Antonio Brown Oaklandben kötött ki

2019. 03. 10. 07:37    
Olvasási idő: 1 perc

Véget ért az Antonio Brown-saga, a kiváló elkapó az Oakland Raidersben folytatja pályafutását.

Még véget sem ért a 2018-as NFL-szezon a Pittsburgh Steelersben sorban hatodik szezonja 100+ elkapással záró Brown már jelezte: szeretné, ha csapata elcserélné, elég volt neki a sárga-fekete mezből.

A hét közepén úgy nézett ki Brown meg is találta új csapatát, hiszen több forrás már biztosra vette, az elkapó a Buffalo Billsben folytatja. Lehet csak egyvalaki volt, aki nem erre gondolt, de az éppen Antonio Brown volt, így az üzlet kútba esett.

Aztán magyar idő szerint vasárnap reggel Brown ezzel a poszttal köszöntette a koránkelőket:

A fekete-aranyat tehát fekete-ezüstre cserélte az elkapó, akiért az Oakland egy 2019-es harmadik-, és ötödik körös draftpicket áldozott be, illetve némi pénzt is, hiszen míg Brown hároméves szerződése Pittsburghben 38,9 millió dollárt ért, addig ez Okalndben némi átalakítás után már 54,1 millióra ugrott fel, melyből 30 millió garantált lesz a receiver számára.

Az érdekes, hogy Brown éppen Oaklandben folytatja, hiszen a Raiders vezetőedzője, Jon Gruden nemrég egy interjúban épp azt fejtegette, hogy nem nagyon szeret veterénokat igazolni, hisz túl sok velük a gond, ám arra a játékosra, akinél az elmúlt 10 évben csak Rob Gronkowski tudott több elkapott touchdownt szerezni, még Gruden sem tudott nemet mondani.