Durrant a legendás Bristow nyomdokain? • SportTV

Durrant a legendás Bristow nyomdokain?

Sport TV avatar Sport TV 2019. 01. 13. 12:03    
Olvasási idő: 2 perc

Kilenc nappal ezelőtt 40 fős férfimezőny rajtolt el a BDO 42. világbajnoki címért Surrey megyében, a Fremdom Green-i Lakeside Country Clubban. A 41 eddigi befejezett vébének 25 különböző világbajnoka volt. Közülük három – összesen 5 vb-cím birtokosa – rajtolt a 2019-es küzdelemben is. Scott Mitchell, 2015 bajnoka a negyeddöntőig menetelt, a másik két, egyformán kétszeres korábbi győztes pedig eljutott a végküzdelemig, amelyben előre lépnek sz örök ranglistán...

Kap-e harmadszor is győztes csókot a trófea Glen Durranttől? (Fotó: Getty Images)

Scott Waites 2013-ban és 2015-ben, Glen Durrant tavalyelőtt és tavaly szerezte meg a büszke címet. Egyikük, a győztes harmadik világbajnoki címével Eric Bristow (5), Raymond van Barneveld (4), John Lowe és Martin Adams (3-3) mögé fellép az örökrangsor ötödik helyére. A vesztes is előre rukkol, ugyanis a holtversenyben négy kétszeres bajnok – köztük a sportág No1-ja, Phil Taylor – csak győztes döntővel rendelkezik, a most először gratulálónak viszont lesz egy vesztes fináléja is, ezzel felzárkózik hatodiknak az ugyancsak 2–1-gyel álló Ted Hankey mellé.

Mivel a két versenyző honfitárs, mindenképpen folytatódik az angol dominancia:  2013 – Waites első győzelme – óta csak a sportág őshazájának képviselői szerezték meg a trófeát, sőt bővítve a sort 2009 óta a tíz befejezett döntőből csak egyet nyert nem angol versenyző, a holland Christian Kist (2012), akit azóta a PDC-ből is jól ismerünk. Mint ahogy jól ismeri egymást a két mostani finalista is. Első találkozásuk , a 2011-es angol Classic döntője óta (Durrant nyert 6–5-re) összesen 10 alkalommal csaptak össze hivatalos BDO-versenyen, a győzelmi mérleg 7–3, Durrant javára. (Érdekesség, hogy ebből négy is tornadöntő volt, azokban is a jelenlegi világelső vezet 3–1-re.) A Lakeside-vb-n harmadszor mérkőznek meg: a 2016-os vb-negyeddöntőben Waites bizonyult a jobbnak 5–4-re, a tavalyi elődöntőben Durrant 6–2-re. Azaz „fejlődnek”: a negyed- és az elődöntőt most a nagydöntő követi, ezzel aztán elmondhatják magukról, hogy akárhányszor játszanak vb-n, a győztes egyszersmind világbajnok is lesz a végén.
Itt a tornán a 9. helyen kiemelt Waites az első két körben csak egy-egy játszmát veszített Jeffrey Van Egmond és Richard Veentra ellen. Legszorosabb mérkőzését a negyeddöntőben Conan Whitebread ellen játszotta (5–3), ezen a meccsen érte el legmagasabb körátlagát (95.13) a tornán. Az elődöntőben a vártnál biztosabb, 6–1-es győzelmet aratott a feltörekvő német Martin Unterbuchner ellen. Így összesítve 18–6-os játszmakülönbséggel teljesítette eddigi öt mérkőzését.
A kétszeres címvédő, világelső, de csak második kiemeltként rajtoló Durrant esetében 18–8 ez a játszmakülönbség. A 49 esztendős, middlesbrough-i dartos (beceneve: Duzza, alighanem finom utalás az angol futball egykori fenegyerekére, Paul Gascoigne-ra, akit Gazzának neveztek…) szettveszteség nélküli sikerrel kezdett a selejtezős új-zálandi Mark McGrath ellen, a második körben aztán hatalmas meccsen finiselte le Scott Bakert (3–2).  A negyeddöntőben a torna legmagasabb körátlagát (98.02) elérve 5–2-re verte meg az észak-ír Kyle McKinstryt olyan mérkőzésen, amely sokkal szorosabb volt annál, amit a végeredmény sejtet. Hasonlóan kemény mérkőzést vívott az elődöntőben a walesi Jim Williamsszal, aki „számszakilag” remekül kiszállózott, csak éppen a legfontosabb duplákat hibázta el – így alakulhatott ki a 6–3-as végeredmény, amely jóval szorosabb is lehetett volna.
Durrant számára egyébként van egy külön tét is: ha végül ő nyer, beállítja az örök ranglistavezető Eric Bristow, a darts egyik „atyamestere” rekordját, aki 1984 és 1986 között három egymást követő BDO-vb-n diadalmaskodott.

Sport1 18:00 BDO-dartsvilágbajnokság, 9. versenynap, férfi döntő (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)