A Veszprém és a Barca fél lábbal már Kölnben • SportTV

A Veszprém és a Barca fél lábbal már Kölnben

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2019. 05. 03. 23:51    
Olvasási idő: 2 perc

A múlt hét közepén lejátszott mind négy férfi kézilabda BL-negyeddöntő nagy különbségű sikerrel zárult: sorrendben 6, 7, 8 majd 10 góllal bizonyult jobbnak az egyik csapat. Az első kettőn a vendég, a második kettőn a hazai. Mivel a meccssorrend változatlan maradt, szombaton a két hazai (Veszprém, Barcelona), vasárnap a két vendég (Vardar, Kielce) csapat lép pályára sokkal nagyobb eséllyel…

A remek védekezés volt a nagy veszprémi győzelem egyik kulcsa Flensburgban is. A Veszprém Arénábanhasonlóra számítunk (Fotó: ehfcl.com)

VESZPRÉM–FLENSBURG

Az első mérkőzésen a magyar rekordbajnok sziporkázó játékkal győzött Flensburgban 28–22-re. A Veszprém legutóbb negyeddöntőt 2013-ban vesztett, éppen német csapat, a Kiel ellen, a hazai 28–29 a kiesést jelentette, miután idegenben is kikapott az együttes 32–31-re a THW-tól. Amióta a négyes döntős rendszert bevezették (2009–10), a bakonyi gárda csupán kétszer szenvedett vereséget 7 góllal (amely most a kiesést jelentené), de egyszer sem otthon. Tavaly a nyolcaddöntőben a Skjerntől kapott ki Dániában 32–25-re, 2010–11-ben pedig a Barcelonától a katalán fővárosban 28–21-re.
Amikor a legnagyobb különbségű vereségét elszenvedte a Flensburg, akkor paradox módon továbbjutott: 2006–07-ben a negyeddöntőben 41–31-re kikapott Celjében, de a visszavágó 36–26-os győzelme a több idegenben szerzett góllal a negyeddöntőbe kerülést eredményezte.
A német együttes 11 eddigi mérkőzésük során csak 3-szor tudta legyőzni a magyar rekordbajnokot.
Ha a Veszprém bejut a négyes döntőbe, ott legalább három együttesnek lesz spanyol edzője: David Davis, Juan Carlos Pastor vagy Roberto García Porrondo valamint Raúl González vagy Talant Dujsebajev.
Amióta Davis átvette a veszprémi csapatot, hat hazai BL-mérkőzésből csak egyet vesztett el, éppen a német RN Löwen ellen 29–28-ra.
A magyar klassziscsapat a BL-rájátszás során még sosem esett ki, ha az első mérkőzést idegenben megnyerte. Ha a Flensburg nem jár sikerrel, a harmadik egymást követő final fourt rendezik meg Kölnben német együttes nélkül.
Ha kiveri ellenfelét, az jó előjel lehet a  Telekom számára: 2017-ban, majd 2018-ban is az a csapat nyerte el a kupát, amelyik az SG-t elbúcsúztatta a negyeddöntőben, a Vardar és a Montpellier.
Az április 24-ei első mérkőzés óta a Veszprém nem játszott a hazai bajnokságban meccset, csak a visszavágóra összpontosíthatott. A Flensburg viszont két Bundesliga-találkozót is megnyert: előbb 28–23-ra verte meg a  rekord EHF-kupa-győztes Göppingent, majd 27–21-re a Leipziget. Ez volt az együttes 28 meccsből elért 26. és 27. győzelme a német pontvadászatban.
A mérkőzés kapcsán a BL-sorozat hivatalos honlapja megszólaltatta a veszprémiek francia beállósát, Kentin Mahét, aki az ezt az idényt megelőző három évadot a Flensburg színeiben játszotta végig. (Nem mellesleg ő lesz Harmadik Félidő című műsorunk sztárvendége vasárnap.)
„Meg kellett próbálnom, hogy ne legyek túlzottan érzelmes. Három varázslatos évet töltöttem Flensburgban. Néhány rajongó a meccs folyamán szidalmazott, de nem figyeltem rá. Joguk van kifejezni magukat. Zászlókat, feliratokat lengettek, én inkább azokat vettem észre. A BL-szereplés magas elvárásokat jelent veszprémi szurkolók részéről. A négyes döntőbe jutás az első számú cél, itt mindenki ezzel a céllal dolgozik, persze a Szeged elleni rivalizáláson kívül. Ez egy kicsit más, mint korábbi klubjaimban, de azért tetszik nekem” – mondta a kétszeres világbajnok játékos, aki korábban BL négyes döntőben sosem szerepelt.

BARCELONA–NANTES

A tavalyi ezüstérmes gólt szerez hazai pályán a negyeddöntő első meccsén. Azért a Barcának ez héttel többször sikerült… (Fotó: ehfcl.com)

A Barca az első mérkőzés 32–25-ével fennállása legnagyobb különbségű kupagyőzelmét aratta francia csapat ellen. A hazai bajnokságban a katalán csapat 32–30-ra legyőzte a Leónt, a Nantes nem játszott bajnokit a múlt szerdai első mérkőzés óta. A Barcelona nem vesztett hazai BL-meccset 2015 decembere óta (akkor a Kieltől kapott ki 33–31-re) és sosem szenvedett otthon vereséget 7 vagy több góllal. A nantes-i Valero Rivera (77 gól) és Kirill Lazarov (72) egyaránt elérheti a BL-kiírásban a 80 gólos határt. Valero első ízben játszik a Palau Blaugranában azóta, hogy elhagyta a Barcát tavaly nyáron. A Nantes egyetlen idegenbeli meccsét nyerte meg ebben a BL-idényben, s egész kupahistóriája során csak egyszer nyert 8 góllal idegenben, éppen a mostani nyolcaddöntőben Bresztben 32–24-re. A franciák eddigi egyetlen barcelonai fellépésükön 31–25-re kikaptak, a tavalyi kiírás csoportkörében.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, negyeddöntő, visszavágó. Sport1 16:45 Telekom Veszprém HC–SG Flensburg-Handewitt (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Mocsai Tamás); Sport1 19:30 FC Barca Lassa–Nantes HBC (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Mocsai Tamás)