Két örökrangadó a Harmadik Félidőben • SportTV

Két örökrangadó a Harmadik Félidőben

2019. 03. 17. 19:45    
Olvasási idő: 2 perc

A Bajnokok Ligája helyett idehaza, ráadásul egymás ellen vitézkedtek az elitben érintett csapataink. A Harmadik Félidőben megfejtjük a Győr-Ferencváros női Magyar Kupa-döntő és a Szeged-Veszprém bajnoki összes titkát.

A Bajnokok Ligája-fordulók között sem pihentek elit csapataink, így nem pihen a Harmadik Félidő stábja sem! A hétvégén a női Magyar Kupa négyes döntőjében pályára szólították (kétszer-kétszer) a Győri Audi ETO KC-t és az FTC-Rail Cargo Hungariát, míg a férfibajnokságban egymás ellen játszott a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém, téma tehát bőven akad.

Például a Magyar Kupa döntője, amelyben ebben a szezonban már negyedszer mérhette össze erejét a Győr és a Fradi, és a két BL-döntetlent követően a bajnokihoz hasonlóan most is ETO-siker született. A győriek az évad során először tartották 30 gól alatt riválisukat, míg ők sorozatban harmadszor termeltek 32 gólt (32-29 lett a vége), ami elég volt a címvédéshez. Az ETO főleg az első félidőben alkotott nagyot, volt, hogy kilenc góllal is vezetett, innen az FTC dicséretes módon, Bíró Blanka védéseire, valamint a Kovacsics Anikó, Klujber Katrin, Nerea Pena hármas játékára építve egyszer még egyenlített, de a hajrá újfent a címvédőé volt.

A döntő egyik szereplőjéről, Háfra Noémiról külön is szólunk, hiszen nem csupán most vehette át az év utánpótláskorú játékosának járó díjat, de a leginspirálóbb fiatal tehetség díjára is jelölték. Az már csak a hab a tortán, hogy az EHF TV minapi összefoglalójában a magyar kézilabda jelenének és jövőjének titulálták.

Emellett kicsit elmerülünk még a Győri Audi ETO KC, CSM Bucuresti, Norvégia háromszögben is. Az ETO ugyebár most is, jövőre is minden fronton tarolni akar, a CSM meg olyan bevásárlást tart a nyáron, hogy egyértelműen első számú kihívónak tűnik majd a 2019-2020-as idényben. A két csapat között ráadásul „játékoscsere” is lesz, hiszen Győrből a norvég Nora Mörk költözik Bukarestbe, míg honfitársa, Amanda Kurtovic az ellentétes utat járja be. Hogy ebből kinek mekkora haszna lehet, kiderül a Harmadik Félidőből!

Ahogyan az is, hogy meghívott vendégünk, a válogatott Harsányi Gergely szerint mi döntött a változatos Szeged-Veszprém csatában. Sokáig felváltva vezetett a két gigász, aztán a második félidőben a hazaiak egyszer csak elléptek, és végül 25-23-ra nyert. A meccsnek különösebb tétje nem volt, így is, úgyis bajnoki döntőt játszanak egymással, viszont kemény csatában melegíthettek a Wisla Plock, illetve a Sporting elleni BL-párharcra.

A Sport1-en 20 órától élőben jelentkezünk a Harmadik Félidő című kézilabda-magazinunkkal.