Kirúgták az NFL legrosszabb edzőjét • SportTV

Kirúgták az NFL legrosszabb edzőjét

2018. 10. 29. 19:37    
Olvasási idő: < 1 perc

A Cleveland Browns több mint két év után megvált a balsikert balsikerre halmozó vezetőedzőjétől, Hue Jacksontól.

Úgy tűnik, „edzőváltó napokat” élnek meg Clevelandben, hiszen egy nappal azután, hogy az NBA-s Cavaliers kirúgta Tyronn Lue-t, az NFL-ben szereplő Browns is megvált vezetőedzőjétől, Hue Jacksontól. Csak amíg Lue-nak korábban sikerek is jutottak csapata élén (ne menjünk messzebb a 2016-os bajnoki címnél), Jacksonnak szinte csak bosszúság jutott. Több mint két évig vezette a Brownst, amellyel az első idényében 1 győzelmet és 15 vereséget könyvelhetett el, a másodikban 0/16 volt a mérlege, most pedig 2 győzelemnél, 1 döntetlennél és 5 vereségnél tartott. Sokan azt várták, már az előző offseasonban kiteszik a szűrét, de akkor az új általános igazgató, John Dorsey még megmentette. Most vélhetően az tette be a kaput, hogy összerúgta a port Todd Haley támadókoordinátorral.

Ha csak 2016 óta nézzük, a Browns az NFL-ben sereghajtó a győzelmi százalékokat, a támadási pontosságot, a meccsenkénti pontátlagot és az irányítómutatót illetően. Jackson 20,5 százalékos győzelmi mutatója (a Cleveland előtt az Oakland Raidersnél dolgozott, és 8/8-ig jutott a gárdával 2011-ben) a második legrosszabb azon edzők között, akik legalább 40 meccset lehúztak az NFL-ben. Ha viszont az egy csapatnál – legalább 40 mérkőzésen – összehozott mérleget nézzük, Jackson 3-36-1-es mutatója páratlanul rossz, akárcsak a 0/20-as idegenbeli produkciója.

És még egy érdekesség a szakvezetővel kapcsolatban. A keze alatt hét quarterback kezdett a Clevelandben, közülük Tyrod Taylor az egyetlen, akinek nem negatív a mérlege. Neki 1-1 győzelme, versége és döntetlenje van, a többiek mutatója ennél sokkal borzalmasabb: Baker Mayfield (1-4), Robert Griffin III (1-4), Kevin Hogan (0-1), Josh McCown (0-3), Cody Kessler (0-8), DeShone Kizer (0-15).