A HSV visszaelőzne az élen • SportTV

A HSV visszaelőzne az élen

Sport TV avatar Sport TV 2018. 11. 26. 10:35    
Olvasási idő: 2 perc

Az a két klub vezeti a német másodosztály táblázatát, amelyeknek „illik”: a nyáron együtt kieső első Bundesliga-bajnok Köln és az először kieső, története első másodvonalbeli szezonját futó Hamburg. A 14. forduló előtt a HSV vezetett, a Köln a darmstadti 3–0-val előzni tudott, ám a záró mérkőzésen a kikötővárosiaknak egy pont is elég lenne, hogy visszaelőzzék riválisukat a tabella élén.

A HSV négyes győzelmi sorozatot mutatott fel legutóbbi mérkőzésein. A hazaiak edzőjének, Michael Wolfnak egyedül a házi gólkirály Pierre-Michael Lasogga vádliproblémája okoz gondot. „Két megoldás van – vázolta elképzeléseit a mester a mérkőzés vasárnapi sajtótájékoztatóján – : vagy tejesen egészséges lesz, és akkor játszik, vagy ha nem százszázalékos, akkor inkább kimarad.” Ha a csatár mégsem léphet pályára, két megoldás kínálkozik. A center dél-koreai Hvang Hi Csan kerül a a bal szélre, az övére pedig Bakery Jatta.  A másik verzió, hogy Fiete Arp kezd Lasogga helyén és helyett. „Bár az Union az egész mérkőzésen versenyben lesz, arra számítok, hogy sikerül hét pontnyira növelnünk a különbséget a két csapat között. Itt a lehetőség, hogy tovább javítsuk pozíciónkat” – vélte a HSV edzője.
Az ellenfél Union Berlin eddig jól teljesített az idényben. Korábban állt a közvetlen feljutást jelentő 2. helyen is, majd az osztályozós harmadikon, de egy ötös gyengébb sorozat – négy remi közé ékelődő egy győzelem – azt eredményezte, hogy jelenleg „csak” 4., egy ponttal a szintén hamburgi St. Pauli mögött. A csak szócska idézőjelbe tételét az indokolja, hogy a klub 9 évvel ezelőtti feljutása óta a másodosztályba az idény végén a negyedik hely volt legjobbja, ezt két esztendővel ezelőtt érte le.
A klub egyébként nem ismeretlen a német futball történetében jártasak számára. A köpenecki székhelyű (Kelet-Berlin egyik kerülete) egyletet 1906-ban FC Olympia néven alapították, 1923-ban második lett az össznémet bajnoki döntőben. Az NDK-s időkben 1968-ban elnyerte a DFV-kupát, 1986-ban kupadöntőt játszott. A német újraegyesítéstől egészen 2009-ig a harmadosztályban szerepelt, egyetlen, negyedik osztályú idénytől (2005–06) eltekintve. Most elképzelhető, hogy beállítja eddigi Bundesliga-klubcsúcsát. Ha megjavítaná, az azt is jelenti, hogy esélye kínálkozna feljutni a legjobbak közé. (Ez esetben a negyedik berlini csapat lehetne az első osztályban a mindenki által ismert Hertha és két Bl-idényt teljesítő Tennis Borussia valamint az egyetlen, de negatív rekordokkal telezsúfolt szezont végig játszó Tasmania után.)
Az Union egyébként a másodvonal egyetlen veretlen együttese (5 győzelem, 8 döntetlen), s mivel egy ponttal áll a St. Pauli mögött, amelynél sokkal jobb a gólkülönbsége, egy esetleges újabb remivel mindkét együttes előrelépne egyet: a HSV az első, az 1. FCU a harmadik helyre.

BUNDESLIGA2, 14. forduló. Sport1 20:30  Hamburger SV–1. FC Union Berlin (kommentátor: Fülöp László)