Folytatódhat a BVB és a Bayern üldözőversenye

Sport TV avatar Sport TV 2019. 03. 09. 11:09    
Olvasási idő: 3 perc

A 34 állomásos futballmaratoni folytatódik. A Bayern hatalmas hátrányát ledolgozva éppen a Dortmund mellé ért (pontazonosság, 3 gólnyi különbség). Most majd a következő néhány fordulóban kiderül: a „lendületből jövő” rekordbajnok előz is, vagy a BVB összekapja magát és újra állja a tempót, netalán még újítani is tud.

A párosítás gólkirálya, Robert Lewandowski a legutóbbi, 14. gólját az üres wolfsburgi kapuba lövi a két együttes októberi, 3–1-es bajor sikerrel végződő mérkőzésén (Fotó: Getty Images)

FC BAYERN–WOLFSBURG
A bajorok a Leverkusen elleni február 2-i vereség óta hat tétmérkőzésükből (kupa. BL, bajnokság) négyet megnyertek 2 iksz mellett, ez a históriájukat tekintve szokványos menetelés, ám ez is elég volt arra, hogy mindhárom sorozatban megtartsák, illetve megteremtsék győzelmi esélyeiket. Azaz Niko Kovac, akiről az ősz nagy részben azt találgatta a német és a nemzetközi sajtó, hogy mikor köszönik meg a munkáját a Säbener Strassén, most éppen ott tart, hogy akár megismételheti Jupp Heynckes történelmi tripláját is, amelyet féltucat esztendeje ért el a csapattal! Ennek a feltételezéséhez persze jókora fanatizmus is kell a bajor szurkolók legoptimistábbjaitól, a realitás azt diktálja: most tényleg lépésről lépésre kell haladni, mindig maximális figyelemmel a következő akadályra. Ez aktuálisan a Wolfsburg elleni bajnoki, amia história alapján nem lehet gond a münchenieknek. Eddigi 21 bajnokijukból 19-et megnyertek az Olimpiai Stadionban és az Allianz Arenában a farkasok ellen, két döntetlen mellett, azaz még veretlenek ennek a párosításnak a hazai oldalán.
A vendégek sincsenek rossz formában, Az elmúlt hónapban a németországi eredménysoruk csak a DFB-kupában különbözik a bajorokétól, akik Berlinben hosszabbításban legyűrték a Herthát,  míg a Wolfsburg minimális, 1–0-s vereséget szenvedett Lipcsében.
A Bayernben Alaba a hét közben már a társakkal edzett, a pénteki gyakorlást azonban kihagyta, erősen kérdéses, hogy akár a kispadra is leül-e. Robben sem épült fel még, sőt ő szerdán sem játszhat a Liverpool elleni BL-visszavágón.
A túloldalon Bruno Labbadia – egykoron sikeres időket ért meg a Bayern csatáraként – azon morfondírozik, felváltsa-e a 4-2-1-2-1 es formációt  4-3-3-ra, ha igen, akkor Mehmedi támadna a csatársor bal odalán és Steffen vagy Klaus lenne a jobbszélső.

Mivel  a Dortmund is egy időben játszik a Bayernnel, a két mérkőzést egy időben nem tudjuk adni, a listavezető Stuttgart elleni meccsének szűk egyórás összefoglalóját a két Bundesliga-meccs közötti szünetben tekinthetik meg.

Kapcsolódó

BUNDESLIGA-MÉRLEG (BAY–WOL)

ÖSSZESEN: 43 mérkőzés, 33 Bayern-győzelem, 6 döntetlen, 4 Wolfsburg-győzelem/ 103–37-as gólkülönbség
MÜNCHENBEN: 21–19–2–0/ 59–15
A LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK: Wolfsburgban 3–1 (az ősszel), Münchenben 2–2 (a 2017–18. évi idényben)
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK (az összes tétmeccsen): Robert Lewandowski 14, ill. Edin Dzeko és Grafite 4-4 gól

MAINZ–MÖNCHENGLADBACH

A mainziak stabil középcsapatként szerepelnek, a Gladbach az elmúlt hetekben mélyrepülésben van: négyből három bajnokiját elvesztette, egyszer remizett. Így nem csak a nagy lendülettel érkező Bayern, hanem a Leipzig is megelőzte a táblázaton, s már csak negyedik. Ám még így is három ponttal többje van a „leggyengébb” BL-helyen, mint a követő Frankfurtnak.  Ha most sem szereznek pontot a csikók, akár még a korábban már biztosnak látszó őszi Bajnokok Ligája-indulás mögé is kérdőjel kerülhet.  Schwarz edző a Bayern elleni 1–5 után jelentős változásokat tervez a kezdőcsapatban: Johnson, Strobl, Zakaria és Hermann is bekerülhet az induló 11-be. A Mainzba visszatér az ötsárgás büntetését letöltő Boetius. Brosinski, Kunde és Mateta is bekerül a kezdőbe, azaz egy jócskán megváltozott FSV fogadja a jócskán megváltozott Borussiát. Kiderül, melyik oldal tartalékjai a motiváltabbak és a hatékonyabbak.

Kapcsolódó

BUNDESLIGA-MÉRLEG (MAI–MÖN)

ÖSSZESEN: 25 mérkőzés, 7 Mainz-győzelem, 8 döntetlen, 10 Gladbach-győzelem/ 25–33-as gólkülönbség
MAINZBAN: 12–5–4–3/ 15–12
A LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK: Mönchengladbachban 0–4 (az ősszel), Mainzban 0–0 (a 2017–18. évi idényben)
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK (az összes tétmeccsen): Michael Thurk 3, ill. Marco Reus 5 gól

 

BUNDESLIGA, 25. forduló. Sport2 15:30 FC Bayern München–VfL Wolfsburg  (kommentátor: Faragó Richard); Sport2 17:30 BV Borussia Dortmund–VfB Stuttgart (összefoglaló, kommentátor: Kassai-Tóth Csaba); Sport2 18:30 1. FSV Mainz 05–BV Borussia Mönchengladbach (kommentátor: Fülöp László)