Rekordközvetítés a Nemzetek Ligájából • SportTV

Rekordközvetítés a Nemzetek Ligájából

Sport TV avatar Sport TV 2018. 09. 08. 09:47    
Olvasási idő: 3 perc

A szombati játéknapon rekordot döntünk a Nemzetek Ligájában: a 7 lejátszandó mérkőzéséből hatot(!) teljes egészében – ötöt élőben, egyet felvételről –megmutatunk önöknek. A hetedik meg benne lesz a szokásos 11 órai összefoglalóban.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA  (B-liga, 3. csoport)

Mindkét csapat megvívott már sikerrel egy-egy selejtező sorozatot. Az észak-írek ott volt, sőt a nyolcaddöntőig jutottak a 2016-os Eb-n, a bosnyákok részt vehettek a 2014-es vb-n. Egymással még sosem játszottak, e tekintetben premier lesz a szombati találkozó. A mérkőzés leghíresebb játékosa – a kispadon ül majd: Robert Prosinecki a bosnyákok szakvezetője immár 2018 januárja óta. Azóta együttese 2 meccsen nyert, 3-szor remizett, csupán a debütáló meccsen kapott ki Mexikótól 1–0-ra semleges pályán a texasi San Antonióban. Ezen a féltucat meccsen az együttes csupán két gólt kapott!
Nem ennyire impreszív a házigazdák idei mérlege. Három meccsükból mindhárom fajta eredményből egyet-egyet értek el. Nem elhanyagolhazó, hogy a csapat legutóbbi két tétmérkőzését elveszítette a belfasti Windsor Parkban. Igaz, azokokon az ellenfél, a német és a svájci csapat némileg erősebbnek tűnt, mint a bosnyák nemzeti tizenegy.

SVÁJC–ÍRORSZÁG (A-liga, 2. csoport)

Hazai pályán még a friss Eb-győztes portugálokat is legyőzték a helvétek 2016 őszén (Fotó: Getty Images)

Az utóbbi évek talán két legtöbbet fejlődő együttese csap össze Sankt Gallenben, mindketten szerepeltek a legutóbbi Eb playoffszakaszában és az oroszországi vb-n is. A helvétek  immáron több mint két éve, 2016 májusa óta veretlenek hazai pályán.  Legutóbbi 25 meccsükből mindössze kettőt veszítettek el, a portugálok elleni idegenbeli vb-selejtezőt, amellyel pótvizsgára kényszerültek és a legutóbbi találkozójukat, a svédek elleni szentpétervári világbajnoki nyolcaddöntőt. A két együttes eddigi ötször mérkőzött meg egymással,  4 svájci győzelem mellett szerepel egy döntetlen is az örökmérlegben. Az a remi különlegesen gólgazdag találkozón született meg: 2013. szeptember 6-án Bernben vb-selejtezőn a svájciak 0–1-ről 4–1-re fordítottak, majd az izlandiak a 91. percben szerzett góllal el tudtak vinni mégis egy pontot. Azon a találkozón Stephan Lichtsteiner duplázott, Jóhann Berg Gudmundsson pedig egyenesen mesterhármat ért el. Előbbi, az Arsenal 103-szoros válogatottja most is pályára léphet, utóbbi már nem kerettag, utóbbinak sérülé miatt le kellett mondania a mostani kerettagságot.

 

FEHÉROROSZORSZÁG–SAN MARINO (D-liga, 2. csoport)

A minszki Dinamo Stadionban fellépő két együttes még sosem találkozott korábban. Mindketten csoportutolsóként zárták vb-selejtező csoportjukat, igaz, a fehéroroszok legalább 5pontot szereztek, a SanMarinó-iak egyet sem. Az itáliai miniállam elmúlt 22 mérkőzését elveszítette, 2001 óta csupán három mérkőzésen nem kapott ki, mindháromszor Liechtenstein ellen, kétszer nyert, egyszer remizett, mindannyiszor barátságos találkozón. Fennállása során tétmérkőzésen még sosem nyert, nehéz elképzelni, hogy ez a sorozat éppen a belorusz fővárosban törjön meg.

ANGLIA–SPANYOLORSZÁG

Gareth Southgate, a vb-elődöntős kapitány (Fotó: Getty Images)

A német-francia meccs mellett ez a párosítás a kétfordulós, hatnapos NL-rajt másik legjobban várt összecsapása. A két egyszeres világbajnok közül az angolok megfiatalított gárdája remekelt a vb-n a 4. hellyel, a spanyoloktól nagyon sokat vártak, de a nyolcaddöntős kiesés a veretlen menetelés megtatása mellett is hatalmas csalódás volt a furia roja híveinek. A szereplés meg is látszik a kispadokon: Gareth Southgate-tel boldogan hosszabbított szerződést az angol szövetség, a hispánok hasonló testülete azonban a csak a vb-re kinevezett Fernando Hierróval nem is tárgyalt, hanem a klubszinten mindent megnyerő Luis Enriquét nevezte ki szövetségi kapitánnyá. A két válogatott már negyedszáz mérkőzést vívott meg egymással, az angol számára kedvezőbb a mérleg: 12-szer nyertek 9 spanyol siker mellett, négy találkozó végződött döntetlennel. A spanyolok tétmeccsen idegenben – azaz nem semleges pályán – legutóbb közel négy éve, 2014 októberében a szlovákoktól kaptak ki Zsolnán 2–1-re. Az angolok viszont tétmérkőzésen legutóbb még régebben 2007-ben kaptak ki otthon a horvátoktól, az a 2–3 jelentette a kiesésüket az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságról. Valamelyik fél győzelme tehát mindenképpen egy nagy sorozat megtörését jelentené.

ÉSZTORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG (C-liga, 2. csoport)

Számunkra igen fontos a tallinni találkozó, hiszen a magyar válogatott és a finn egészíti ki a csoport létszámát kvartetté. A két csapat nem is oly régen mérkőzött meg egymással 2017 augusztusában felkészülési találkozón gól nélküli döntetlenre végeztek Pireuszban. Ezen kívül még három találkozójuk volt, melyekből egy szintén remire végződött, kétszer a görögök nyertek, azaz Észtország eddig még nem győzte le a hellén válogatottat. A baltiak csupán negyedikek lettek vb-selejtező csoportjukban, a görögök megszerezték a második helyet, de simán elbukták a későbbi ezüstérmes horvátok elleni pótselejtezőt. Észtország korábban még sosem jutott ki egyetlen nagy tornára sem, Görögország 2004-es Európa-bajnoki cím mellett 1980-ban is kijuttt az Eb-re és két ízben szerepelt világbajnokságon is. A két szakvezető közül játékosként a hazaiak mestere, Martin Reim volt a sikeresebb, 17 esztendős válogatott karrierje során 157 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegybe, ez természetesen észt rekord. Valamennyi szintű észt válogatottat vezette már, a felnőtt csapat élére 2016 szeptemberében nevezték ki. A másik kispadról Michael Skibbe irányít, aki Rudi Völler másodedzőjeként részt vett a Nationalelf 2002-es vb-ezüstérmének megszerzésében. S ne feledjük,  a minden idők legnagyobb meglepetését hozó tornagyőztes csapatnak, a görög Európa-bajnok együttesnek is német kapitánya volt Otto Rehhagel személyében…
Emellett a finn–magyar mérkőzést éjféltől teljes terjedelmében nálunk, a Sport1-en is láthatják, felvételről.

NEMZETEK LIGÁJA-csoportmérkőzések. Sport1 14:45 Észak-Írország–Bosznia-Hercegovina (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 17:45 Svájc–Izland (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván); Sport2 17:45 Fehéroriszország–San Marino (kommentátor: Méhes Gábor); 20:30 Anglia–Spanyolország (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport2 20:30 Észtország–Görögország (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor, kommentátor: Gyulai Miklós); 0:00 Finnország–Magyarország (felv., kommentátor: Fülöp László)