Tényleg kritikus az a fránya hetedik év? • SportTV

Tényleg kritikus az a fránya hetedik év?

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2018. 11. 21. 19:17    
Olvasási idő: 2 perc

Nem párkapcsolati tanácsokat adunk a Sport TV weboldalán, de nagyon úgy tűnik, egy páros épp a hetedik évben fog felbomlani az NBA-ben. A Washington Wizards csapatánál a John Wall és Bradley Beal köré épülő keret minden valószínűség szerint nem együtt fejezi be a szezont. Cserepartnereket keres épp a vezetőség.

Megjelentek a hírek, hogy a sikertelen szezonkezdet után a Washington Wizards úgy döntött, irányt kell változtatni, és hajlandók elcserélni két legjobbjukat, John Wall-t és Bradley Bealt. Aki nem annyira járatos a Wizards belügyeiben, annak egy kis múltidézéssel kezdjük.

Wallt 2010-ben elsőként, Bealt 2012-ben harmadikként választotta ki a drafton a csapat. A 2012-13-as szezon óta (Bradley újoncéve) minden alapszakaszban és rájátszásban ez a kettős volt a csapat két legeredményesebb játékosa. Az irányító Wall 2014 óta rendszeres All-Star, Beal 2018-ban részesült először ebben az elismerésben. 2014 óta minden szezonban legalább 50 százalékos teljesítményt nyújtottak az alapszakaszban (2016-ban ez nem volt elég a rájátszáshoz), ezalatt három második körös (2014, 2015, 2017) és egy első körös (2018) playoff-kiesés került a csapat neve mellé. Sikerült nekik az a bravúr, hogy mind a négy rájátszásban más ejtette ki őket (Indiana, Atlanta, Boston és Toronto a sorrend), és soha nem LeBron James csapata. Ez azon a keleten különösen nagy dolog, ahol James zsinórban nyolc döntőt vívott 2011 és 2018 között előbb a Heat, majd a Cavaliers játékosaként.

A hírek tehát arról szólnak, hogy ha van megfelelő ajánlat, elengedik Wallt és Bealt, de ez igaz az egész keretre. Azt bátran kijelenthetjük, hogy kettejük közül Bealt lesz könnyebb elcserélni, neki 2021-ig van szerződése, amely értelmében 25 és 29 millió között keres évente. Ellenben Wall szerződése trükkös, ő a 2018-19-es évadban még csak alig több, mint 19 milliót tesz zsebre, ám a következő három évben 37,8, 40,8 és 43,8 milliós fizetés jár majd neki. Ezt valamivel nehezebb kigazdálkodni, és csak egy olyan csapat vállalhatja be, aki alfahímet keres magának. Beal ellenben könnyebben passzol egy másik sztár mellé, a Charlotte Hornets már állítólag be is jelentkezett érte.

Várjuk a fejleményeket, de edzésen már balhézott Beal és Wall is, és hogy őszinték legyünk, a két hátvédről soha senki nem mondta azt, hogy jóbarátok lennének. Scott Brooks edző nincs könnyű helyzetben, de bármilyen rossz híreket kapunk, tegnap nyert a Wizards a Clippers ellen, természetesen a 30 pontos Wall és a 27 pontos Beal vezetésével.