A Hertha bizonyítana, a Bayern javítana • SportTV

A Hertha bizonyítana, a Bayern javítana

Sport TV avatar Sport TV 2018. 10. 06. 13:53    
Olvasási idő: 2 perc

A 6. forduló szenzációjának két csapatát nyolc nappal később ismét megmutatjuk. Múlt pénteken a Hertha szenzációs 2–0-s győzelmet aratott a rekordbajnok Bayern felett, amely után vasárnap a bajoroknak át is kellett adniuk vezető helyüket a Dortmundnak. Most a Hertha Mainzban igyekszik bizonyítani ismét, a Bayernnek pedig az ebben az idényben jól startoló Gladbach ellen kellene kiköszörülnie a berlini csorbát...

MAINZ–HERTHA

A Mainz mestere, Sandro Schwarz a hét közi edzésen kisebb csipősérülést szenvedő svéd Quaison helyett alighanem Burkhardtot állítja be a kezdőcsapatba. A sérültek közül a rehabilitációban legjobban álló kettős, Latza és Hack egyelőre nem bevethető, a válogatott szünet alatti tesztmeccseken próbálják meg őket kellő játékpercekkel „felvértezni”.
Dárdai Pál Herthájának sérültlistája továbbra is tekintélyes, de jó hír a csapat (egyre több magyart számláló) híveinek, hogy Jarstein visszatérhet a kapuba. A balhátvéd posztján kérdéses, kit állít a mester a csapatba, a már a felnőttválogatottban is szerepelt  Plattenhardtot vagy az U21-csapatban többször is bizonyító Mittelstdtet.
A berlinieknek nem oly régi „elszámolni valójuk” is van a Mainzzal, mert házigazdájuk azon kevés csapatok közé tartozik, amelyek az elmúlt idényben oda-vissza legyőzték a fővárosi csapatot, amely még gólt sem tudott rúgni az FSV-nek.
A Hertha győzelemmel (és a Dortmund nem túl valószínű pontvesztésével) az első, 2-nél magasabb gólszámú döntetlennel minimum a 3. helyre  léphet előre ideiglenesen, persze utána következik a Bayern meccse, amely ismét módosíthat a táblázaton.

Kapcsolódó

Bundesliga-mérleg (FRE–LEV)

ÖSSZESEN: 36 mérkőzés, 9 Freiburg-győzelem, 11 döntetlen, 16 Leverkusen-győzelem, 39–61-es gólkülönbség.
FREIBURGBAN: 18–5–7–6/15–21.
A 2017–18. ÉVI IDÉNYBEN: Leverkusenben 0–4, Freiburgban 0–0.
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK: Uwe Wassmer 3, ill. Michael Ballack és Ulf Kirsten 4-4 gól.

FC BAYERN–MÖNCHENGLADBACH

Thomas Müller gólt szerez tavaly márciusban Gladbachban.  Vajon most  az Allianzban is betalál a Bayern 25-öse?/ (Fotó: Getty Images)

Niko Kovac első „miniválságát” éli meg a Bayern kispadján. A rekordbajnok a horvát mesterrel gólzáporos sikerrel hódította el a Szuperkupát, majd hatos nyerősorozattal – öt bajnoki, 1 NL – folytatta az idényt. Ám az Augsburg elleni hétközi bajnoki pontvesztést a Hertha ellen már vereség követte, majd a BL-ben nem sikerült otthon felülmúlni az Ajaxot.  Azaz három tétmeccs győzelem nélkül – ezt korábban edzőfejedelmektől is nehezen fogadta el Münchenben a közönség – és  a vezetőség – , a mester azonban nem lát okot a pánikra. A pénteki sajtótájékoztatón határozottan leszögezte: „Ha egy edző a mérkőzést követő pillanatokban még nem hajlandó konkrétumokba belemenni, az nem tanácstalanság, hanem az egyéni értékeléseket megtartja később a csapatnak, az elsősorban a játékosokra tartozik.” Ez némi visszautalás volt a Hertha-meccsre, amely után a sajtókonferencián inkább általánosságokat mondott,  nem volt halandó „bűnbakokat” megnevezni. „A hangulat pozitív, pánikra semmi ok. Hoeness elnök megállapításai, amelyek megkérdőjelezték a rotációt, végül is rám tartoznak, az összeállításért az edző tartja a hátát. Az nem kritika volt, hanem nyilatkozat, a csapat mindenkori összetételéért én vagyok a felelős.”
S három nappal az Ajax-iksz után egy másik, a 70-es években fő (hazai) riválisnak számító csapat, a Mönchengladbach érkezik az Allianz Arenába. A „zebrák” remekül kezdték az idényt, jelenleg ötödikek, csak két ponttal szereztek kevesebbet vendéglátójuknál.
A Bayern-védelembe visszatérhet Hummels, akinek a neurológusok zöld utat adtak, Gnabry pedig oly mértékben élvezi Kovac bizalmát, hogy alighanem ő kezd a középpálya jobb szélén, és nem Robben. A Gladbachban Lang visszatér a jobbhátvéd posztján és a középpályás védekezés megerősítésére Strobl is a kezdőbe kerülhet Neuhaus vagy Hofmann helyére.
A fekete-fehérek általában nem nyerni járnak Münchenbe (akárcsak a liga tagjainak csaknem mindegyike), eddigi kerek 50 bajnoki fellépésükből csak hármat nyertek meg a bajor fővárosban, legutóbb 2011 augusztusában sikerült elcsenniük mind a három pontot egy 1–0-val.

Kapcsolódó

Bundesliga-mérleg (HOF–FRA)

ÖSSZESEN: 18 mérkőzés, 8 Hoffenheim-győzelem, 7 döntetlen, 3 Frankfurt-győzelem, 23–18-as gólkülönbség.
SINSHEIMBEN: 9–4–4–1/9–9.
A 2017–18. ÉVI IDÉNYBEN: Sinsheimben 1–1, Frankfurtban 1–1.
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK: Kevin Volland és Roberto Firmino 3-3, ill. Pirmin Schwegler 3 gól.

BUNDESLIGA, 7. forduló. Sport2 15:30  FSV Mainz 05–Hertha BSC (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba); Sport2 18:30 FC Bayern München–Borussia Mönchengladbach (kommentátor: Faragó Richard)

Kapcsolódó

Minirangadó Portugáliában

A Liga NOS új listavezetőjére, a Bragára is érdemes egy (kilencven-egynéhány perces) pillantást vetni. Miközben a nagy trió tagjai el-elhullajtgatnak pontokat (konkrétan a Porto hármat, a Benfica és a Sporting 5-5-öt), addig Abel Ferreira mester együttese a Santa Clara elleni bajnoki rajt 3–3-ja óta csak győzelmeket arat, szám szerint ötöt és ezzel vezeti is a bajnoki táblázatot. Ellenfele, a Rio Ave is kiválóan teljesített eddig, 13 pontjával vendéglátóját és a nagy triót követve az 5. helyen áll, pontazonossággal, csak kevésbé jó gólkülönbségével marad el a negyedik Sporting mögött. Érdekes minirangadó ígérkezik tehát a bragai Városi Stadionban.
BAJNOKI ÖRÖKMÉRLEG: 48 mérkőzés, 22 Braga-győzelem, 11 döntetlen, 15 Rio Ave-győzelem/62–41-es gólkülönbség. Bragában: 24–18–3–3/43–13. A 2017–18. évi bajnokságban: Bragában 2–1, Vila do Condében 0–1.
LIGA NOS, 7. forduló. Sport1  21:20  Sporting Braga–Rio Ave FC (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)