évéből, hogy szabadügynök legyen. Papíron bárhova igazolhat az NBA-ben.

LeBron Jamesnek hivatalosan péntek éjfélig kell tájékoztatnia csapatát, a Cleveland Cavalierst, hogy lehívja-e játékospocióját, és még egy évet a klubnál marad, vagy kilép a szerződésből, és ezzel szabadügynök lesz. Ez azt jelenti, hogy bárhova eligazolhat az egész NBA-ben, persze, ha meg tudják fizetni. A gyakorlatban arról van szó, hogy az EBBEN a cikkben taglalt opciók közül az első kiesett.

Továbbra sem biztos azonban, hogy távozik, az viszont igen, hogy új szerződése lesz a következő szezontól. Na meg persze az is, hogy a lavina tovább gördül az NBA szabadügynökpiacán, ahol LeBron James a legvonzóbb név, de ott van például DeMarcus Cousins, Paul George és Chris Paul is.
Pályafutása során harmadszor került ki James a „húspiacra”, ezért beszélünk Decision III-ről. 2010-ben hét clevelandi szezon után Miamiba távozott (élő adásban, a The Decision című műsorban jelentette be a döntést), ahonnan 2014-ben hazatért, azóta a Cavaliersszel 2015-ben és 2016-ban is új szerződést kötött, a legutóbbi két garantált évet plusz egy évet tartalmazott. A 2018-19-es szezonban e szerint a kontraktus szerint a magyar átlagjövedelemnél picivel magasabb, évi 35,6 millió dollárt tehetett volna zsebre.
És bár a legtöbb jel arra mutat, hogy James távozni akar, és sokan a Los Angeles Lakerst tekintik a lehetséges célállomásnak (vagy a Philadelphia 76erst vagy a Houston Rocketset vagy a San Antonio Spurst vagy bármelyik más csapatot, csak nem a Clevelandet), fizetés szempontjából a legtöbbet a Cleveland Cavaliers ajánlhatja neki, 5 évre, 207 millió dollárt (ez évi 41,4 millió USD). Amennyiben más csapat szerződtetné, 4 évre és 152 milliót ajánlhat neki maximum (38 millió USD/év).
Az a lehetőség is nyitva áll előtte, hogy újabb 1+1 éves szerződést kössön, és akkor 2019-ben is szabadügynök lenne. Ebben az esetben a következő szezonban 35,4 millió lenne a fizetése, az opciós éve pedig 38,2 millió.
Épp most lett második az MVP-szavazáson, zsinórban nyolc döntőt játszott, és 33 évesen talán jobb formában van, mint valaha. Meglepő, ha annyira akarja mindenki, hogy ilyen őrült nyara van?

(Sport TV)