Elbírnak-e Dárdaiék a sereghajtóval? • SportTV

Elbírnak-e Dárdaiék a sereghajtóval?

2019. 01. 20. 02:46    
Olvasási idő: 2 perc

A vasárnapi két mérkőzésen két gyengébben álló együttes fogad egy-egy európai kupahelyért hajtó csapatot. Az „El-vonal” felett álló, ősszel remekül hajrázó Wolfsburg az önmagát keresgélő Schalkéhoz látogat, Dárdai Herthája a sereghajtó Nürnberg otthonából vinné haza Berlinbe a három bajnoki pontot.

A berlini jövő és (közel)múlt ünnepel. Az ifjú Valentino Lazaro és a veterán Vedad Ibisevic üdvözli az Olimpiai Stadion közönségét a tavaly augusztusi, Nürnberg elleni 1–0 után. A győztes gólt "természetesen" a bosnyák öreg harcos szerezte (Fotó: Getty Images)

NÜRNBERG–HERTHA

A nürnbergi vezetőktől tanulhatnának türelmet Európa szuperklubjai: az FCN tartósan utolsó a Bundesligában, ám a 2017 márciusában – még a másodosztályban – kinevezett Michael Köllner még mindig a bajor kispadon ülhet. Az elmúlt 7 bajnokiból csupán egyetlen pontot szerzett az együttes Leverkusenben, egyelőre mégsem szólnak a hírek esetleges leváltásáról. Majddnem olyan bizalmat élvez, mint Dárdai Pál Berlinben. Persze, a magyar válogatott exkapitánya százszorosan-ezerszeresen is bizonyított a Herthánál, játékosként és szakvezetőként egyaránt. Többször is kivezette a csapatot az európai kupaszínpadra, noha a játékoskeret összetétele és a klubvezetők anyagi lehetőségei maximum egy jó középcsapatot tettek és tesznek lehetővé. Most éppen ott is áll a berlini gárda, a táblázat 9. helyén, igaz jóval közelebb az El-helyhez (4 pontnyira), mint az osztályozós pozícióhoz (10 pont). Így a magyar edző nyugodtan készülhet csapatával, igazából nem fenyegeti veszély a berlinieket. Ugyanakkor a Hertha kétoldalassága évek óta, most ebben az idényben is szembetűnő. 24 pontjukból 15-öt hazai pályán az Olimpiai Stadionban tartottak otthona kék-fehérek, idegenből csupán 9-et sikerült hazavinniük. Mindössze kétszer nyertek Berlintől távol, még szeptember elején Gelsenkirchenben, majd december 1-jén Hannoverben. Aligha akad jobb alkalom a harmadik sikerre, mint az utolsó Nürnberg elleni találkozó a Frankenstadionban. Persze, ha ott sikerülne a győzelem, lehet, hogy a Köllner edzőbe vetett bizalom is csökkenne egy kicsinykét…

Kapcsolódó

BUNDESLIGA-ÖRÖKMÉRLEG (NÜR–HER)


ÖSSZESEN: 33 mérkőzés, 14 Nürnberg-győzelem, 5 döntetlen, 14 Hertha-győzelem/47–52-es gólkülönbség
NÜRNBERGBEN: 16–9–3–4/ 28–21
LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK: Berlinben 0–1 (az ősszel), Nürnbergben 2–2 (a 2013–14. idényben)
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK (minden tétmeccsen): Heinz Strehl 5, ill. Marcelinho 5 gól

SCHALKE–WOLFSBURG

A legutóbbi Schalke-győztes gól pillanata a Wolfsburg ellen: tavaly márciusban Robin Knoche betalál saját kapujába a Volkswagen Arenában, négy perccel a vége előtt (Fotó: Getty Images)

A nagy reményekkel rajtoló Schalke pocsékul kezdte és vacakul folytatta a 2018–19-es bajnoki idényt. Vannak csapatok, amelyek felemásan szerepelnek a bajnokságban és az eurokupában: vagy az egyik megy, vagy a másik. A gelsenkirchenieknek is közéjük tartoznak: míg a BL-ben nagyom biztosan léptek tovább – csoportmásodikként 6 meccsen 7 pontot vertek a 3. Galatasarayra – , addig a Budesligában egy-két fellángolás mellett inkább csak szenvedtek. Az előző idény harmadikjától a 14. hely (13 pont lemaradással a BL-helyen álló 4. Leipzig mögött – sok mindennek mondható, de jó szereplésnek aligha …
A Wolfsburg viszont nagyot repesztett az ősz második felében, vagyis inkább a hajrában. A 11. forduló után, a hannoveri vereséget követően csupán a 12. volt a táblázaton. Aztán jött egy féltucat meccses veretlenségi sorozat 5 győzelemmel és egy remivel – és a Volkswagen-gyári alakulat már a 6., Európa-ligát érő helyen tölthette a négyhetes téli szünetet. Bruno Labbadia legénysége egyre kompaktabbnak látszik, Domenico Tedesco mesternek most már a hazai fronton is „villantania kell”, hiszen a favorit Man City könnyen véget vethet az európai menetelésnek. S akkor csak a Bundesliga marad – no meg a DFB-kupa, ha sikerül otthon kiverni a Düsseldorfot. A királykékek tehát reménykednek, a zöld-fehérek pedig duzzadnak az önbizalomtól – vajon melyik érzelem hoz győzelmet vasárnap este a Veltins-Arenában?

Kapcsolódó

BUNDESLIGA-ÖRÖKMÉRLEG (S04–WOL)


ÖSSZESEN: 43 mérkőzés, 16 Schalke-győzelem, 15 döntetlen, 12 Wolfsburg-győzelem/63–53-as gólkülönbség
GELSENKIRCHENBEN: 21–12–6–3/41–19
LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK: Wolfsburgban 1–2 (az ősszel), Gelsenkirchenben 1–1 (a 2017–18. idényben)
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK (minden tétmeccsen): Kevin Kurányi 8, ill. Grafite 8 gól

BUNDESLIGA, 18. forduló. Sport1 15:15 1. FC Nürnberg–Hertha BSC (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter); Sport1 17:45 FC Schalke 04–VfL Wolfsburg (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila)