A Fradi legnehezebb „túrája” • SportTV

A Fradi legnehezebb „túrája”

Sport TV avatar Sport TV 2018. 10. 05. 11:45    
Olvasási idő: 3 perc

Már pénteken két kupameccsel hangolunk a hétvégi nemzetközi kézilabdadömpingre. A nagyobb rangú találkozó kétségkívül a fradista lányok bukaresti látogatása, amelynek során az elmúlt három évben folyamatosan négyes döntős CSM ellen kell helytállnia.

CSM BUCURESTI–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA

A lehető legerősebb ellenféllel kell megküzdenie az FTC-nek az új BL-idény nyitó taláélozóján.. Csak a négyszeres kupagyőztes Győrnek van olyan remek hazai mérlege, mint  a román sztárcsapatnak, amely gyakorlatilag minden ellenfelét legyőzte már az elmúlt három esztendőben. A Fradit is: a két együttes a két évvel ezelőtti kiírás negyeddöntőjében találkozott egymással, s akkor a CSM a bukaresti meccset 30–25-re nyerte meg, sőt a budapesti visszavágón is jobbnak bizonyult (27–26).
A négy év alatt a nyolcadik edzőjét fogyasztó (most épp a korábban csak skandináv csapatokat irányító Magnus Johanssoné a karmesteri pálca) román gigaklub elköszönt Isabelle Gulldentől, Camille Ayglontól, Gnonsiane Niomblától, Anastasyia Lobachtól és Marit Malm Frafjordtól is, miközben a pénz nélkül maradó Vardartól “csomagban” jött Andrea Lekics, Dragana Cvijics, Jovanka Radicsevics és Barbara Lazovics, tovább a Krim Ljubljanától Elizabeth Omoregie. Így összességében a keretben csupán három olyan játékos maradt, amely nem a Balkánt alkotó országok valamelyikének állampolgára (a két svéd, Nathalie Hagman és Sabina Jacobsen, valamint a norvég Amanda Kurtovic).

Az előző BL-sorozat gólkirályának, Cristina Neagunak a semlegesítése kulcskérdés lesz  (Fotó: Getty Images)

A szakemberek szerint a CSM-nek a final fourig különösebb megrázkódtatás nélkül el kell jutnia, de a végső győzelemére is csak a Győr-Rosztov páros lehet veszéllyel a papírforma szerint.
„Egyértelműen a román csapat az esélyes, pláne hazai pályán, de próbálunk meglepetést okozni – mondta Elek Gábor, a zöld-fehérek edzője a klub honlapjának. – Amit a szezon eddigi részében csináltunk, az nem volt rossz, de az igazi értékmérő most következik csak. Nem szeretném megbántani az eddigi ellenfeleinket, de egyelőre papírforma győzelmeink vannak, még akkor is, ha Dunaújvárosban a vártnál azért nagyobb különbséggel sikerült nyernünk. Összességében viszont az előttünk álló feladat egészen más, mint az eddigiek voltak. Arra biztosan nagyon jó lesz, hogy megmutassa, hol tartunk és milyen a pillanatnyi állapotunk, mert erre én is várom a választ.”

 

KOMLÓ–OLYMPIAKOSZ

Első európai kupapárharcának megnyerésére készül a komlói férfikézilabda-együttes. Idézzük a klub honlapjának beharangozóját  a görögök elleni találkozóval kapcsolatban! Nathalie „Három kudarccal végződött kupapárharcot követően, pénteken történelminek mondható eséllyel lép együttesünk pályára a hellén Olympiakosz ellen.
A Braga, a Silkeborg és a Maccabi Rison Lecijón ellen – bár két győzelem és egy döntetlen született komlói szempontból a találkozókon – nem sikerült a továbbjutás. Most ellenben más a helyzet; reális esély kínálkozik a továbblépésre a görög Olympiakosszal szemben.

A magyarnál jóval hátrébb sorolt görög bajnokságban ellenfelünknek jószerivel csak az AEK Athén a riválisa – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy két forduló után az Olympiakosz egy hét- és egy nyolcgólos győzelemmel áll a tabella élén. A hírek szerint a piros-fehér hosszanti csíkozású mezben játszó vendégek egyértelműen megfogalmazott célja a továbbjutás. Ennek elérése érdekében George Zaravina edző – a görög válogatottak mellett – horvát-bosnyák, szerb, spanyol, brazil, lengyel játékosra is számíthat. Hogy ez mennyit jelent a nemzetközi rutinnal szintén megspékelt komlóiak ellen, pénteken meglátjuk. Mindenesetre játékosaink sem „nyeretlen kétévesek” a szakmában. A napokban édesapává vált Igor Markovics (felesége Montenegróban adott életet egy ikerpárnak – a szerk.) 15 szezonon keresztül koptatta a nemzetközi kupaporondot. Katzirz Dávid is egy sor együttes mezében élte át a nemzetközi meccsek hőfokát, köztük jó néhány BL-csatát. Ugyancsak mesélhet unokájának majd Braniszlav Obradovics, aki egyebek mellett Nikola Karabatic csapattársaként tette le névjegyét több mint tíz éven át az EHF-mérkőzéseken. A legkülönlegesebb visszatérők a nemzetközi porondra mégis a komlói stáb tagjai: Kilvinger Bálint és Péter Szabó Dávid a Silkeborg és a Maccabi Rison elleni párharcban csapatunk meghatározói voltak 10-12 éve. Kilvinger hét, Péter Szabó öt góllal terhelte meg az izraeli csapat hálóját. Sőt, rajtuk kívül még az ifik és a serdülők edzője, Szappanos Gergely, illetve Nagy Zoltán is aktívan hozzájárult a Silkeborg elleni hazai 23-23-hoz, illetve a két évre rá Rison Lecijónban játszott 36-35-ös győzelmünkhöz. A mérkőzés játékvezetője a koszovói testvérpár, Erdoan Vitaku és Arsim Vitaku lesz, az EHF-megbízott Vladimir Jović Bosznia-Hercegovinából. A visszavágóra jó egy héttel később vasárnap, magyar idő szerint 16 órától kerül sor Pireuszban.”

Női kézilabda BL. Sport1 17:00 CSM Bucuresti–FTC-Rail Cargo Hungaria D-csoportmérkőzés (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Tóth Tímea, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Kökény Bea); Sport1 19:15 Sport 36 Komló–SZSZP Olympiakosz Pireusz EHF-kupa selejtező, 2. forduló, első mérkőzés  (kommentátor: Haraszti Ádám, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Pásztor István)