Marcival kezdjük az 500-as hetet • SportTV

Marcival kezdjük az 500-as hetet

Sport TV avatar Sport TV 2018. 10. 22. 02:12    
Olvasási idő: 2 perc

Év vége felé duplázni szokták a tornákat az ATP 500-as sorozat hajrájában. Három hete egyazon kéten rendezték a két távol-keleti fővárosban a két tornát, most a héten két, szomszédos ország fő-, illetve nagyvárosában, fedett pálya versenyekkel zárul a széria. Tavaly éljátékosunk, Fucsovics Márton Bázelben alkotott nagyot, egészen a negyeddöntőig menetelt, s ott csak a döntő szett rövidítésében, két labdával kapott ki Marin Cilictől. Idén a közelebbi versenyt, Bécset választotta.

Amilyen szerencsénk van, vele kezdhetjük egész hetes közvetítéssorozatunkat a két tornáról. Bécsben a centerpályán ugyanis  a jelenleg a világranglistán 40. bajnokunk és a kanadai újhullám egyik tehetsége, a 18 esztendős Felix Augar-Aliassime (vlr.: 109.) összecsapásával kezdődik a centerpálya programja. A montreali ifjonc szabadkártyával került a főtáblára, hivatalosan tavaly óta profi, de eddigi 15 tour-mérkőzését egyaránt 2018-ban vívta. Győzelem-vereség mutatója 6-9,  de már e 6 sikerből is van két jelentős skalpja. A kanadai Rogers Cupon, a számára hazai 1000-es versenyen az első fordulóban két szettben megverte Lucas Pouille-t, a csengtui 250-es viadalon pedig döntő szettben legyőzte az Australian Openen elődöntős dél-koreai Hjon Csungot, aki akkor éppen 23. volt a világrangsorban. Nem lesz tehát könnyű ellenfél, de ha Marci sikerrel túljut rajta, a következő körben a Dzumhur–Fognini csata győztesével meccselhet a negyeddöntőbe jutásért.
A második mérkőzést a 6. kiemelt Borna Coric (vlr.: 13.) játssza Albert Ramos-Vinolasszal (vlr.: 64.). A horvát fiatalember parádés formában van, a sanghaji 1000-esen Roger Federt is legyőzve a döntőbe jutott, ahol csak a világelsőségre törő Novak Djokovics állította meg. Spanyol ellenfelével már háromszor is találkozott, a tavalyelőtti Australian Openen Ramos-Vinolas nyert három szettben, Coric tavaly a marrákesi negyeddöntőben ugyancsak három játszmában vágott vissza, idén az Indian Wells-i mestertornán az első körben a horvát fiatalember egészen könnyen, 6:0, 6:3-ra diadalmaskodott.

A pekingi győztes Baszilasvili nehéz ellenfele lehet Kevin Andersonnak (Fotó: Getty Images)

A nap harmadik meccsére is Bécsben maradunk, azt ugyanis a pekingi 500-as torna meglepetésgyőztese, a grúz Nikoloz Baszilasvili (vlr.: 24.) vívja a 2. kiemelt dél-afrikai Kevin Andersonnal (vlr.: 8.). Eddig egyszer találkoztak, idén Miamiben az 1000-es tornán Anderson két sima szettben nyert.

Este 7-től mindenképpen átkapcsolunk Bázelbe, ahol az idén 3. kiemelt, tavalyi elődöntős Marin Cilic (vlr.:6.) mérkőzését mutatjuk az egyre jobb eredményeket elérő kanadai Denis Shapovalov (vlr.: 29.) ellen, akivel korábban még nem játszott profiként.
A nap záró meccsét is Bázelből mutatjuk, legalábbis előzetes terveink szerint. Ezen az idén az élmezőnybe betörő olasz Marco Cecchinato (vlr.: 21.) játszik a svájci színekben szereplő Henri Laaksonen (vlr.: 175.) ellen. A finn születésű helvét 2012 óta minden esztendőben elindult a hazai 500-as tornán, de még egyszer sem tudott továbblépni az első fordulóból.  Tavaly döntő szettre kényszerítette Coricot, kiderül, most tud-e „privát történelmet” írni.

Sport2  13:00 ATP 500, Bécs és Bázel, 1. forduló (kommentátor: Ágai Kis András és Kaplár F. József)