10 éve halt meg Marian Cozma – rá emlékezünk

Marian Cozma 26 éves volt. (Fotó: Christof Koepsel/Bongarts/Getty Images)

„A helyszínen átélni szürreális. Mintha egy filmben lenne az ember, és elképzelni nem tudja, hogy ez valójában megtörténik. Egy ünnepélyes alkalom miatt volt együtt mindenki (Iváncsik Gergő gyermekének születését ünnepelték – a szerk.). Akkor már fél éve nem voltam a csapat tagja, de amikor érkezett, akkor még csapatkapitány voltam, és együtt játszottunk. Természetesen ott voltam én is, hiszen annyit voltam a csapattal előtte, meg tizenöt évig Veszprémben voltam, hogy ugyanúgy a többiekkel együtt szórakoztam. És hogy ebből átcsapjon egy olyan tragédiába, amit abban a pillanatban képtelenség felfogni? Az, hogy felmegy az ember az utcára és ott fekszik egy srác, egy ilyen ember, akivel szinte baráti a viszony és nap mint nap látod. Tényleg olyan, mint egy bűnügyi film, amit nem tud az ember hirtelen hova tenni. És utána hazamegy és reggel felébred és úristen, ez nem álom volt. Egy borzasztó dolog” –  emlékezett vissza az estére Pásztor István, a Veszprém korábbi csapatkapitánya.

Kálomista Gábor is sokkoló élményről beszél, és megjegyzi, akkor hirtelen még azt sem tudták, hogy csak Marian Cozmát veszítették el, hiszen súlyos sérüléseket szenvedett Ivan Pešić és Žarko Šesum is. „Az egész úgy sokkolta akkor az egész kézilabda- és sporttársadalmat, de menjünk tovább, az egész társadalmat. Egy békés kisvárosban, ahol eddig ilyesmiről nem is lehetett hallani, megtörténik ez a mérhetetlen brutalitással elkövetett gonosz bűntény, ami emberéletet olt ki. Tehát a sokkból nehezen ébredtünk föl. Sokan csak álltunk és értetlenül néztük azt, hogy

jézusmária, ez megtörtént? Ez hogy történhetett meg? Hiszen ismertük Mariant, a légynek nem ártott. Egy nagyon nagy darab, de ugyanolyan jószívű gyerek volt. Egy igazi nagy gyerek, aki viccelt, szórakozott, szeretett, jólelkű, jószívű volt. Bárkivel megtörténhetett volna, de miért pont vele? Ez azóta is érthetetlen számomra.”

„Ez amekkora negatívum volt hirtelen, azért egy akkora összekovácsoló erő lett. Azok nem csak frázisok voltak akkor, ahogy kiállt a csapatkapitány, a csapat együtt. Ahogy a mérkőzést érte játszották, érte edzettek. Nem is nagyon lehet felfogni. Néha olyan, mint egy munkahely, de mégiscsak egy család, és amikor elveszít az ember egy családtagot, egy munkahelyen ráadásul, akkor utána az folyamatosan hiányzik. Az edzésekről, az öltözőből, aki mellette ült és csak nézik a helyét. Nem csoda, hogy a helye fönnmaradt éveken keresztül. Mindig adtak neki egy italt, vagy valami ajándékot. Mindig, napról napra, hétről hétre megemlékeztek róla. Mondjuk hatalmas tartást adott utána a következő időszakban a játékosoknak. És ez lejött egyértelműen a pályáról” – utalt arra Pásztor István, hogy a társak soha nem feledték el Marian Cozmát.

Kálomista Gábor Szíven szúrt ország címmel filmet készített Cozmáról. „Azt gondoltam, hogy én filmes vagyok, és a kamera az eszközünk arra, hogy megörökítsük az eseményeket. Azt gondoltam, hogy muszáj valamit tennünk, hiszen ismerve az akkori politikai közeget, közéletet, ne mondjuk azt, hogy ez egy egyszerű kocsmai verekedés volt. Ne mondjuk azt, hogy szőnyeg alá lehet söpörni. Ne mondjunk semmit. Ezt igen, derítsük ki, hogy ebben az országban meg lehet-e ezt tenni és hogy ez milyen követkeményekkel járhat – mondta a korábbi klubelnök, aki producer is. – Azt gondoltuk, hogy talán sikerül a társadalom egyik szempontjával rávilágítani arra, hogy milyen súlyos bűncselekmény, hogy van-e ebben az országban tényleg olyan elrettentő ítélet, ami elrettenti majd azokat, akik ilyen és ehhez hasonló dolgokat követnek el. Hiszen akkor, abban az időben úgy tűnt, mint egy kocsmai verekedés, holott nem az volt. Ez egy brutális gyilkosság volt, aminek az isteni szerencse, hogy egy halálos áldozata lett, nem három.”

Marian Cozma sok szempontból példakép volt, akit nagyon szerettek a társai.

„Arra nagyon jó példa, hogy egy egyszerű gyerek, akinek nincs jövőképe, de a sportban, ha van tehetsége, szorgalma és akaratereje, akkor igenis képes eljutni bármilyen szintre. És benne benne volt a potenciál. És az egy plusz szörnyűség a dologban, hogy ez nem tudott kifejlődni. Ez nem tudott odáig elmenni, hogy egy világklasszis legyen belőle.

Mert arról is kell beszélni, hogy egy istenáldotta tehetség volt. Olyan testalkattal, izomzattal és mozgáskultúrával, hogy tényleg azért fejlődött Veszprémben ilyen edzésmunkával olyan hirtelen hatalmasat, mert a testi adottságai és az agya is fel tudta fogni és tudott fejlődni folyamatosan. Amikor eszünkbe jut, akkor néha mosolygunk, és ez nem tiszteletlenség, mert amikor azt mondjuk egy felnőttre, hogy örökre gyerek marad, ő csecsemő volt, ha ezzel a mértékkel mérjük. Úgy csodálkozott rá néha a világra, a pénz értékét nem nagyon tudta. Mindenféle szempontból fogni kellett a kezét, odafigyelni rá. Én csapatkapitány voltam, amikor érkezett. Hát komolyan mondom csapatkapitány szempontból szenvedés volt, mert állandóan, mint a rossz gyerek, mindig valamit foglalkozni kellett vele, mindig valami rosszat csinált, vagy csínyt. De közben dolgozott rendesen, csak mint egy gyerekkel, kellett törődni. És emiatt is szerette meg mindenki nagyon, mert úgy vigyázni kellett rá” – fogalmazott Pásztor István.

Kálomista Gábor is elmondta, emléke örökké élni fog, és a csapat tagjai érte küzdöttek a halála után is. „Amikor megtörtént ez a tragédia, nem tudtuk, hogy hogyan tovább. BL-meccsek voltak, bajnoki fordulók. Nem tudta akkor senki, hogy mi lesz jót a csapatnak, ha most gyászol, vagy játszik, vagy edz és dolgozik. Akkor a csapat úgy döntött, hogy minden mérkőzést lejátszunk a következő héten. Úgy, hogy elutazik közben egy olyan megrázó temetésre a csapat Bukarestbe, hogy tényleg szívszorító, szívszaggató volt az egész. És én azt gondolom, hogy ez akkor is egy jó csapat volt. Egy igazi zsivány baráti társaság, de akkor úgy összekovácsolódott azokon a mérkőzéseken és azután is, ami igazán hihetetlen volt, ahogy ezek a srácok tényleg sírtak egy-egy gól után. Nem ünnepelték a győzelmet, hanem sírtak a mérkőzés után. Nagy pillanatok voltak.”