Snakebite a skót becsületért • SportTV

Snakebite a skót becsületért

Sport TV avatar Sport TV 2019. 02. 14. 03:02    
Olvasási idő: 2 perc

Glasgow-ban az SSE Hydróban folytatódik a Premier League a második fordulóval. Az est skót-angol rangadóval indul és a címvédő mérkőzésével zárul.

Az est „beugrója”, az Anderson kiesése miatti „egyestés” játékos ezúttal Glen Durrant, a háromszoros BDO-világbajnok. A negyedik mérkőzést játssza majd Daryl Gurneyvel. „Chris Dobey fellépése Newcastle-ban hihetetlen, gerincbizsergető élmény volt. Eddigi dartspályám legnagyobb élménye lesz a csütörtök este. Daryl hihetetlenül kemény játékot játszik, a közelmúltban egy 114 fölötti átlagú meccse is volt, de nekem az első számú élmény, hogy a Premier League-ben játszhatok, s ezt az alkalmat meg fogom ragadni” – nyilatkozta elragadtatottan Durrant. Az ő fellépését azonban megelőzi még három kiválónak ígérkező mérkőzés.
Gerwyn Price remekül kezdte az idényt az első körben Gurney 7–4-es legyőzésével. A Grand Slam of Darts tavalyi bajnoka tavaly ilyenkor rosszul rajtolt, és ki is esett az első kör végén. Most viszont a sikerélmény után pozitív érzésekkel áll ki Raymond van Barneveld ellen, aki minden állomáson, így Glasgow-ban is búcsúzik a közönségtől.

James Wade apró győzelmekkel tehet azért, hogy visszanyerje a vb-n sokat csökkenő népszerűségét (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

James Wade győzelemmel tért vissza a ligába Barney ellen, ő a tavalyi világbajnok Rob Cross-szal meccsel, míg két vb-ezüstérmes csap össze a nyitó találkozón, amikor Peter Wright, becenevén Snakebite  – az egyetlen skót – Michael Smith ellen kezdi a második csütörtököt.

Az eddigi négyszeres győztes, a legutóbbi három évben egyaránt a trófeát megszerző Michael van Gerwen az ötödik diadalhoz vezető úton az első lépést a vb-döntő visszavágóján tette meg Michael Smith ellen. „Nagyon örültem, hogy sikerült megnyernem az utolsó leget, egy döntetlen kevés lett volna nekem. Gary Anderson nélkül is ez egy nehéz szezon lesz, arra összpontosítok, hogy elérjem játékom legmagasabb szintjét, annyi játékot és versenyt nyerjek meg, amennyit csak tudok, és a hetedik egymást követő évben is én legyek a világelső” – mondta MVG, aki Mensur Suljoviccsal zárja a napot. Az osztráknak ez lesz az első ”éles mérkőzése”, Newcastle-ben ugyanis ő mérkőzött meg az első Anderson-helyettessel, Dobeyval, 6–6-os döntetlennel zárva a találkozót.

Kapcsolódó

A PL 2. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA

Peter WRIGHT–Michael SMITH
Örökmérleg:
23 mérkőzés, 15 Wright-győzelem, 0 döntetlen, 8 Smith-siker. A Premier League-ben: 3–1–0–2. Legutóbbi mérkőzés: Wright–Smith 6–5, 2019. 2. 9., Players Championship, Wigan, negyeddöntő
Rob CROSS–James WADE
Örökmérleg:
10 mérkőzés, 5 Cross-győzelem, 0 döntetlen, 5 Wade-siker. A PL-ben: most játszanak először. L. m.: Wade–Cross 6–3, 2018. 10. 14., European Darts Trophy, negyeddöntő.
Raymond VAN BARNEVELD–Gerwyn PRICE
Örökmérleg:
6 mérkőzés, 5 Van Barneveld-győzelem, 0 döntetlen, 1 Price-siker. A PL-ben: 1–1–0–0.  L. m.: Van Barneveld–Price 7–5, 2018. 3. 8., Premier League, első csoportkör
Daryl GURNEY–Glen DURRANT
Örökmérleg:
még nem játszottak egymással
Mensur SULJOVIC–Michael VAN GERWEN
Örökmérleg:
14 mérkőzés, 4 Suljovic-győzelem, 0 döntetlen, 10 Van Gerwen-siker. A PL-ben:  1–0–0–1. L. m.: Van Gerwen–Suljovic 10–5, 2019. 2. 3.,  The  Masters, negyeddöntő

Sport2 20:00 DARTS PREMIER LEAGUE, 2. játéknap, Glasgow (kommentátor:  Fölöp László, szakkommentátor: Ziegenkám Medárd)