„Veterántalálkozó” Púnában • SportTV

„Veterántalálkozó” Púnában

2019. 01. 04. 01:29    
Olvasási idő: < 1 perc

Csütörtökön a púnai 250-es versennyel megkezdtük ez évi közvetítéssorozatunkat az ATP Tourról. A torna, a hivatalosan a Tata Maharásztra Open elődöntőjében két igazi veterán játszik az első, az elmúlt két évben két GS-döntőben is szereplő játékos a második találkozón. Az elődöntőnek egyébként mind a négy résztvevője már elhagyta a 30. életévét!...

Gilles Simonnak a tavalyi döntő után ismét le kell győznie Kevin Andersont, hogy 2019-ben is játszhasson a trófeáért – valaki mással (Fotó: Getty Images)

A 35. évében járó belga Steve Darcis szinte az egész évet kihagyta tavaly makacs könyöksérülése miatt. Így egyelőre nincs is ranglistahelye, speciális szabad kártyával rajtolhatott az indiai versenyen. Ő sem mai fiú, ellenfele azonban még nála is fél évtizeddel idősebb és tapasztaltabb. A horvát óriás, Ivo Karlovic február 28-án tölti be 40. esztendejét, de még mindig száz között van a világranglistán, most éppen a 100. Az előző körben standard eredményét, a két rövidített játszmát hozta, de mindkét tie-breaket megnyerte a lett Gulbis ellen. A két veterán eddig egyetlenegy csatát vívott egymással az ATP Touron. Idén lesz tíz éve, hogy Wimbledonban a legjobb 64 között találkoztak, azt a mérkőzést a 211 centis horvát óriás nyerte meg, három játszmában.
A másik találkozón az 1. kiemelt, a világranglistán jelenleg 6. Kevin Anderson csap össze a francia Gilles Simonnal (vlr.: 30.), akit a viadalon 3.-ként rangsoroltak. A 32 éves ausztrál – az US Open tavalyelőtti, Wimbledon tavalyi döntőse – eddig 4-szer játszott két évvel idősebb francia partnerével, összesítésben 3–1-re vezet ellene. Nem mellesleg a mérkőzés a tavalyi döntő visszavágója is, hiszen négy meccsük közül a legutóbbi éppen a 2018-as púnai finálé volt, amelyet Simon 7:6(4), 6:2-re nyert meg.

ATP 250-es torna, Púna. Elődöntő. Sport2 14:30 Darcis–Karlovic, majd K. Anderson–Simon (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs)