De hogy lehet a Knicks a legértékesebb NBA-csapat? • SportTV

De hogy lehet a Knicks a legértékesebb NBA-csapat?

2019. 02. 09. 12:10    
Olvasási idő: 5 perc

A Porzingis-csere után ki gondolta, hogy még mindig a New York Knicks a Forbes szerint a legértékesebb NBA-franchise. Pedig de, és először a lista történetében, eléri a 4 milliárdot a csapat értéke.

Nagyon sokat számít, hogy hol és milyen csarnokba sétálsz be az NBA-meccsre. (Fotó: Andrew Harrer/Bloomberg via Getty Images)

A Forbes 2019-ben is összeállította listáját az NBA-franchise-ok értékét illetően. A matekhoz íme egy kis oktatóvideó, ami segít eligazodni:

Ezzel csak arra akarok utalni, hogy alapvetően egy franchise értékének nagyon kevés köze van a pályán mutatott játékhoz, és ezek a számok inkább a klubok tulajainak lehetnek fontosak, ha egyszer eladnák a klubjukat és/vagy érdekli őket, hogyan áll a pénzük egy franchise-ban. Nekünk halandóknak ez azért érdekes, mert a cserékkel, igazolásokkal, tv-s jogdíjakkal, hirdetésekkal, stb… kapcsolatos hírekben mindig elhangzik, hogy az NBA valójában egy biznisz, ráadásul egy nagyon jól működő, és elég jól szabályozott biznisz, aminek mi azért örülhetünk, mert stabil lábakon áll a liga.

Ha pedig egyszer is elgépelem a cikkben a milliárd szót, az Dr. Genya miatt lesz, és elnézést érte előre is. Próbáltam magyar forintra átszámítani ezeket az összegeket, de inkább úgy döntöttem, maradjon minden dollárban, ahogyan a forrásban szerepel.

Az értéket befolyásolja a klub márkaértéke, az ingatlan, amiben a csapat játszik, a város, amelyben szerepel (a piac mérete), természetesen a nyereségesség, az aréna kihasználtsága, a helyi TV-s jogdíjak, és persze az NBA-től érkező bevételek. Azért a csapat eredményei, azok a játékosok, akik a csapatban szerepelnek és  a nekik fizetett összegek is.

Összességében egy NBA-franchise átlagos értéke 1,9 milliárd USD, ami 13 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A Forbes a legtüzesebb major ligának tartja jelenleg az NBA-t, ami nem kis elismerés. Az elmúlt öt év öt legnagyobb fejlődése a Golden State Warriors, a Los Angeles Clippers, a Phildalphia 76ers, a Milwaukee Bucks és a Toronto Raptors nevéhez fűződik, ők mind 222%-nál többel növelték az értéküket öt év alatt, a Warriors 367%-kal. Az elmúlt egy év legnagyobb nyertese a Sixers, amely 40%-ot ugrott, és ebben nem kis szerepe van annak, hogy 14600 szezonbérletet értékesített a csapat a szezon előtt, ami elég komoly fejlődés a 2013-as NBA-léptékkel mérve tragikus 3400-hoz képest. A 30 franchise közül a Forbes szerint a Cavaliers az egyetlen, amely veszteséges volt 2018-ban, de ugye ehhez elég sok köze van LeBron James távozásának. A csapat a listán egyébként a 15. helyről a 25. helyre esett vissza.

Lehet ligautolsó, elveszítheti franchise playerét, a Forbesnál a New York Knicks (4 milliárd dollár) a legértékesebb a Los Angeles Lakers (3,7 milliárd) és a Golden State Warriors (3,5 milliárd) előtt.

Nézzük a Top10-et:

1. New York Knicks (4 milliárd USD):

Teljesen vakon vannak négy éve, mégis vezetik azóta a Forbes listát. Ennek a legfőbb oka a Madison Square Garden Company és New York városa. Először ér el ezen a listán 4 milliárd dolláros értéket egy csapat (egy éve 3,6 milliárddal lett első). Az amerikai sport franchise-ok közül csak a Dallas Cowboys (5 milliárd USD) értékesebb, és a Yankees-zel holtversenyben áll a második helyen a Knicks, amelyre a tulaj James Dolan állítása szerint 5 milliárdos ajánlata is volt már. 2013-ban 1 milliárdért újították fel a Madison Square Gardent, és a csarnokba ezért, és mert Manhattan közepén van, továbbra is lehet drágán adni a jegyeket.

Egy másik univerzumban a világ legszexibb színpadának csapatát okos és ügyes emberek vezetik, ott játszanak a legnagyobb sztárok, és mindig a bajnoki címért verseng. Na, ez nagyon nincs így, és túlzással ugyan, de annyira szeretnének odaigazolni a sztárok, mint a Felsőfröcsögei Farkasok megyei focicsapatához bármely NBI-es budapesti csapattól. Azonban nyáron sok pénz lesz a kasszában költeni, és próbálnak minél többet veszíteni, hogy elsőként draftolhassanak majd 2019-ben. Ez legutóbb 1985-ben sikerült, és akkor egy Patrick Ewing nevű fiút választottak, most Zion Williamsonra vadásznak.

2. Los Angeles Lakers (3,7 milliárd USD):

Hiába nem akar összejönni, hogy odakerüljön még egy sztár LeBron James mellé, a Lakers a Lakers, amely a pompa és csillogás legfényesebb metropolisában, Los Angeleseben van. Ráadásul a kistestvér Clippers sem tud annyi szurkolót/nézőt elvenni a Lakerstől, hogy veszélyeztesse az aranysárga-lilák pozícióját. A csapaté a legmagasabb lokális tévéközvetítési bevétel, 150 millió dollár, ami néhány kisebb piac ilyen bevételénél 10-szer magasabb.

3. Golden State Warriors (3,5 milliárd USD):

Ha így folytatódik a tendencia, a Warriors az élre ugorhat, hiszen új arénába költözik, elköszön a liga „legkorosabb” Oracle Arenájától, és a Chase Centerbe költözik. Steph Currynek, a négy zsinórban megvívott döntőnek, és az ezalatt megszerzett 3 bajnoki címnek, a nemzetközi és hazai népszerűségnövekedésnek köszönhetően 5 év alatt 367 százalékkal nőtt a csapat értéke. Nem kérdéses ez a hely, ugye. A Bay Area sem egy rossz környék, a Golden Gate mellett a techipari óriási is garantálják, hogy legyen ember, az embereknek pedig pénze arra, hogy költsön a Warriorsra. A Rakutentől kapott 20 milliós mezszponzori szerződés a legmagasabb a ligában.

4. Chicago Bulls (2,9 milliárd USD):

Oh, azok a csodálatos kilencvenes évek… Chicago az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városa New York és Los Angeles után, ami a piac méretét meghatározza. És lehet akármilyen rossz a csapat, még mindig tud abból élni valamelyes, hogy a Portland Trail Blazers 1984-ben meghozta élete legrosszabb döntését. A szurkolók kitartanak a csapat mellett, lehet akármilyen rossz, és 2018-ban is új, jó drága tévészerződést kötött a klub, és zsinórban 9 szezonon át a United Centerben volt a legmagasabb az átlagnézőszám. Igen, a 2017-18-as szezonban is, most esik egyébként…

5. Boston Celtics (2,8 milliárd USD):

Az NBA történetének legeredményesebb franchise-a 17 bajnoki címmel, amely mindig képes a megújulásra. A márkaértéke tehát elvitathatatlan a Celticsnek. Most is versenyképes csapata van a városnak, és persze azt tudjuk, hogy a szurkolótábor is zseniális a környéken. AZ előző szezon helyi nézettségi adatai 44 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Bejött a Kyrie-csere, és szépen játszik a csapat, ezért hamarosan újítanak kicsit a csarnokon.

6. Brooklyn Nets (2,35 milliárd USD):

Szintén New York, ezért Brooklyn is szexi, valamivel izgalmasabb, mint New Jersey, ahonnan a franchise beköltözött a majdnem „belvárosba”. Az Egyesült Államok második legforgalmasabb fedett sportlétesítménye a Barclays Center, épp a pár kilométerre található Madison Square Garden előzi csak meg. Joe Tsai, az Alibaba társalapítója 49 százalékos részesedést vásárolt a csapatban, 2,3 milliárd dollárért, azzal az opcióval, hogy 2021-ben megveheti az egész csomagot. Mikhail Prohorov 2010-ben 365 millió dollárt fizetett a csapat 80- és az aréna 40 százalékos tulajdonrészéért. Ugye érzitek a különbséget, és mondanunk sem kell, hogy egy ilyen üzlet növeli egy klub értékét?

7. Houston Rockets (2,3 milliárd USD):

Houston a legnagyobb texasi nagyváros, és az utóbbi pár évben az állam legjobb eredményeket elérő csapata (bocsánat Dallas és San Antonio). Továbbra sem szabad elfeledni, hogy Yao Ming NBA-pályafutása milyen komoly kínai népszerűséget okozott a klubnak. A klub rengeteget költ a játékoskeretre, és nem titkolt célja, hogy a liga MVP-jét, James Hardent lássa felemelni a bajnoki trófeát.

8. Dallas Mavericks (2,25 millió USD):

Senki ne féltse a texasiakat, van ott pénz bőven, a Dallas követi a Houstont a listán. Kétségtelenül a Mavericks tulajdonosa a liga egyik legemblematikusabb első embere, Mark Cubanről van szó. Ő nem csak befektetésként, hanem szenvedélyként gondol a csapatra, és ez azért érződik is valahol a döntésein. Náluk játszik az NBA-történetének leghűségesebb kosarasa, aki ráadásul német, és két szupertheteséges európai csapattársa van már Luka Doncic és Kristaps Porzingis személyében. 40 milliós tévészerződése van a klubnak.

9. Los Angeles Clippers (2,2 milliárd USD):

A Clippers mindig a második csapat marad Los Angelesben, talán csak akkor változna ez meg, ha hosszú éveken át jobban szerepelne a városi riválisnál. Hiába Steve Ballmer üvölt a pálya szélén, mint tulajdonos. Ez nem túl jó, de Los Angeles van akkora piac, hogy elbírjon két franchiset, és ahogyan ezen a listán látszik, azt is, hogy az értékes első harmadba helyezze mindkét csapatot a ligában. A Clippers a Lakers-szel is versenyezve készül 2019 nyarára, hogy értékes játékosokat szerezzen, ezt még meglátjuk. Ballmer szeretne 2024-ben kiköltözni a Staples Centerből, hogy ezzel is segítsen a csapatnak kibújni a Lakers árnyékából. Kíváncsian várjuk a jövőt.

10. Miami Heat (1,75 milliárd USD):

A Miami Heatre ismét egy kis fény derül, hiszen Dwyane Wade, a klub ikonja bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja az NBA-ben, amivel felértékelte valamelyest a csapat szezonját. Persze bajnoki címért nem mennek majd, de többen lesznek talán rájuk kíváncsiak. A Heat-é a második leghosszabb teltházas hazai sorozat a ligában, a 400. meccset is elérték. Ha pedig túltekintünk a csapaton, Miami az egyik legvonzóbb úticél a világban, ahova az év 12 hónapjában lehet menni nyaralni. Nem csoda, hogy tele van turistával mindig az American Airlines Arena az óceánparton.

Íme a teljes lista:

Forrás: forbes.com

ITT tudtok még böngészni a témával kapcsolatban.

A cikk forrása a Forbes kutatása.