20 éves, de már van mesterötöse! • SportTV

20 éves, de már van mesterötöse!

2018. 10. 22. 15:30    
Olvasási idő: 2 perc

Hiába hozta a Wolfsburg elleni parádéját Robert Lewandowski, hiába alkotott megint maradandót a dortmundi támadógépezet, hiába volt zseniális a Mönchengladbacban Jonas Hofmann, a hétvége hőse Luka Jovics volt a Bundesligában.

Három évvel Robert Lewandowski csereként (!) végrehajtott bravúrja után ismét mesterötöst könyvelhettünk el a Bundesligában, csak most olyan játékos követte el a bravúrt, aki korábban még csak duplázni sem tudott a német élvonalban. Luka Jovics, az Eintracht Frankfurt mindössze 20 éves szerb játékosa volt a tettes, az ő parádéját a Düsseldorf bánta, amely 7-1-es vereséggel utazhatott haza. A Benfica kölcsönjátékosa ráadásul elég széles repertoárt adott elő, hiszen ollózott, távolról is betalált, jobbal is, ballal is, de még fejesből is.

Ami pedig még inkább lenyűgözővé teszi a produkcióját, hogy a meccsen összesen öt kísérlete volt, ebből született az öt gól. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de ha 0-0-nál Haller átengedi neki a tizenegyest, akkor most akár a Bundesliga második mesterhatosát is ünnepelhetnénk, így viszont Dieter Müller egyelőre egyedüli csúcstartó. Van viszont, amiben jelenleg Jovics a non plus ultra a Bundesliga történetében: a legalább 25 bajnokin pályára lépők között ő átlagosan 82 percente szállít egy gólt, ami pillanatnyilag 23 perccel jobb, mint Gerd Müller 105 perces rekordja. Igaz, a Nemzet Bombázója ezt pályafutása során szállította, míg Jovics nincs másfél éve színpadon a német élvonalban.

Forrás: bundesliga.de

Az szinte természetes, hogy az öt gól klubrekord (még olyan frankfurti legendák sem jutottak el idáig, mint Bernd Hölzenbein vagy Anthony Yeboah), meg az is, hogy a frankfurti vezetők most ünneplik kicsit magukat. Jovics ugyanis 2017 nyarán két évre, kölcsönbe érkezett az Eintrachthoz, úgy, hogy a klubnak opciós joga van a megvásárlására úgy 10-12 millió euróért, ami a mai árakhoz képest aprópénz. „Frankfurti szempontból ez egy igazán jó szerződés. Élünk az opciós jogunkkal, Jovics előbb vagy utóbb a mi játékosunk lesz” – fogalmazott Dario Hübner sportigazgató. Adi Hütter vezetőedző pedig hozzátette: „Lukában ott a potenciál, hogy világklasszis legyen. Amilyen elegánsan, annyira robbanékonyan játszik, a kapu előtt pedig hidegvérű.”

Jovics beollózta magát a Germániába

Vajon talál Jovicsénál szebb gólt a Germánia stábja hétfőn a Bundesliga nyolcadik fordulójából?

Posted by Sport TV on Saturday, October 20, 2018

Jovics elismerte, hogy Hüttertől minden szabadságot megkap, ezért is megy neki ennyire a játék. Viszont azt sem tagadja, hogy szüksége volt előző frankfurti edzője, Niko Kovac keménységére is, akinek főleg fejben kellett helyre raknia. Elvégre csodagyereknek indult, a Crvena Zvezdában mindössze 16 évesen bemutatkozott (Radamel Falcaóhoz, a kolumbiaiak csatárához hasonlították), aztán a Benfica és a hév is elvitte… Ma már minden rendben van, péntektől bérelt helye van a klubmúzeumban is (konkrétan, hiszen a meze odakerült), és képes megbecsülni, amit elért. Nem győzi elmondani, a Frankfurtnál lett belőle igazi profi, úgy, hogy közben azt sem felejti el, a klubon kívül a szüleinek köszönheti a legtöbbet. Ha már a meze a klubé lett, úgy illett, hogy a meccslabdát a szülei kapják meg!

Amit viszont még mindenképpen jegyezzünk meg: a Frankfurt úgy gálázott a Düsseldorf ellen, hogy csak az ötgólos Jovics és a Bundesligában először duplázó Haller volt a pályán, a vb-ezüstérmes Rebic az eltiltását töltötte. Az Eintracht 19 Bundesliga-góljából ők hárman 18-ban közvetlenül (gól vagy gólpassz) benne voltak. Hárman összesen 15 gólnál tartanak, mindössze 33 kapura lövésből – ennyire egyetlen más támadótrió sem hatékony!

A Sport1-en 19:30-kor kezdődő Germániában részletesen is foglalkozunk Luka Joviccsal. Addig is, szavazzatok a 8. forduló legszebb góljára!

Ki szerezte a 8. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Karim Bellarabi (Leverkusen) a Hannover ellen

0%

Jonas Hofmann (Mönchengladbach) 1. gólja a Mainz ellen

0%

Luka Jovics (Frankfurt) 1. gólja a Düsseldorf ellen

0%