Dez Bryant a Saintsben folytatja • SportTV

Dez Bryant a Saintsben folytatja

2018. 11. 08. 01:01    
Olvasási idő: < 1 perc

Dez Bryant egyéves szerződést köt a New Orleans Saints csapatával, amely így még inkább bajnokesélyessé emelkedett.

Abból a szempontból okvetlenül minden elismerésünk Dez Bryanté, hogy volt türelme kivárni, amíg egy bajnokesélyes csapat csap le rá. A Baltimore Ravens korábban nagyon szerette volna megkapni a Dallas Cowboytól kitett wide receivert, ajánlott is neki 3 évre 21 millió dollárt, de Bryant nemet mondott, és inkább várt. Igaza lett, mert mennyivel másabb azért Drew Breestől kapni a passzokat és a jelenlegi első számú Super Bowl-favorit New Orleanst segíteni, mint a kiszámíthatatlan Joe Flacco labdáira várni a középszerű Baltimore Ravensben. A lényeg: Bryant az idény hátralévő részére aláírt a Saintshez, amelynél így szépen mélyült az elkapósor.

Bryant karrierje első nyolc évében mindössze kétszer volt ott a playoffban a Dallasszal, jó a esély rá, hogy a jelenleg 7/1-gyel álló New Orleansszal háromra nő a szám. Nem lesz első számú receiver Sean Payton csapatában, az a tiszt Michael Thomast illeti (8 meccs után 70 elkapásnál jár), de a második helyre simán odaérhet, főleg, hogy Ted Ginn sérültlistára került a múlt hónapban.

Bryant a hétvégén a Cincinnati otthonában még aligha játszik, viszont a november 18-i, Philadelphia Eagles elleni rangadón már minden bizonnyal ott lesz. November 29-én pedig Dallasban léphet fel – először ellenfélként.