Útban a négybe a csúcstartó • SportTV

Útban a négybe a csúcstartó

Sport TV avatar Sport TV 2018. 12. 11. 09:13    
Olvasási idő: 2 perc
CHL

A 2014-ben útjára indított jégkorong Bajnokok Ligája-sorozat legeredményesebb klubja a HC Frölunda. A svéd együttes az első kiírásban a döntőbe jutott, a következő kettőben el is nyerte a trófeát, s most egy év kihagyás után újra útban van a finálé felé.

A Frölunda Indians ebben a kiírásban az A-csoportban kezdte meg szereplését, ezt meg is nyerte 13 ponttal, jobb egymás elleni eredménnyel megelőzve az ugyanennyit gyűjtő Zürich Lionst. A nyolcaddöntőben újabb svájci csapatot kapott ellenfélül, a H-csoport másodikját, a HC Luganót, amelyet az idegenbeli 1–1 után otthon 5–4-gyel ütött ki a nyeregből. A negyeddöntőben a cseh Kometa Brnóval kell megmérkőznie.
A „traktorvárosiak” a D-csoport második helyezettjeként jutottak a playoffba, ott az első körben a finn Tapparával csaptak össze, amelyet otthon 5–1-re legyőztek, majd a tamperei visszavágón 5–5-ös remivel őrizték meg előnyüket.
A negyeddöntő első találkozóját Brnóban rendezték meg. Bedrich Köhler révén a hazaiak szereztek vezetést a 10. percben, ám a svédek még az első harmad vége előtt 27 másodperccel egyenlíteni tudtak Patrick Carlsson góljával. Ugyanő a második harmad 17. másodpercében már meg is szerezte a vezetést csapatának,  majd a skandinávok még ugyancsak a második játékrészben Mats Rosseli Olsen (27. p.) és Chay Genoway (31. p.) találatával háromgólos előnyre tettek szert. A harmadik harmadban nem született újabb gól, így a Frölunda 4–1-es előnyről kezdheti a hazai visszavágót.
A kanadai Genoway egyébként a svédek észak-amerikai szuper csatárkettősének egyik tagja. Eddig a ligában  12 pontot szerzett (4+8), amellyel a 3. a kanadai táblázaton, amelyet csapattársa, az amerikai Ryan Lasch vezet, aki igazi asszisztkirály, hiszen 17 pontjából csupán 2 a gól, 15(!) a gólelőkészítés.
A Frölunda tehát jó eséllyel száll jégre az elődöntőbe jutásra, a legjobb négy közé akár még két honfitárs klubja is eljuthat, igaz, ők nem ennyire előnyös helyzetből játsszák le negyeddöntő-visszavágójukat. A Skelleftea ugyanis a másik svéd–cseh párviadalban otthon csak 3–3-at játszott a HC Plzennel, a Malmö Redhawks pedig az idegenbeli 1–2 után fogadja a Red Bull Münchent. A negyeddöntő egyetlen „svédmentes” párbaját a finn Kärpät és egy másik Red Bull, a salzburgi vívja, az első találkozón Ouluban 3–2-es osztrák győzelem született.

Sport2 18:00  HC Frölunda–Kometa Brno jégkorong BL-negyeddöntő, visszavágó (kommentátor: Gyulai Miklós)