Davisszel a veszprémi csoda nyomában • SportTV

Davisszel a veszprémi csoda nyomában

2019. 02. 17. 13:10    
Olvasási idő: < 1 perc

David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője lesz a vasárnap este 20:45-kor a Sport1-en jelentkező Harmadik Félidőnek.

November 13-án, a Komló ellen indult el a Telekom Veszprém fantasztikus sorozata: a magyar élcsapat azóta sorozatban 13 tétmeccset nyert meg, ebből ötöt a Bajnokok Ligájában. Utóbbi széria a leghosszabb élő sorozat az elitligában még versenyben lévő csapatok között, ráadásul úgy, hogy a Veszprém a legutóbbi három alkalommal sorrendben a címvédő Montpellier-t, a csoportelső Barcelonát, majd a csoport második helyén álló, 2017-ben BL-győztes Vardar Szkopjét hagyta helyben. És ki lenne megfelelőbb alany a veszprémi csoda megfejtéséhez, mint David Davis, a csapat vezetőedzője?!

Szkopjét is meghódította a Veszprém

Ugye elég, ha ennyit írunk: "Építők! Építők!" Avagy: íme, a Veszprém Handball Team újabb diadala!

Posted by Sport TV on Saturday, February 16, 2019

A spanyol szakember elfogadta a meghívásunkat, így a vasárnap 20:45-kor kezdődő Harmadik Félidőben vele, valamint állandó szakértőinkkel, Borsos Attilával és a gárda hajdani klasszisával, Pásztor Istvánnal elemezzük a Veszprémben történteket. Az látszik, hogy a védekezést nagyon összerakta Davis, illetve, hogy tekintélye is van a csapat előtt. A Barca elleni meccsen az egyik időkérésnél elhangzott „Silence!” felcsattanása még mindig a fülünkben cseng, de Szkopjéban is voltak emlékezetes momentumai, például amikor az első félidőben kiosztotta a kába fiait. Sajnos az öltözőben nem volt kameránk, de reméljük, Davistól sikerül belső információkat is nyernünk.

Timur és csapata meghajolt a Veszprém előtt

Arpad Sterbik és Mikler Roland szenzációs védései is kellettek a Veszprém Handball Team szenzációs szkopjei sikeréhez.

Posted by Sport TV on Saturday, February 16, 2019

A Veszprém mellett természetesen szóba kerül a MOL-Pick Szeged Zaporizzsja elleni meccse is, amelyről stábunk a helyszínen készített interjúkkal és bejátszókkal jelentkezik. De megnézzük az EHF-kupa-meccsét közvetlenül a Harmadik Félidő előtt befejező Tatabánya esélyeit is a negyeddöntőre nézve.

A Sport1-en 20:45-től élőben jelentkezünk a Harmadik Félidő című kézilabda-magazinunkkal.