May-Mc: irány a ketrec?

2018. 02. 08. 16:13    
Olvasási idő: 2 perc

Fotó: GETTYIMAGES

Egyre több szó esik arról, hogy Floyd Mayweather és Conor McGregor a bokszring után az MMA ketrecében is összeméri az erejét. És ez a csata is dollár százmilliókért zajlana.

Nyilván nem lehetett komolyan venni, hogy Floyd Mayweather egyszer és mindenkor eltűnik a küzdősportok világából azt követően, hogy az MMA-ból ismert Conor McGregort leiskolázta a szorítóban. Túlságosan is jól kerestek azzal mindketten (minimum 50 millió dollár megmarad náluk fejenként adózás után), hogy ne vetődjön fel folyamatosan a visszavágó lehetősége. Sőt, ma már beszélgetések is zajlanak erről, legalábbis Gareth A. Davies, a Telegrahp és a The Ring nevű bokszmagazin szakírója szerint. „Ahogy hallom, Mayweatherék rengeteget beszélnek arról, hogy jöjjön össze egy MMA-csata McGregorral – mondta Davies a talkSPORT című rádióadón. – McGregornak bokszban semmi esélye sem volt Mayweather ellen. Az emberek azért újra bekapcsolnák a tévét, hogy lássák, a ketrecben hogyan állítja meg az amerikait. És ez a meccs Mayweather ökölvívó-mérlegét sem tenné tönkre. Összejön a meccs, és megint három, négy vagy ötszáz millió dolláros harc lesz.”
Mayweather bokszrekordját mindenképpen ki kellett emelni, hiszen szinte hiúsági kérdés lett belőle, hogy veretlenül, Rocky Marciano 49-0-s mutatóját felülmúlva vonuljon vissza. A McGregor elleni találkozó hozta meg az 50-0-s mutatót.
Az elmúlt napokban McGregor és főleg Mayweather rengeteg spekulációra adott okot az instagramos posztjaival. Az amerikai bokszoló már kétszer is megmutatta magát a ketrecben, egyszer egy fogadóiroda említésével és a „2018. Floyd Money Mayweather. MMA. Hogy állnak a szorzók?” üzenettel. Majd pedig MMA-kesztyűkben és egy szerény „A milliárd dolláros ember” kommenttel.
Az esetleges újabb szupermeccsel kapcsolatban már egy UFC-s, a korábbi középsúlyú bajnok Michael Bisping is megszólalt: „McGregor a ketrecben úgy szétrombolná Mayweathert, hogy olyat még senki sem látott. Leviszi a földre, átrobog a védekezésén és pár könyököst elhelyez az arcán. Úgy harmincöt másodpercig fog tartani.”

(Sport TV)