Ez a Warriors az a Warriors • SportTV

Ez a Warriors az a Warriors

2019. 05. 19. 11:49    
Olvasási idő: 3 perc

2015-ben a Golden State Warriors bajnoki címet szerzett, a döntőben 4-2-re verte a Cleveland Cavalierst, egy évvel később 73-9-es alapszakaszt produkált. Hogy miért írjuk le mindezt? Mert ez a Warriors valójában az a Warriors.

A Golden State Warriors 3-0-ra vezet az NBA nyugati konferenciadöntőjében. 18 pontos hátrányból fordított a címvédő, és 110-99-re nyert.

A harmadik meccs két legjobbja a 36 pontig (ebben 6 triplával), 6 lepattanóig és 3 gólpasszig jutó Steph Curry, illetve a 20 ponttal, 13 lepattanóval és 12 gólpasszal tripla-duplázó és 4 labdát szerző Draymond Green volt. Az NBA rájátszások történetében harmadszor fordult elő, hogy egy csapatból az egyik játékos 35 pont fölé jut, egy másik pedig tripla-duplázik.

Sokan már-már elkezdték félteni a csapatot, amikor az első körben megsérült DeMarcus Cousins, majd a Houston ellen az elmúlt két NBA-döntő MVP-je, Kevin Durant. De a megszokások közepette egy dolgot elfelejt mindenki. Ez a Warriors már akkor NBA-bajnok (2015), majd NBA-alapszakasz rekordot beállító csapat volt, amikor ők még bőven Sacramentóban és Oklahoma Cityben játszottak.

Elég csak vetni egy pillantást a 2015-ös bajnokcsapat és a 2015-16-os alapszakasz statisztikai lapjára, és látni fogjuk, hogy az akkori hét legtöbbet játszó játékosból hat ma is a Warriorsban játszik (csak Harrison Barnes nem).

  • Steph Curry
  • Klay Thompson
  • Draymond Green
  • Andre Iguodala
  • Shaun Livingston
  • Andrew Bogut

Persze kétségtelen tény, hogy átalakult a Warriors játéka azóta; a 2015-ös döntő MVP-je, Iguodala 35, Bogut 34, Livingston 33, Curry pedig 31 éves lett, ráadásul Bogut Ausztráliából tért vissza a Warriorshoz, hogy segítsen a rájátszásban (ez mondjuk elég jól jött Cousins sérülése után), ésatöbbi. De valahol ez mutat valamit abból, hogy a Warriorsban –  amely valljuk be, Cousins leigazolása után gusztustalanul sok tehetséget összegyűjtve vágott neki ennek a szezonnak – a két szupersztár nélkül is van még mindig potenciál.

Mert Green továbbra is képes támadásban picit Magic Johnson, védekezésben Dennis Rodman lenni. Előbbi nyilván a gólpasszaira, meglátásaira és sokoldalúságára vonatkozik, és emlékeztet Magic Johnsonra, de nyilván azon a szinten azért nincs. Védekezésben pedig azt tudja, amilyen talán csak Dennis Rodman tudott előtte (és még Giannis Antetokounmpo egyébként), hogy az egyik szituációban megtartja az ellenfél centerét, majd a következőben már az irányítót bízzák rá, és mindkettőt hibátlanul megoldja. Steph Curry tud MVP-szinten játszani, ha szükség van rá (a Blazers ellen például 36, 37 és 36 pontot hintett a 3 meccsen), Thompson továbbra is All-Star kaliber (26, 24 majd 19 pont a Blazers ellen), Iguodala* és Livingston elnyűhetetlen, Bogut annyit és úgy játszik, ahogyan és amennyire a csapatnak szüksége van.

*A harmadik meccsen Iguodala a lábához kapott, nem is játszott már az eset után, de még nem tudni, mi a diagnózis, és reméljük, csak olyan problémáról van szó, ami könnyen orvosolható.

Nem azt a kérdést tesszük fel, hogy vajon van-e ennek a Warriorsnak egyáltalán szüksége Durantre és Cousinsra, mert ez a csapatvezetők dolga. Nyilván igen, mert ha nem lenne, akkor nem ott játszanának, de jól mutatja a csapat mélységét, hogy két ilyen kaliber kidőlése után is 3-0-ra tud vezetni egy konferenciadöntőben. Steve Kerr ráadásul a rájátszásbeli hatodik kezdőötösét küldte pályára a 15. meccsen.

Már megint nyertek idegenben:

Az ESPN-en érdekes rekordra hívták fel a figyelmünket. A Golden State Warriors zsinórban 22. rájátszásbeli párharcában nyert legalább egy idegenbeli meccset. A figyelmünket arra is felhívja a cikk, hogy ha újabb bajnoki cymre vágynak Steve Kerr tanítványai, akkor a döntőben is kell majd egy ilyen bravúr, mivel a Bucks és a Raptors is jobb eredménnyel zárta az alapszakaszt.

EXTRA információ: Damian Lillard állítólag törött bordával játsziki a sorozatban. Ez nyilvánvalóan megnehezíti a Blazers dolgát, különösen azután, hogy Jusuf Nurkic nélkül kell véégigküzdeni ezt a párharcot, és Enes Kanter válla sem egészséges.

Nurkic vegyébként óriási arc. Olyan dzsekivel érkezett meg a mérkőzésre nézőként, amelyen a Trónok harcából ismert vastrónon csapattársa, CJ McCollum ül.

Azért meglepne, ha a hétvégén záruló tévésorozat így érne véget, dehát bármi megtörténhet, az előző epizódban az NFL-es Aaron Rodgers is szerepet kapott:

A Sport1-en ma hajnali 1 órától élőben közvetítjük a keleti konferenciadöntő első torontói mérkőzését. Az állás 2-0 a Milwaukee Bucksnak a Toronto Raptors ellen.