Dánt kell búcsúztatni a dán elleni döntőért • SportTV

Dánt kell búcsúztatni a dán elleni döntőért

2019. 04. 14. 10:12    
Olvasási idő: 2 perc

A női EHF-kupa elődöntőjében a Siófok múlt héten négygólos előnyt szerzett a korábban 9 nemzetközi kupát felhalmozó HK Viborg ellen. A históriája első kupadöntőjéért küzdő Balaton-parti csapat ugyan már nyolc góllal is vezetett az első találkozón, az előny azonban a végére megfeleződött – nincs mit tenni, ennyit kell megvédeni a forró hangulatúnak ígérkező visszavágón.

Andrea Kobetic az EHF-kupa orozatban elért 55 góljából hetet a siófoki, 28–24-es hazai győzelemmel végződő elődöntőn dobott a Viborgnak (Fotó: ehfcl.com)

Tor Odvar Moen, a siófokiak vezetőedzője így értékelt és tekintett előre a klub honlapján: „Ha visszatekintünk az első mérkőzésre, akkor azt mondhatjuk, hogy egy tökéletes odavágót játszottunk ötvenöt percen keresztül. Vezettünk nyolc góllal, aztán kaptunk egy kiállítást, ami okozott némi zavart. Volt néhány rossz lövésünk, és beleszaladtunk még egy kiállításba, amivel lehetőséget adtunk ellenfelünknek. Könnyelmű gólokat kaptunk, az előnyünk pedig négygólosra csökkent. Ez okozott egyfajta felemás érzést a lefújás után. Ha egy csapat képes kialakítani nyolcgólos előnyt, akkor valamit jól csinál. Különösképpen, ha egy ilyen remek ellenfél áll vele szemben. Erre lehet építkezni. A visszavágón sokkal okosabban kell kézilabdáznunk, mint ahogyan azt az első meccs hajrájában tettük. Fontos, hogy kapusposzton, valamint a védekezés tekintetében a mérleg nyelve felénk billenjen. Ez döntő tényező lesz. Készülnünk kell arra is, hogy bizonyos szituációkban a Viborg majd taktikát vált, és megpróbálják kivenni a játékból Estelle-t, vagy Penkát. Ha erre jó megoldást találunk, és le tudjuk reagálni, az döntő faktor lehet.”

A Viborg egyébként valamennyi hazai mérkőzését megnyerte ebben a kupakiírásban. (Az összesen 7 mérkőzésből 4-et akkora különbséggel, amely most döntőt érne, ugyanakkor a német Buxtehudét és norvég Larvikot ellen 3-3, a Kubany Krasznodart csak egy góllal sikerült legyűrnie. Ezeknek a csapatoknak a játékereje sokkal közelebb áll a Siófokéhoz, mint a nagyon elvert négyé.
A siófoki együttes tízmeccses győzelmi sorozatot épített fel, legeredményesbb játékosa, Andrea Kobetic 55 góllal jelenleg második a kupasorozat góllövőlistáján, holtversenyben a Storhamar norvég olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékosával, Bettina Riegelhuthtal. Az első, a Herning ugyancsak norvég játékosa, Helene Gigstad Fauske kicsit „odébb” jár a maga 66 találatával – ráadásul az ő csapata, a Herning-Ikast is még versenyben van. Éppen attól kapott ki a Viborg otthon 28–21-re a dán bajnokság rájátszásában. (Ezzel egyébként alighanem a herningi gárda már elődöntős, a Viborg viszont a playoffban „ragadt”.)
Az EHF-kupa másik, színdán elődöntőjében a Team Esbjerg háromgólos előnyt (23–20) harcolt ki Herningben, azt kell megvédenie a döntőbe jutáshoz. Amely reményeink szerint nem egy újabb tiszta dán, hanem egy újabb magyar-dán párosítás lesz.

NŐI EHF-KUPA, elődöntő, visszavágó. Sport2 14:00  HK Viborg–Siófok KC (kommentátor: Bartha Zoltán)