Melyik csapat zárkózik fel az élbolyhoz? • SportTV

Melyik csapat zárkózik fel az élbolyhoz?

Sport TV avatar Sport TV 2018. 11. 12. 11:23    
Olvasási idő: < 1 perc

Két, múltját tekintve tekintélyes klub együttese csap össze a német másodosztály 12. fordulójának záró mérkőzésén. A csapatok egymás tabellaszomszédai, egyformán 17 pontot gyűjtöttek eddig, csak a házigazda Bochumnak hattal jobb a gólkülönbsége.

A Bochum négymeccses veretlen – ezen belül három mérkőzéses döntetlen-  – sorozattal kezd neki a találkozónak. A három remi közül az első, a hamburgi 0–0 a legértékesebb, a Regensburg ellen viszont a 83. percben kapott góllal az utolsó pillanatokban engedett ki két fontos pontot a kezéből az együttes. Legfontosabb támadója az osztrák Lukas Hinterseer, aki 43 találkozón 23 gólét termelt a Bundesliga2-ben eddig, a csapat legutóbbi öt góljából hármat vállalt magára. A Ruhr-vidéki gárda az esetleges egygólos sikerrel is a táblázat ötödik helyére rakétázhatna előre a jelenlegi 11.-ről.
A vendég Darmstadt úgyszintén jócskán előrehaladna, az esetleges győzelem nagyságától függően az 5-7. helyek valamelyikére (reálisan, persze inkább a 7.-re, hiszen a még jobb helyezésért négy- , illetve ötgólos sikert kellene aratnia a Vonovia-Ruhrstadionban, s ennek kevés a valószínűsége).
Két, ennyire közeli játékerejű együttes esetén persze nem zárható ki a döntetlen lehetősége, azzal a Bochum a 8., a Darmstadt a 10. helyre lépne előre, de mindketten továbbra is öt egységnyire lennének elmaradva az osztályozós helyen álló Union Berlintől.
A két együttes eddig mindössze 8 tétmérkőzést vívott egymással, ebből négyet a másodosztályban. A legutóbbi bajnokságban mindkét csatájukat a Bochum nyerte meg, egyformán 2–1-re, ezért a bochumiak most hármas győzelmi sorozatot érnének el vetélytársuk ellen egy újabb sikeres mérkőzéssel.

BUNDESLIGA 2, 12. forduló. Sport1 20:30  VfL Bochum–SV Darmstadt 98 (kommentátor: Fülöp László)