Három elődöntős helyért harcolnak • SportTV

Három elődöntős helyért harcolnak

Sport TV avatar Sport TV 2018. 12. 12. 11:03    
Olvasási idő: 2 perc

A középdöntő „szuperszerdáján” egy napon fejezik be mindkét csoport küzdelmeit a franciaországi női kézilabda Eb-n. Matematikailag csak annyi bizonyos, hogy az olimpiai bajnok oroszok az I. csoportból már elődöntősök, és a II.-ból a pont nélküli spanyolok már nem játszhatnak mérkőzést a hétvégén. A másik tíz együttes – persze más-más esélyszámmal – elérheti vagy az elődöntőt, esetleg az 5. helyért folyó találkozót, saját győzelemmel és a csoport másik két eredményének számára kedvező alakulásával. Mi a hat összecsapásból hármat élőben közvetítünk délutántól késő estig.

SPANYOLORSZÁG–NORVÉGIA

A csúcsfavorit, 7-szeres győztes, 11-szeres érmes, címvédő norvégok maguknak tették nehézzé az elődöntőbe vezető utat a németektól és a románoktól a csoportkörben elszenvedett vereséggel. Azóta hiába arattak a középdöntőben két 13 gólos győzelmet is – a mieink, majd az addig hibátlan hollandok ellen – , s hiába verik meg bármennyire is  a spanyolokat, a sorsuk mások kezében van. Ha a románok és a hollandok pontot szereznek a magyarok, illetve a németek ellen, már csak az 5. helyet eldöntő meccs marad a skandinávoknak, az pedig 18 éve fordult elő legutóbb, hogy nem jutottak a legjobb négybe. (Az az Eb felejthetetlen a magyar kézilabdázás számára is – akkor nyerte csapatunk eddigi egyetlen Európa-bajnoki címét.) A spanyolok számára csupán az önbecsülés megőrzése a tét, hogy ne végezzenek szerzett pont nélkül a középdöntőben.

SVÉDORSZÁG–OROSZORSZÁG

Az I. csoportban az oroszok már páholyban vannak, igazi tétje a svédek számára van a mérkőzésnek. Reálisan persze csak a csoport harmadik helyében – azaz az 5. helyért folyó meccsben – reménykedhetnek, mert bár pontszámban utolérhetik a franciákat, megelőzni csak akkor tudnák őket, ha legyőzik az olimpiai bajnokot, a házigazdák kikapnak a szerbektől és a két meccs együttes gólkülönbsége elérné, illetve meghaladná a tízet. S persze ahhoz – meg az előzéshez – az is kellene, hogy a csak hármas holtversennyel a helyosztóra jutó dánok megverjék Montenegrót. (Négy pontja egyébként – ez persze csak roppant csekély megvalósulási esélyű játék a számokkal – négy csapatnak is lehet a végelszámolásnál: ha Dánia legyőzi Montenegrót, Szerbia  Franciaországot és az orosz–svéd mérkőzés döntetlennel zárul. Abban az esetben az oroszok és a franciák elődöntősök, a másik négy csapat közt pedig az egymás elleni eredményeket tartalmazó minitabella végeredménye dönt a csoport 3-6. helyéről.)

HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG

Az elmúlt négy világversenyen – két vb, egy-egy Eb és olimpia – egyaránt elődöntős hollandok sorsa saját kezükben van. Egyetlen pont megszerzésével elődöntősök ismét, hiszen a németek akkor mögöttük maradnak és norvégok, valamint a mieink sem tudják pontszámban utolérni őket. Ha a narancsosok pontot szereznek vagy győznek, az kínál esélyt a mieinknek – feltéve, ha legyőzik a románokat és a norvégok nem tudják megverni a spanyolokat. Ebben és csak ebben az esetben a mieink csak Romániával kerülnének holtversenybe, amelyet az egymás elleni eredmény döntene el. Mivel két másik lehetséges  holtversenyes klasszisellenfél – Hollandia és Norvégia – 3, illetve 13 góllal győzte le Kim Rasmussen együttesét, velük a közvetlen és a hármas holtverseny is kedvezőtlen lenne a mieink számára. Csak egy újabb játék kedvéért: utolsó fordulós spanyol, magyar és német győzelem esetén viszont öt(!) csapatnak lenne 6, a spanyoloknak meg 2 pontja a csoportban – az ötös holtversenyt persze a norvégok nyernék meg a kétszer 13 gólos győzelmükkel, de a mieink itt sem végezhetnének a harmadiknál jobb helyen. Tehát este: hajrá, hollandok! – feltéve, ha előtte délután a „hajrá, spanyolok!” és a „hajrá, magyarok!” sikert hoz…

NŐI KÉZILABDA EB, középdöntő. Sport1 15:45  Spanyolország–Norvégia, II. csoport (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila); Sport1 18:00  Svédország–Oroszország,  I. csoport (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila); Sport1 21:00  Hollandia–Németország, II. csoport (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila)