Doncic lezsákolná Jamest

2018. 06. 19. 09:41    
Olvasási idő: 2 perc

Fotó: GETTYIMAGES

Még el sem kelt a drafton, de Luka Doncic, az európai kosárlabdázás talán legnagyobb tehetsége máris megfogalmazta, mi a nagy célja az NBA-ben. Zsákolni egyet LeBron Jamesszel szemben.

A csütörtöki NBA-draft egyik legnagyobb sztárja Luka Doncic, a Real Madrid játékosa lehet. A 19 éves szlovén a mögöttünk hagyott idényben az Euroligában az alapszakaszban és a Final Fourban is MVP lett, nem mellékesen csapatával megnyerte a sorozatot is. Szinte biztos, hogy előkelő helyen választják majd ki a játékosbörzén (az első három picket birtokló csapat, a Phoenix Suns, a Sacramento Kings és az Atlanta Hawks már volt Spanyolországban, hogy megnézze az ifjú titánt), és már most nincs híjn hangzatos nyilatkozatnak.
„Ha sikerülne LeBron Jamesszel szemben egyet zsákolni, nyugdíjba is mehetnék – mondta a Yahoo Sportsnak adott interjújában. – Oké, csak vicceltem, de abban nem, hogy tényleg menni akarok az Államokba.” Doncicnak egyébként James a példaképe, és ha megnézzük a legszebb megmozdulásait, akár hihetünk is benne, hogy összejön a nagy álom.


És hogy mi lesz vele, amikor az európairól az amerikai stílusra vált? „Az Euroligában sok tapasztalatot gyűjtöttem, több egykori NBA-játékos is szerepel a sorozatban. De az NBA-ben sokkal hangsúlyosabb a testtel való játék, ami előnyös nekem” – fogalmazott Doncic.

(Sport TV)