Carmelo Anthony lapáton?

2018. 11. 12. 13:44    
Olvasási idő: 2 perc

Több mértékadó forrás is arról ír, hogy a Houston Rockets el fog köszönni attól a Carmelo Anthony-tól, akit a nyáron szerződtettek, és akitől azt várták, beáll a sorba, és vele együtt megnő majd a texasiak esély a bajnoki címre. Nagyon nem így lett, és állítólag ezért Anthony távozik Houstonból. Pedig az NBA elmúlt 15 évének egyik legjobbjáról beszélünk.

Nem mentek be a dobások. (Fotó: J Pat Carter/Getty Images)

2017-ben az Oklahoma City Thunder, 2018-ban a Houston Rockets jelentette be nagy csinadrattával, hogy leigazolja Carmelo Anthony-t, és ezzel a csapat esélye megnő majd a bajnoki címre. Úgy tűnik, egyik kaland sem volt igazi sikertörténet. Pedig Carmelo Anthony minden idők talán legerősebb draftjának (2003-as) második (legrosszabb esetben harmadik legjobb játékosa LeBron James (és Dwyane Wade mögött). Azonban míg James még mindig MVP formára képes a Lakersben, Wade nyugis búcsúszezonját tölti a Miami Heatben, és a padról beszállva hasznos tagja a csapatnak, addig Camelo karrierje rossz irányt vett. 2017-ben 14 szezon, 10 All-Star szereplés és 6 All-NBA csapattagság után elment az OKC-be, hogy a Russell Westbrook-Paul George-Carmelo Anthony nagy hármassal a Golden State Warriors után eredjenek. Azonban nem jártak sikerrel, a Thunder az első körben búcsúzott a rájátszásban, Carmelo Anthony pedig karrierje legrosszabb számait produkálta.

Az OKC elcserélte Anthony az Atlanta Hawks-hoz, ahol azonnal elköszöntek tőle, és szabadügynökként a Houston Rocketshez szerződött. Ahhoz a Rocketshez, amely a 2017-18-as szezonban 65 győzelemmel megnyerte az alapszakaszt, és a nyugati konferencia döntőjében csak hét meccsen kapott ki a Golden State Warriorstól, és ott játszik az MVP James Harden és a liga talán legjobb irányítója, Chris Paul. Papíron tehát egy ilyen önéletrajzzal érkező szupersztárral kiegészülve reális cél lehetett volna a fejlődés. Azonban a Rockets teljesen beragadt magához képest a szezon első 12 meccsén (5-7). Anthonyra csereként számítottak elsősorban (ez neki nyilván nem tetszett, nem ehhez volt szokva), de így is majd 30 percet kapott meccsenként, de így is csak 13,4 pontos átlagra volt képes. Az utolsó kettő találkozón már nem is játszott, amikor legutóbb pályára lépett a Thunder ellen, pocsék 10 százalék alatti mezőnymutatót kapart össze.

És azóta jönnek a hírek, először csak az, hogy arról tárgyal a klub és a játékos, mi legyen Anthony szerepe a csapaton belül, aztán már az a hír érkezett, hogy állítólag Anthony-t kirakja a Rockets. Az első után a Spurs elleni meccset hagyta ki, majd a Pacers elleni találkozót. A Houston General Managere, Daryl Morey tagadja, hogy elköszönnek Anthonytól, de állítólag az edzők és a játékostársak már arra készülnek, hogy Anthony már nem játszik többet a Rocketsben.

Azt nem tudjuk, mi történik, ha beigazolódnak a pletykák, de az biztosan nem szép, ha egy ilyen remek játékos karrierje végén így lerombolja azt a képet, amit Denverben és New Yorkban hosszú éveken át felépített.

Erre gondolunk: