Így lett a Klassikerből instant klasszikus! - Dortmund-Bayern meccselemzés • SportTV

Így lett a Klassikerből instant klasszikus! – Dortmund-Bayern meccselemzés

2018. 11. 12. 18:19    
Olvasási idő: 9 perc

Továbbra is kérdéses, hogy megéri-e Niko Kovac az új esztendőt, míg Dortmundban a bajnoki cím lassan nemcsak álom lesz.

A Borussia Dortmund – Bayern München szuperrangadót a hazaiak négypontos előnnyel kezdték, miután Lucien Favre csapata repülőrajtot vett. Niko Kovac Bayernje viszont a remek kezdés után eléggé döcög, a csapat és a horvát tréner nem igazán találja az összhangot.  Kovacnak a maródiak mellett (Tolisso, Coman, Thiago) Arjen Robben sérülése, valamint James Rodríguez fegyelmezetlensége okozott újabb problémát, így végül az AEK elleni tizenegynek szavazott bizalmat. No, nem mintha a Borussiánál felhőtlen lett volna a derbire való készülődés, az Atlético elleni hétközi, szezonbeli első vereség után. Favre mesternek jelentős fejtörést okozott a Bundesliga idén legjobban teljesítő kapusa, Roman Bürki sérülése, aki helyett így Marwin Hitz kezdett. A Madridban szenvedő védőnégyesből csak Ömer Toprak hullott ki, míg a szintén gyenge teljesítményt nyújtó Christian Pulisic helyett a dán Jacob Bruun Larsen kezdett. Szintén kimaradt az utóbbi két meccsen észrevehetetlen Paco Alcácer, akit Mario Götze helyettesített. A legváratlanabb húzás azonban Julian Weigl kezdőbe állítása volt, a 23 éves „Tuchel-kedvenc” ugyanis október elején, az Augsburg ellen játszott legutóbb! Weigl erőssége a labdabirtoklás és a passzjáték, ugyanakkor ütemérzéke és atletikussága hagy kívánnivalót maga után.

Az alapfelállás

Első fázis – Bayern-dominancia, elhalt dortmundi kontrák, óriási kimaradt lehetőségek

A Weigl, Witsel duónak papíron biztosítania kellett volna a BVB labdabirtoklási fölényét, ám ez a tervet Niko Kovac keresztülhúzta. A Bayern rendkívül agresszív letámadással rontott neki a Dortmundnak, és hamar visszaszerezte a labdát. A Bayern megszállta a Dortmund térfelét, az első 25 percben 58 támadó harmadbeli passzig jutott, miközben a BVB csak NYOLCIG! A Dortmund Götze vezetésével egy 4-4-1-1-es magas presszinggel válaszolt, majd kirajzolódott a meccs első fázisának képe: a Bayern az előrelépő és nyomás nélkül operáló Hummels precíz passzaival a bal oldali félterületben keltett zavart. 

Rögtön a második perc elején a BVB nem tud nyomást helyezni a labdára, Weigl nem zárja le a passzsávot. Lewandowski visszalépésével pedig Akanji és Piszczek képtelen mit kezdeni, így a lengyel egy Goretzkával lejátszott kényszerítő után mehet kapura, Zagadou azonban remekül szorítja ki. A Bayern a meccsen öt szögletig jutott, el ebből HÁRMAT David Alaba végezhetett el a bal oldalról. Az osztrák középpályás kifelé csavarodó beívelései az öt és feles és a tizenegyespont között hosszú sarokra érkező, jól fejelő Martínez, Hummels párost célozta meg. Ezeket a szögleteket a Dortmund ötemberes vegyes zónával és hármas emberfogással remekül oldotta meg: Reus a rövid sarkot védte, míg a védőnégyes az ötösön területét. A Bruun Larsen, Witsel páros a középre érkező Lewandowskit vagy Goretzkát fogta, míg Weigl embere általában Hummels volt, Götze és Sancho a kipattanó labdákra és a kontrákra helyezkedett. Az ötödik perc eleji szögletből Zagadou fejpárbaja után Götze remekül emelte ki a labdát Sanchónak. Az angol szupertini azonban remek első érintés után simán szöktethette volna a Reus, Götze duót, ám testtel nem zárta ki a visszasprintelő Ribéryt, aki így óriásit menthetett.

A Dortmund ebből a helyzetből nem jutott lövéshez

Egy perc múlva még ennél is nagyobb lehetőséghez jutott, de a kontrát ismét remekül elindító Götze érthetetlen módon a kirobbanó Sancho, Reus páros MÖGÉ passzolt 5 a 2 ellen.

Bárhova, csak ne a sprintelő Reus, Sancho duó mögé!

Egészen hihetetlen módon, nem ez a két kontra volt az első tíz perc legnagyobb dortmundi helyzete. A Bayern feltolt védekezése elengedhetetlen a labda visszaszerzéséhez, és Kovac egy tizedik perces kirúgásnál a 3-4-3-at választotta (Goretzka és Müller lépett fel Lewandowski mellé), ám a Dortmund nem feltétlenül tudta (bár Favre-t ismerve, akarta volna) kihozni a labdát.

A presszing hatására Zagadou kénytelen volt felbombázni a labdát, ám mivel Götze visszalépése magával vitte Kimmichet, így Boateng került ki a szélre. A fejpárbajt ugyan megnyerte Bruun Larsen ellen, ám az üresen zónát védekező Hummels valamiért rengeteget várt, Reus pedig méterekről odaérve elvitte labdát. Abszolút ziccer volt, ám Neuer rutinból védte a nem igazán jól helyezett lövést.

A Bayern túlélte ezeket a lehetőségeket és folytatta a dominanciáját a bal oldalon, ahol főleg Ribéry egy az egyben nagyon élt Piszczek ellen. Ráadásul utóbbi a 11. percben egy borzasztó tisztázással majdnem büntetőt hozatott össze Julian Weigllel Lewandowskival szemben. A túloldalon egy fantasztikus Zagadou-passz után (Müller mondjuk éppen egy lábon szökdécselt, ahelyett, hogy védekezett volna) gyorsan indulhatott a Borussia, és Götze Bruun Larsent találta meg a balszélen. A dán jól húzott befelé, és pazarul vette észre a hosszún érkező Sanchót, aki elől Neuer épphogy fel tudta szedni a labdát az első negyedóra végén.

Kimmich, illetve úgy összességében a Bayern jobb oldala is kezdett belejönni, és az ő oldaláról indított gyors súlypontáthelyezés a 17. percben egy Ribéry-kapáslövéshez vezetett. Egy perccel később egy jobb oldali építkezés után a kihúzódó Müller találta meg a visszalépő Gnabryt. Zagadou ütemet késett, így Lewandowski remek kényszerítője után csak Akanji fenomenális blokkja védte meg a Borussiát az első góltól.  A meccs ezen fázisában a gól már csak idő kérdése volt, ám azt nem lehetett tudni, hogy egy BVB-kontra (a 23. percben Reus sem látta a megint üresen felfutó Sanchót, akit egy perccel később Alaba állított meg tanári módon), vagy egy Ribéry-alakítás (a 24. percben Piszczeket szédítette, majd ellőtte keresztbe) hozza ezt meg.

A nevető harmadik: Lewandowski

A Dortmund védőtérképe, óriási nyomás alatt a BVB

Nos, a válasz az iménti kérdésre: Lewandowski! Az első húsz percben rendkívül aktív és nagyon akaró lengyel a 26. percben megszerezte a vezető gólt. Kimmich húzott befelé kevés nyomás alatt, és Ribéryt is üresen hagyta a behúzódó Piszczek. A francia rosszul találta el a beadást, így a labda Witsel előtt lepattanva visszaért a feladóhoz. Mivel sem Bruun Larsen, sem a beragadó Hakimi nem támadta Gnabryt, ő könnyedén találta meg Lewandowskit, aki nagy erejű fejessel megszerezte a vezetést a bajoroknak. A Dortmund megzavarodott picit, és a 28. percben Zagadoun talán Manuel Grafe is megkönyörült, hiszen a lassításból jól látszott, hogy a 19 éves középső védő kézzel vitte el Lewandowski elől a labdát. Julian Weigl vesszőfutása is folytatódott, egy rettenetes labdaátvétel után ugyanis minimum narancssárga lapot érően csúszott rá a volt Schalke-játékos (így aztán errefelé hivatalból üldözött) Goretzka lábára. A Bayern a vezetés és az első 25 perc őrült irama tudatában némileg érhetően állt vissza egy 4-3-3-as illetve helyenként 4-4-2-es középpályás presszingre, átadva a Dortmundnak a lehetőséget. A BVB a labdabirtoklásban (55-45 a félidőig) igen, a támadó harmadban (19-ből 12 passz) viszont nem igazán tudott fölényt kialakítani. Mi sem példázta ezt jobban, mint az alábbi passzkombinációkat mutató ábra:

Középső védők passzai

A gól és az első félidő vége között összesen három jelentős helyzet akadt: Hakimi beadása után Alaba mentett óriásit a 30. percben, két perccel később Hitz védett nagyot a Piszczeket megint megverő Ribéryvel szemben. Egy Lewandowski-perdítés után Goretzka indulhatott meg 3 v 2 -ben, de sem Müllert, sem Gnabryt nem tudta megjátszani, így maradt a 0-1. Ribéry a Bayern hat kísérletéből négyet vállalt, ám kaput csak egyszer talált, míg a Dortmund egyetlen lövése Reusé volt. A várható gólok tekintetében a vendégek 0.92-et, a hazaiak 0.31-et hoztak össze

Változtatás az öltözőben – a BVB uralja a 2. félidő elejét

A második félidő azonban, mint ismeretes, a Borussia Dortmundé szokott lenni: tíz forduló után már 28 gólt lőttek a második 45-ben Favre fiai. A svájci most is belenyúlt a meccsbe, és az indiszponált Weiglt Mo Dahoudra cserélte. A Gladbachban Favre keze alatt bemutatkozó Dahoud két remek szereléssel szállt be a meccsbe, és Witselnek is nagyobb szabadságot biztosított. Nézzük, Weiglhez képest Dahoud mennyivel fentebb helyezkedik és avatkozik játékba:

 

Witsel remekül ki is használta ezt a szabadságot, és a befelé mozgó Sanchóval remek váltást csinált meg. A 18 éves szélső pazar ütemben ugratta ki Reust, aki a kicsit hezitáló Neuerral szemben büntetőt harcolt ki, majd értékesítette azt. Sőt, ha a 26 éves Mario Götze nem a 34 éves sebességével közlekedne, akkor a BVB egy Sancho, Reus, Götze kontra után már vezethetett is volna. A Dortmund egyik nagy fegyvere idén a befelé mozgó szélsők, amint azt Sanchónál is láthattuk, de Bruun Larsen sem akart lemaradni. Itt a remek befelé mozgással beviszi magával Kimmichet, így végre Achraf Hakimi is teheti azt, amihez legjobban ért: óriási sprint előre, Zagadou felpassza Reusnak tökéletes, a lekészítés is klasszismozdulat:

A szélen való elmozgás professzora, dr. Thomas Müller ezen valószínűleg felhúzta magát, és a Bayern káprázatos találattal válaszolt: Kimmich játszotta meg Gnabryt, aki a Müller által megnyitott területre indult be (Zagadou elment Müller után), majd egy sarokpasszal játszotta meg az akciót követő jobbhátvédet, aki átemelte Hitz felett, így Lewandowski az üres kapuba fejelhetett. 1-2

https://streamja.com/qkNy

Was ist das für ein Spiel?

Az addig is izgalmas mérkőzést a második Bayern-gól felrobbantotta: Witsel például Ray Lewist megszégyenítő módon borította fel Müllert, teljesen szabályosan:

Beszédes kép volt az 55. percben a mindkét térdét fogó Ribéry, aki a Sancho elleni, sárga lapot érő faultját szinte a szusszanásnyi pihenés céljából szedte össze. A Dormund óriási energiákat mozgósított:  a 34 passzból 32-őt sikeresen végrehajtó Dahoud és Witsel simán átjátszotta a Bayern első presszingvonalat, míg a félterületekre ki-be mozgó, elöl játszó négyes a széleken állandó veszélyt jelentett. Különösen Sancho volt elemében: alig húsz perc alatt öt cselre is vállalkozott, ebből három sikerült is neki:

Sancho, a megállíthatatlan

Az újdonsült angol válogatott ugyanis a tisztázni igyekvő Hummelst leültette, majd forintos labdát adott Reusnak, aki annyira üresen volt (Kimmich a labdát és nem Reust nézte), hogy az ötösön még le is vehette azt. A német válogatott védő azonban javította hibáját, és Reus hálóba tartó lövését a gólvonalról kivágta!! A túloldalon egy mintaszerű Boateng-indítás után Ribéry és Goretzka ugratta ki Lewandowskit, aki centikkel ugyan, de lesen állt, így hiába bombázott a hálóba. Alaba egy beadásnak szánt bombával veszélyeztetett. Ezt már Lucien Favre sem tűrte, és egy óra elteltével Götze helyére bedobta Paco Alcácert. És ha egyszer Paco beáll: egy ártatlan Hakimi-fejes után a meccsen komoly sebességdeficitben futballozó Martínez vétette el a labdaátvételt, míg Kimmich visszapasszára a szintén nem a legkoncentráltabb játékát bemutató Hummels nem figyelt. Sanchót nem lehetett megállítani (igaz, Neuer annyit tanult a Reus elleni hibájából, hogy visszahúzta a kezét), a centerezése után Alcácer az ötösön a földön fekvő Boateng ellen még át akarta venni a labdát (talán külsőre jött neki azért?), aki így tisztázni tudott, a kipattanót Bruun Larsen durrantotta fölé! A 65. percben megint Bruun Larsen jeleskedett: remek lapos indítása ugyan hosszú lett Hakiminek, a marokkói azonban erőszakosabb volt Goretzkánál, és beadását Reus lőtte fölé a tizenegyespontról. A Dortmund pedig jött előre, a Bayern nagyon mély 4-4-2-es alakzatban védekezett.

Mikor védekezett a Bayern egy csapat ellen ennyire mélyen?

Apropó, Reus! Az örökmozgó 29 éves támadóról általában a góljai és gólpasszai miatt beszélünk, előbbiből nyolc, utóbbiból négy van neki. Az talán kevesen tudják, hogy 350 sprinttel a második helyen áll a „futóversenyben”, valamint a 123.5 megtett kilométere is a 14. a ligában. Arról nincsenek statisztikák, hogy mekkora mentális erő kell az óriási kihagyott ziccerek utáni zseniális gólhoz, a szezon eddigi legfontosabb meccsén. Reus ugyanis Piszczek centerezését a lemaradó Martínez elől Neuer kapujának jobb oldalába továbbította, így már 2-2 volt az állás. Kovac a sokat hibázó és sérüléssel bajlódó Hummels helyére Niklas Sülét cserélte be, ám ez nem sokat segített.  A Dortmund azonban fokozatosan kihasználta erőnléti és gyorsasági fölényét, és csak egy-egy elrontott kontrán múlott, hogy nem vette át a vezetést a 70. percen belül. A harmadik hazai gól remekül mutatta be a két csapat közti különbséget: Ribéry két dortmundira vezette rá a labdát, majd vesztette el Sanchóval szemben. A labda visszaszerzéséhez azonban a Bayern rendkívül rossz struktúrában állt fel:

Was erlaube Boateng?

Süle a saját kapujától 75 méterre az oldalvonalnál követi Reust, Alaba messze van Sanchótól, így nincs esélye szerelni, Goretzka hezitál, és nem tudja Witselt szerelni, míg Javi Martínez a kezdőkörben kocog. A gond az, hogy Alcácer középen grasszál, Boateng érthetetlen módon belóg, így nincs les:

A kapura loholó Alcácer az indítás után remekül kivárt két ütemet Neuerral szemben, aki még a fenekével is megpróbált hárítani, de az emeléssel szemben nem volt esélye, 3-2.

Óriási a Bayern fölénye, de elmarad a slusszpoén

A játék képe megint óriásit változott és az utolsó negyedóra 73%-os Bayern-labdabirtoklást hozott. Renato Sanches beállításával Kovac dinamikát vitt a meccsbe, míg a BVB hősiesen védekezett, főleg az első félidőben szenvedő Piszczek volt elemében. A 75. percben a veterán lengyel hátvéd Ribéryt blokkolta, de ez csak egy volt, a 12 védőakciójából az utolsó negyedórában! Piszczek olyannyira biztos ponttá nőtte ki magát, hogy a Sanches, Kimmich féle, erősödő Bayern-jobb oldal ellen 6-7 percig inkább ő védekezett, mintsem a védekezésben bizonytalan Hakimi.

A Dortmund pár lehetősége közül a veszélyesebb a 79. percbeli kontra volt, amikor Sancho lövés helyett a lesre futó Alcácert akarta megjátszani. A 82-ben Dahoud indult meg, és Sancho ezúttal a felfutó Hakimit találta meg, ám a marokkói Alabához hasonlóan amolyan félig lövés, félig beadás megoldást választott. A hajrára Kovac Sandro Wagnert (akinek azért sikerült 8 perc alatt összebalhéznia az egész dortmundi védelemmel) hozta be Müller helyére, így a Bayern szinte 4-2-4-ben támadott. A Dortmund teljesen visszaállt, és az egyik dán helyére (Bruun Larsen) beálló másik (Thomas Delaney) egy 4-5-1-es bunkerfoci megvalósítását jelentette – az eredmény tartása érdekében. A hosszabbítás előtt még Witsel távoli lövése jelentett némi veszélyt a teljesen kitámadó Bayern ellen. A bajoroknál Ribéry lehetett volna a megmentő: a 92.-ben lemaradt egy beadásról, majd a 94. percben egy kifejelt szöglet után (Neuer is előre ment fejelni) még egy utolsó emberként elkövetett cselre is futotta neki. Ez majdnem a meccs fordulópontja lett, hiszen a megzavarodott dortmundiaknak (Piszczek és Hakimi is jobbhátvédben, Sancho a balszélen ragad elöl) nem jutott emberük Kimmichre (Reus állt a legközelebb). A beadást Lewandowski csodálatos mozdulattal sarkazta a kapuba, ám ezt lesállásból tette, így maradt a 3-2. A Bayern tehát pont nélkül távozott a Westfalenstadionból, a Bundesliga és a futball szurkolói viszont egy örök élménnyel, egy igazi instant klasszikussal (és nem Klassiker, ezt kéretik nem használni!) gazdagodtak.

Bayern-tanulság

Paradox módon egyet kell értenünk Niko Kovac vezetőedzővel, miszerint a Bayern a Schalke elleni meccs óta most játszott a legjobban. Ugyanakkor az egyéni (Hummels, Martínez, Süle Boateng), csapatépítési (sérülések, a liga legdrágább keretében nincs szélsőhátvéd és Thiagónak egy alternatívája) és szerkezeti hibák (James hiánya, Kovac képtelen belenyúlni egy meccsbe) miatt talán nem érdemelt győzelmet ez a Bayern. A hét pont hátrány a BVB-val még csak hagyján, de az ötödik hely fölöttébb kínos. A Düsseldorf és a Nürnberg elleni kötelező győzelmek után a Werdert és a Hannovert is le kell győzni idegenben Kovac csapatának, hogy versenybe maradjon. Aztán a 16-17. fordulóban négy nap alatt a Lipcse és a Frankfurt lesz az ellenfél, itt akár a bajnoki cím is elmehet. Továbbra is kérdéses, hogy megéri-e Niko Kovac az új esztendőt.

Már nemcsak álom a bajnoki cím a BVB-nek?

Lucien Favre vélhetőleg nem szorul rá a tanácsokra, ám (és ezt mély fájdalommal írom) Julian Weiglnek talán ősszel többet nem kellene kezdenie. A svájci mester elismerően nyilatkozott a Bayern első 30 perces teljesítményéről, és kritikus volt a saját csapatával szemben: „Nem tudtuk kihozni és megtartani a labdát, és a Bayern Gegenpressingje miatt ki kellett rúgdosnunk!” Favre-nek igaza lett, amikor úgy gondolta, hogy a Bayern nem bírja majd a saját maga által diktált tempót, és a Dortmund képes lesz felőrölni a vendégeket. Persze, Favre nem lenne Favre, ha nem talált volna rengeteg javítanivalót egy ilyen fantasztikus és őrült meccsen. A híresen visszafogott tréner  egy „ma este azért egy pohár vörösbort megiszok” mondattal búcsúzott a frenetikus mérkőzéstől, amiből talán még annyi a tanulság, hogy a Dortmund bajnoki álmai egyre inkább a realitáshoz közelítenek.

És végül kérek egy kis segítséget. Döntsük el együtt, melyik volt a forduló legszebb gólja!

Ki szerezte a 11. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Uszami Takasi (Düsseldorf) a Hertha BSC ellen

0%

Erik Thommy (VfB Stuttgart) a Nürnberg ellen

0%

Marco Reus (Dortmund) a Bayern München ellen

0%