Itália: búcsú hat évtized után • SportTV

Itália: búcsú hat évtized után

2017. 11. 15. 12:18    
Olvasási idő: 2 perc

Az európai pótselejtezők gólátlagát a záró ír-dán találkozó változtatta pocsékról éppen elfogadhatóra. Az ott született 6 találattal együtt 13 gólt szerzett a nyolc csapat a nyolc találkozón, ez 1,63-as meccsenkénti átlagnak felel meg. Ha ezt összevetjük a további 860 meccsen született 2441 gól 2,83-as átlagával, akkor ez roppant gyengének mondható. Egyetlen gól döntött a svéd-olasz párharcban is, amelynek a végén a négyszeres világbajnok lemaradt a vb-döntő tornáról – hat évtized óta első alkalommal.

+ Hogy ezt a gólaszályt „történeti közegbe” illesszük: 1962 óta a tisztén vagy részben európai részvétellel zajló 53 playoffmeccsből mindössze három végződött gól nélkül – ebben a pótselejtező fordulóban nyolcból négy úgy, hogy mindegyik párosításra jutott egy-egy „nullázás”!
o A horvátok a „playoffbajnokok” – eddigi öt vb- és Eb-pótselejtező párharcuk mindegyikét megnyerték. A svédek 3 siker mellett egyszer buktak (a legutóbbi vb előtt a portugálokkal szemben), a legtöbb vesztett pótselejtezőt az írek jegyzik, akik már hatodszor maradtak alul (először 1966-ban a spanyolok, legutóbb kedden a dánok ellen), viszont három győzelmet is átélhettek.
= Olaszország hat évtized óta először, története során másodszor bukott el egy selejtező sorozatot. Mivel 1930-ban nem indult, a jövő évi vb a 21. lesz, de csupán a harmadik, amely a squadra azzurra nélkül zajlik.
Érdekes, hogy amikor Olaszország legutóbb nem tudta kvalifikálni magát, szintén a németek voltak a regnáló világbajnokok.
+ A legutóbbi vb, ahonnan a korábbi világbajnokok egyike hiányzott a 2006-os németországi torna volt, ahová az uruguayi csapat nem tudott kijutni a selejtezők során.
o Hétfőn este, az olasz-svéd meccs lefújásakor a hat legutóbbi vb-selejtező gól nélkül zárult! (A négy európai mellett a két interkontinentális playoffpárharc első mérkőzése is.)
= Christian Eriksen az írek elleni mesterhármassal együtt 11 gólt szerzett, ennyit még sosem ért el egyetlen dán játékos sem egy torna selejtező sorozatában. A dán középpályás ezzel az európai vb-selejtezők harmadik legeredményesebb játékosa lett, holtversenyben a belga Romelu Lukakuval. Csak Robert Lewandowski (16) és Cristiano Ronaldo (15) szerzett náluk több gólt az öreg kontinensen.
+ Svájc tovább őrizte tétmérkőzésen hazai veretlenségét 2014 szeptembere, az angolok elleni 0–2 óta. A helvét csapat az 1954-es, hazai rendezésű vb-n szerepelt először, most először a negyedik egymást követő világbajnokságra kvalifikálta magát. (Eddigi lehosszabb sorozata egy dupla volt 1962–1966-ban.)
o A tragikus(an felfogott) kiesés mellett a San Siro megmaradt az olasz futball bevehetetlen várának: a squadra azzurra 42 itteni mérkőzéséből 31-et megnyert és 11-et adott döntetlenre. Alighanem ez volt a legfájdalmasabb…
= Írország a dánok elleni keddi vereség előtt legutóbb 2014 júniusában egy portugálok elleni barátságos meccsen, East Rutherfordban kapott öt gólt (1–5). Tétmeccsen pedig Németország lőtt legutóbb legalább ennyit az íreknek, szintén Dublinban 2012. október 12-én győzött 6–1-re a Nationalelf, amely később meg sem állt a világbajnoki címig.

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

MESTERHÁRMASOK

Christian Eriksen (képünkön) előtt hat, azóta egy játékos szerzett mesterhármast a világbajnoki pótselejtezők históriájában. Az elődök, időrendben: Jesús Pereda (Spanyolország) Marokkó ellen 3:2 az 1966-os vb előtt; Predrag Mijatovics (Jugoszlávia) Magyarország ellen 7–1, 1998; Luis García (Spanyolország) Szlovákia ellen 5–1, 2006; Tuncay Sanli (Törökország) Svájc ellen 4–2, 2006; Cristiano Ronaldo (Portugália) Svédország ellen 3–2, 2014; Oribe Peralta (Mexikó) Új-Zéland ellen 5–1, 2014. Nem kellett sokat várni a következőre sem: az ausztrál Mile Jedinak Honduras ellen csapata mindhárom gólját szerezte az ír-dán selejtező másnapján a 3–1-re megnyert mérkőzésen.