NBA-rekord James Harden vezetésével

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2018. 11. 27. 13:00    
Olvasási idő: 2 perc

Az NBA 2018-as MVP-je, James Harden ebben a szezonban először érte el az 50 pontos határt, 54-et szórt a Washington Wizards ellen, ám ez ezúttal nem volt elég a győzelemhez. Eric Gorodon, John Wall és Bradley Beal is remekelt, és Hardennel együtt négyen összehoztak egy NBA-csúcsot.

Legyen meg a rekord? (Fotó: Rob Carr/Getty Images)

A picit lassabb szezonkezdet után, átvette a vezetést az NBA pontlistáján a Houston Rockets regnáló pontkirálya és MVP-je, James Harden. A matekban nagy segítségére volt a Washington Wizards elleni meccs, amin 54 pontot dobott, és ezzel a statisztikáját 31,5 pontra javította.

A szezonban először érte el az 50 pontos határt, és pályafutása során pusztán csak kétszer jutott 54 fölé (egyszer 60, egyszer 56 pont került a neve mellé). A szezonrangsorban a második helyre került Kemba Walker hatvanasa mögé. Ráadásul hátvédpárja, a Chris Paul sérülése miatt a kezdőcsapatba kerülő Eric Gordon is beszórt 36-ot, így ketten együtt összesen 90-nel terhelték meg a Wizards kosarát. Ennyit egy csapat kezdő hátvédpárosa egyetlenegyszer tudott dobni, bár ott kevésbé volt kiegyenlített a munkamegosztás: 2006. január 22-én Kobe Bryant egymaga 81-et termelt (attyaég, sosem felejtjük), míg Smush Parker is betett 13-at a közösbe, ami így együtt 94 pont.

De ne feledkezzünk meg a másik csapatról sem, főleg azért ne, mert a Wizards nyert most a Rockets ellen.

Ráadásul a Wizards irányítója és hátvédje, John Wall és Bradley Beal sem tétlenkedett, ők ketten 68 pontot dobtak.

A James Harden (54 pont), Eric Gordon (36 pont), John Wall (36 pont), Bradley Beal (32 pont) négyes új NBA-rekordot állított be.

A két csapat négy kezdőhátvédje így együtt 158 pontot dobott, ami a legtöbb, amit egy meccsen valaha a hátvédsorok összehoztak. Nem kicsit múlták felül a korábbi csúcstartókat, a Blazers (Lillard, McCollum) és Raptors (Lowry, DeRozan) 140-nel volt listavezető tegnap estig.

Az előző alapszakaszt megnyerő Rockets 9-10-es győzelmi mutatójával továbbra sem áll rájátszást érő helyen, a Wizards játéka pedig továbbra is hullámzó.