Mindkét első kiemelt beszáll az 500-as tornákon • SportTV

Mindkét első kiemelt beszáll az 500-as tornákon

2019. 02. 26. 08:06    
Olvasási idő: 2 perc

DUBAJBAN

az első meccs kiemeltje az idén parádés formában teniszező Daniil Medvegyev (a világranglistán 15.). Ellenfele a litván Ricardas Berankis lesz (vlr.: 113.), a mezőny egyik „átlagteniszezője” (28 éves, de már 12 éve profi, lejátszott 197 meccset, egyetlen tornadöntője sem volt, s mindezzel keresett eddig több mint 2 és fél millió dollárt…) Egyszer már játszottak egymással, tavaly a kemény pályás moszkvai torna negyeddöntőjében az ifjú orosz három szettben nyert. (Két évvel korábban egy kazanyi challengerversenyen is ő volt a jobb, ugyancsak három játszmában.) A második párban láthatjuk a verseny első kiemeltját, Nisikori Kejt (vlr.: 6. – Federer olyan sok pontot vesztett az ausztrál openen, hogy visszaesett a japán mögé…), aki évfolyamtársával, az ugyancsak 29 esztendős Benoit Paire-rel (vlr.:65.) meccsel. A két tapasztalt harcos már 7 meccset is váltott egymással, összesítésben Nisikori 5–2-re vezet. Két legnagyobb tétű mérkőzésük egy-egy 500-as tornaelődöntő volt, 2015-ben Tokióban a francia, egy évre rá Barcelonában a japán nyert három, illetve két szettben.
A harmadik mérkőzés szintén két tapasztalt teniszezőé: a harmadik kiemelt Marin Cilic (vlr.: 10.) az év első 500-as tornagyőztesével, Gael Monfilsszel (vlr.: 23.) csap össze. Korukhoz (30, ill. 32 év) és játékerejükhöz képest ritkán találkoztak, mindössze háromszor. 2009-ben a párizsi 1000-es tornán, a riói olimpián és két évre rá ugyanott, a riói 500-ason egyformán francia nyert, aki egy kicsit a mumusa is így a korábbi US Open-győztes horvátnak.
A nap záró találkozóján az ausztrál Matthew Ebden (vlr.: 47.) póbálja meg feltartóztatni az 5. kiemelt Sztefanosz Cicipaszt (vlr.: 11.). A szikrázóan tehetséges, vasárnap mág Marseille.ben tornát nyerő görög ifjonc már most sokkal jobb teniszező a nála 11 évvel idősebb Ebdennél, de még kicsit szertelen. Meg tudja verni a tenisztörténelem legjobbját, de képes kikapni például a világrangsor 56.-jától is (Rotterdam, első kör, Damir Dzumhur). Remélhetőleg most a jobbik teniszét mutatja Ebden elleni első mérkőzésén.

ACAPULCÓBÓL

mindkét Zverev fivért mutatjuk majd. Elsőként éjjel 1-től a második kiemelt Alexandert, azaz Saschát (vlr.: 3.), aki a selejtezőből felkerült ausztrál Alexei Popyrin (vlr.: 133.) ellen kezdi meg a küzdelmeket. Ők már játszottak egymással tavaly Bázelben, a nyolcaddöntőben a német klasszis két 6:4-es játszmában győzött.

Rafa Nadal egyik kedvenc tornáján, Acapulcóban 2010, 2011, 2012 és 2015 után az idén is szeretne győztesen zárni (Fotó: Getty Images)

Utánuk jön az első kiemelt, Rafa Nadal és az idősebbik Zverev, Mihail (Mischa) csatája. Az ő meccsük sem előzmény nélküli: tavalyelőtt az év elején játszottak, mindkétszer kemény pályán. Brisbane-ben és ugyanitt,  Acapulcóban egyfomán szettveszteség nélkül nyert a manacori teniszzseni. A nap záró mérkőzését már magyar idő szerint kora reggel játssza az amerikai Tennys Sandgren (vlr.: 64.) a veterán, 37. évében járó, a versenyen szabad kártyával induló David Ferrerrel (vlr.: 145.). Egyetlen eddigi csatájukat tavaly vívták meg, a tavalyi Indian Wells-i mestertorna első körében a roppant tapasztalt spanyol  egy sima és egy rövidített játszmában bizonyult jobbnak.

ATP 500-AS TORNÁK. Sport1 11:00-től és 16:00-tól Dubaj, az 1. forduló mérkőzései (kommentátor: Kaplár F. József); 1:00-tól Acapulco, az 1. forduló mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós)