„Félig házi döntő” Lyonban • SportTV

„Félig házi döntő” Lyonban

2019. 05. 25. 07:42    
Olvasási idő: < 1 perc

Egy igazi francia és egy francia anyanyelvű játékos vívja a lyoni ATP 250-es torna döntőjét, akik ráadásul különböző korosztályokat képviselnek.

Félix Auger-Aiassime még 19. éve betültése előtt ATP-tornagyőztes lehet (Fotó: Getty Images)

Benoit Paire már elmúlt 30 esztendős, egy évtizeddel ezelőtt legalább akkora tehetségnek tartották, mint szombati ellenfelét, Felix Auger-Aliassime-ot. 2007-ben kezdte profi karrierját, az azóta eltelt egytucat esztendőben a csúcson 18. volt a világranglistán (2016-ban), és összesen csupán hat tornadöntőre futotta neki, s abból mindössze kettőt sikerült megnyernie. Igaz, abból az egyiket éppen az idén, Marrákesben. Elsősorban mentális problémák gátolták a tehetségéhez mért nagyobb eredmények elérésében, igazi hangulatember, csúcsformában a legnagyobbakat is képes megszorongatni, ugyanakkor két rossz ütéstől néha egy egész meccsre elmegy a kedve.
Ellenfele, a még nem egészen 19 esztendős játékos togói apától és kanadai édesanyától származik. Mindkét ország (egyik) hivatalos nyelve francia, tehát nem lesznek nyelvi problémái sem a birókkal, sem ellenfelével. Igazi villámkarrier az övé, és éppen abban látszik erősnek, amely Paire gyengéje volt: a döntő helyzetekben való koncentrálásban. Az elődöntőben Baszilasvili ellen sem ment neki a játék az első szettben, ám utána megemberelte magát, tie-breakben kiegyenlített, majd a döntő szettben végleg felülkerekedett ellenfelén. Játékát, stílusát, mozgását szakértőnk, Taróczy Balázs egyenesen a franciák korábbi színes bőrű klasszisához, a párizsi bajnok és Davis-kupa-győztes – később Dk-győztes kapitány – Yannick Noah-éhoz hasonlította. A fiatalember tavalyelőtt óta profi (akkor még 17 sem volt!), több meccset nyert a touron, mint vesztett (23–21) és már tornadöntőt is játszott az idén februárban, a riói 250-es tornán. Azt is közvetítettük a sporttévében, meg Paire marrákesi sikerét is – most egy újabb finálét mutatunk, mindkettejükkel. Majd kiderül, az „igazi” francia vagy a franciául beszélő ifjonc lesz-e a jobb…

ATP 250-es torna, Lyon. Sport2 14:30 döntő (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs)