MVG mesternégyesre készül • SportTV

MVG mesternégyesre készül

Sport TV avatar Sport TV 2019. 05. 23. 07:48    
Olvasási idő: 2 perc

Újra eltelt egy év, és újra Premier League-döntőre készülnek a londoni O2-csarnokban. Az archimédeszi fix pont: Michael van Gerwen. A nagy MVG immáron hetedszer érkezik az alapszakaszgyőztes 25 ezer fontos bónuszával a számláján, és az elmúlt három évben egyaránt elnyerte a trófeát is. Most a sorrendben negyedik győzelmére készül.

MVG tavaly Smith-t győzte le a döntőben. Eddig összes indulása végén finalista volt, az elmúlt három alkalommal meg is nyerte a ligát. Tudja-e folytatni mindkét sorozatát? (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A sorrendben negyedik összesítésben az ötödik lehetne a tar nyíldobózseni karrierjében, hiszen első indulásakor, 2013-ban rögtön megszerezte a végső győzelmet is. A nagydöntőben jelképesen az őt megelőző korszakos zsenit, Phil Taylort győzte le (10–6-ra), mintegy átvéve tőle a világuralmat a sportág felett. A követő két évben is harcba szállhatott a trófeáért, de előbb Van Barneveld, majd Gary Anderson jobbnak bizonyult nála. Ezt követte a hármas nyerősorozat (újfent Taylor, majd Wright, végül Michael Smith ellen a fináléban). Ha most is legyőzné Rob Crosst – a legendás tavalyelőtti vb-elődöntő óta 8 meccsből 7-szer megtette ezt, ebből 5-ször (!) a Premier League-ben −, akkor a hetedik egymás utáni nagydöntőjén indulhat a pódiumra a címért harcolni. Ez még The Powernek sem sikerült, aki az első négy alkalommal sorozatban nyert, de ötödször már nem sikerült a végső meccset elérnie.
Ha akár Wade, akár Cross lenne a holland döntőbeli ellenfele, könnyebb dolga lenne, mint Gurneyvel, aki mindkét csoportkörben megverte a világelsőt! „Daryl mindkétszer legyőzött, amikor a PL-ben játszottunk, de most nagyon egyben vagyok. Ez most más feladat, mint a csoportmeccsek, egy este kell kétszer is kiválóan játszani. Fenomenális érzés lenne ötödször is megnyerni a ligát, a rájátszás különleges mindig, Játszol 16 hetet, hogy ide eljussál, utána dupla vagy semmi. Ha vesztesz, már nem lehet a tiéd a trófea.”
Gurney leedsi győzelme a múlt héten azt jelentette, hogy az észak-ír éljátékos második nekifutásra eljutott a playoffba. A világ harmadik számú játékosa arra készül, hogy idén harmadszor is megverje a világelsőt. (Tavaly is legyőzte már, a Players Championship nagydöntőjében.) „Valóban az álmom vált valóra azzal, hogy eljutottam az O2-be. Ilyen hatalmas tömeg előtt játszani egy legendás dartsszínhelyen, igazi szívet melengető érzés. A négy játékos közül alighanem nekem szurkolnak a legkevesebben, de ez igazán nem zavar, mert tudom, mit kell tennem. Amikor a világ legjobbjai ellen játszom, az belőlem is kihozza a legjobb formámat. Ebben bízom most is. Ezt a magasabb szintet szeretném Londonban is produkálni” – mondta Gurney.

Wade-nek előbb újra le kellene győznie Crosst, hogy a fináléban Van Gerwen ellen meccselhessen (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A másik mérkőzésen korábbi világbajnokok csapnak össze, akik egy hete éppen egymás ellen fejezték be a második csoportkört. Szoros csatában Wade nyert 8–6-ra, ezáltal kerültek most is szembe egymással. (Ha Cross győzött volna, akkor most neki kellene Gurney, Wade-nek meg MVG ellen meccselnie az elődöntőben.)   „Már régen játszottam a playoffban, de már elég régen vagyok a körforgásban ahhoz, hogy ne nyomasszon túlzottan a tét. Már vártam, hogy újra eljussak ide, a világ legjobbjai ellen játszani mindig jó. A múlt heti, Rob elleni meccs nem jelent semmit, bár hogy elütöttem 25 ezer fonttól, az biztos kis plusz energiát jelent neki a mérkőzésünkön. De készen vagyok rá! Michael és én játszottunk a legtöbbet a Premier League-ben. Vannak nálam érdekesebb játékosok is, de mindenkit meg tudok verni és nem írok le senkit sem” – tekintett az esemény elé Wade, aki nyűgös viselkedésével és néha a sportszerűtlenség határát súroló „akcióival” alighanem cáfolja Gurney szavait – nem az észak-ír lesz a playoff legkevésbé népszerű szereplője…
Cross másodszor indult a PL-ben és másodszor is bejutott a négyes döntőbe. Tavaly szegycsontfájdalmai is akadályozták az MVG elleni elődöntőben, de most jól érzi magát. „Tavaly küzdöttem a sérüléssel, amely megakadályozta, hogy a legjobbamat nyújtsam az O2-ben. Idén az egész idényben jobban élveztem a játékot, és ez meglátszott az eredményeimen is. Kicsit többet gyakoroltam, keményebben dolgoztam és ez ki is fizetődött. Sokat tanultam ebben az időszakban. Megnyerni a PL-t csodálatos lenne, részese lenni a szűk elitnek, amelynek tagjai ezt véghezvitték. Szeretnék feliratkozni erre a listára!” – nyilatkozta Cross.

DARTS. Premier League, négyes döntő, London, O2 Arena (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos és Ziegenhám Medárd)

Kapcsolódó

A NAGY NÉGYES

MICHAEL VAN GERWEN (holland)

                       Fotó: GETTYIMAGES

Az alapszakaszban: 1. helyezett–16 mérkőzés–10 győzelem–3 döntetlen–3 vereség /107–67 legkülönbség/23 pont–101.94-os körátlag/49.06%os kiszállózás.
Daryl GURNEY ellen. Örökmérleg: 25 mérk.–19 gy., 1 d., 5 v.; az idei két PL-csoportkörben: 5–7 (Berlin, 3. 21.) és 5–8 (Manchester, 5. 2.). Rob CROSS ellen. Öm.: 18–15–0–3; PL-csk.: 7–2 (Dublin, 2. 21.) és 8–2 (Cardiff, 4. 18.). James WADE ellen. Öm.: 51–34–1–16. PL-csk.: 3–7 (Exeter, 2. 28.) és 7–7 (Birmingham, 4. 25.)

A PL-ben az elmúlt öt évben. 2018: 1., 2017: 1., 2016: 1., 2015: 2., 2014: 2.

DARYL GURNEY (észak-ír)

                Fotó: PDC/Lawrence Lustig

Az alapszakaszban: 4. helyezett–16–8–3–5 / 93–86 /19 – 96.72 / 40.26%.
Michael VAN GERWEN ellen. Örökmérleg: 25–5–1–19 v.; az idei két PL-csoportkörben: 7–5 (Berlin, 3. 21.) és 8–5 (Manchester, 5. 2.). Rob CROSS ellen. Öm.: 10–4–0–6; PL-csk.: 1–7 (Exeter, 2. 28.) és 4–8 (Belfast, 4. 4.). James WADE ellen. Öm.: 10–4–1–5. PL-csk.: 0–7 (Aberdeen, 3. 7.) és 7–7 (Liverpool, 4. 11.).

A PL-ben az elmúlt öt évben. 2018: 5., 2017: nem indult, 2016: –, 2015: –, 2014: –.

Rob CROSS (angol)

                      Fotó: GETTYIMAGES

Az alapszakaszban: 2. helyezett–16–10–2–4 / 102–76 /22 – 99.69 / 44.16%:
James WADE ellen. Öm.: 10–4–1–5. PL-csk.: 3–7 (Exeter, 2. 28.) és 7–7 (Birmingham, 4. 25.). Michael VAN GERWEN ellen. Örökmérleg: 18–3–0–15 v.; az idei két PL-csoportkörben: PL-csk.: 2–7 (Dublin, 2. 21.) és 2–5 (Cardiff, 4. 18.). Daryl GURNEY ellen. Öm.: 10–6–0–4; PL-csk.: 7–1 (Exeter, 2. 28.) és 8–4 (Belfast, 4. 4.).

A PL-ben az elmúlt öt évben. 2018: elődöntős, 2017: nem indult, 2016: –, 2015: –, 2014: –.

James WADE (angol)

                Fotó: PDC/Lawrence Lustig

Az alapszakaszban: 3. helyezett–16–7–6–3 / 104–84 /20 – 97.87 / 43.70%:
Rob CROSS ellen. Öm.: 10–5–1–4. PL-csk.: 7–3 (Exeter, 2. 28.) és 7–7 (Birmingham, 4. 25.). Michael VAN GERWEN ellen. Öm.: 51–16–1–34. PL-csk.: 7–3 (Exeter, 2. 28.) és 7–7 (Birmingham, 4. 25.). Daryl GURNEY ellen. Öm.: 10–5–1–4. PL-csk.: 7–0 (Aberdeen, 3. 7.) és 7–7 (Liverpool, 4. 11.).
A PL-ben az elmúlt öt évben. 2018: nem indult, 2017: 7., 2016: 6., 2015: 7., 2014: –