Két újabb angol sztár a színen

2017. 12. 17. 08:56    
Olvasási idő: 4 perc

Fotó: Lawrence Lustig/PDC

Vasárnap is két versenyszakaszban újabb 8 mérkőzéssel folytatódik a darts-vb Londonban. A fellépők közt két újabb angol klasszissal, az exvilágbajnok James Wade-del és sokak kedvencével, a végre már egy kiugró vb-szereplésben is reménykedő Dave Chisnall-lal.

A délutáni selejtezőt Kenny Neyens és Jamie Lewis vívja. A belga fiú a közép-európai selejtező győzteseként kvalifikált a 72 fős mezőnybe, ezen kívül nyert még egy junior (development) tornát is az évben. A walesi már tavaly is indulhatott, akkor az első körben az ír McGowant kiverte, de a másodikban Peter Wrighttól simán kikapott 4–0-ra. A következő meccs a 15. kiemelt Alan Norris és Kim Viljanen összecsapása. Az angol a nagyobb név, két éve negyeddöntős volt a vb-n (tavaly kihagyta), az idén elődöntőt játszott a Sport TV által is közvetített UK Openen. A finn hazája élversenyzője, sorrendben harmadszor indul a vb-n. Tavaly a selejtezőjét sikerrel vívta meg, de az első körben baészerencsájére Michael van Gerwennel, a későbbi világbajnokkal futott össze… A harmadik párosítás Kyle Anderson és Peter Jacques csatája. Az ausztrál fiú az idén elődöntős volt az Európa-bajnokságon (itt nem veszik olyan komolyan a földrajzi határokat) és negyeddöntős az UK Openen. A 44 esztendős huddersfieldi postás viszont először vb-résztvevő, két challengerversenyt nyert ebben az évben és a nyolcaddöntőig jutott a Players Championship döntő tornáján. A délután záró mérkőzésén Johnny Clayton küzd meg a selejtező győztesével. A walesi az idén a Players Championship-döntőn egészen a fináléig menetelt, ám ott nagy verést (11–2) kapott a világelső MVG-től.

Az esti programban még nagyobb nevek lépnek fel. (Bár az idei vb-n is esett ki már kiemelt, azaz a magasabb rangsor nem ad garanciát a továbbjutásra is…) A selejtezőt Willard Bruguier és Cody Harris játssza. Az amerikai fiú megnyerte a PDC észak-amerikai sorozatát és a regionális selejtezőt is, első vb-jén próbálkozik. Az új-zélandi dartsos szintén kvalifikációs versenyt nyert régiójában, amellett az idén és tavaly is elindult a World Cup of Dartson, azaz a csapat vb-n. Ebben az évben a belgáktók kapott ki társával, Rob Szabóval. Az est második találkozóján exvilágbajnok játszik, James Wade, aki 11. kiemeltként honfitársával, Keegan Brownnal csap össze. Utána jön sokak kedvence, Dave Chisnall, akinek 8. kiemeltként is rangos ellenfele lesz Vincent van der Voort személyében. A 41 éves holland kétszer is negyeddöntőzött már a vb-n, 2011-ben és 2016-ben, igaz, a tavalyi Masters-döntő óta nem ért el számottevő eredményt. Az est záró mérkőzésén egy harmadik angol kiemelt, a 17.-ként rangsorolt Ian White lép pódiumra Bruguier vagy Harris ellenfelleként.

A JÁTÉKNAP PROGRAMJA

Délután
Selejtező
Kenny NEYENS (belga)–Jamie LEWIS (walesi). Örök mérlegük: még nem játszottak egymással.
1. forduló
Alan NORRIS (angol, 15. kiemelt)–Kim VILJANEN (finn). Örök mérlegük: még nem játszottak egymással.
Kyle ANDERSON (ausztrál)–Peter JACQUES (angol). Örök mérlegük: még nem játszottak egymással.
Johnny CLAYTON (walesi)–NEYENS vagy J. LEWIS. A walesi még egyikükkel sem játszptt. .

Este
Selejtező
Willard BRUGUIER (amerikai)–Cody HARRIS (új-zálandi).Örök mérlegük: még nem játszottak egymással.
1. forduló
James WADE (angol, 8. kiemelt)–Keegan BROWN (angol). Örök mérlegük: még nem játszottak egymással.
Dave CHISNALL (angol, 8.)–Vincent van der VOORT (holland). Örök mérlegük: 7 mérkőzés, 5 Chisnall-, 2 Van der Voort-győzelem. Legutóbbi mérkőzés: Chisnall–Van der Voort 6–4, 2017. április 30., Players Championship wigani verseny, a 64 között.
Ian WHITE (angol, 17.)–BRUGUIER vagy HARRIS. Egyikükkel sem játszott hivatalos PDC-mérkőzést.

DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, 4. játéknap. Sport2 13.30, selejtező: Neyens–J. Lewis, 1. forduló: Norris–Viljanen, K. Anderson–Jacques, Clayton–Neyens vagy J. Lewis; Sport2 20:00, selejtező: Bruguier–Harris, 1. forduló: Wade–K. Brown, Chisnall–Van der Voort, I. White–Bruguier vagy Harris (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)