A spanyolok és az írek a száz százalékért játszanak

Sport TV avatar Sport TV 2019. 06. 07. 09:18    
Olvasási idő: 3 perc

Miközben zajlik a Nemzetek Ligája négyes döntője, folytatódnak az Európa-bajnoki selejtezősorozat küzdelmei. Pénteken öt csoportban 12 mérkőzést rendeznek, a korábbi Európa-bajnokok közül fellép Csehország (Csehszlovákia jogutódja), Dánia és Spanyolország is. Mi összesen három teljes mérkőzéssel jelentkezük (két élő, egy felvétel), emellett természetesen nem maradhat el a játéknap sűrűnek ígérkező összefoglalója sem.

Luis Enrique, az egykori háromszoros gólvágó alighanem szakvezetőként is tudja a győztes taktikát Tórshavnban… (Fotó: Getty Images)

GRÚZIA–GIBRALTÁR  (D-csoport)

Nem az első grúz–gibraltári meccset játsszák, a két csapat már az előző Eb selejtezősorozatában is azonos csoportban szerepelt. Akkor a grúzok Tbilisziben 4–0-ra, Faro-Louléban 3–0-ra bizonyultak jobbnak, az összesen 7 gól öt szerzőjéből (ketten dupláztak) Valerij Kazaisvili (az egyik kétgólos), a San José Earthquakes MLS-csapatának középpályása szerepel a pénteki találkozóra nevezett keretben.

Gibraltár válogatottja fennállása óta küzd a leggyengébb európai csapat bélyeg letörléséért, most éppen jól áll a nemes küzdelemben, mert az európai lajstromban az utolsó előtti, a FIFA-ranglistán meg 195. helyével egyenesen 16 pozícióval áll magasabban, mint a legrosszabb európai, San Marino. Mi több, az NL őszi meccsein a D-ligában megszerezte első két győzelmét tétmeccsen, méghozzá négy nap leforgása alatt előbb Örményországban nyert 1–0-ra, majd hazai pályán 2–0-re megverte Liechtensteint. Ettől persze Eb-selejtezőn 0 százalékos, 13-ból mind a 13 mérkőzését elvesztette. Nagy az esély arra, hogy ez a széria Tbilisziben, a Borisz Paicsadze nemzeti stadionban is folytatódjék…

FERÖER–SPANYOLORSZÁG (F-csoport)

Bár Feröer már az 1992-es Eb-selejtezők óta részt vesz a kvalifikációs sorozatokon, csak egyszer került egy csoportba a spanyolokkal. Az 1998-as vb előtt Tóftirban 6–2-re, Gijónban 3–1-re nyertek a hispánok, a 9 gólból hármat történetesen Luis Enrique szerzett, aki most Tórshavnban a vendég kispadon foglal helyet.
A mester a tavalyi kudarcos vb után vette át az együttest, remekül indult, de aztán az NL-ban Angliától és Horvátországtól is kikapott, így lemaradt az új sorozat négyes döntőjéről. Az Eb-selejtezőket azért megfelelően kezdte, a norvégokat 2–1-re legyűrte otthon, Máltáról 2–0-val vitte haza mindhárom pontot. A generációváltást fokozatosan kell megvalósítania a mesternek. Jó néhány, akkor még fiatalabb játékos maradt ugyan a három világversenyt sorozatban megnyerő gárdából, de a „nagy dinoszauruszok”, a több mint százszoros válogatottak közül már csupán a kapitány Sergio Ramos (163 mérkőzés) és Sergio Busquets (112) tagja a nagy északi útra kelő együttesnek.  A harmadik legtöbbszörös válogatott egy nagy visszatérő, a 34 éves Santi Cazorla, aki eddig 77-szer öltötte magára a furia roja mezét. Ha már a keret összetételénél tartunk, csupán három légiós szerepel a névsorban: a két angliai kapus, De Gea és Kepa, valamint a Napoliban játszó Fabián Ruiz, az egyetlen abszolút újonc. Lehet, hogy utóbbi már Tórshavnban is bemutatkozik, hiszen a fárasztó idény végén nem árt az erőkkel takarékoskodni. Hétfőn ugyanis jóval erősebb északi ellenfél, Svédország ellen kell helytállnia az együttesnek – igaz, azt a meccset már a Santiago Bernabéu Stadionban játsszák.

DÁNIA–ÍRORSZÁG  (D-csoport)

Már a soroláskor lehetett látni, hogy a D-betűjelű csoportban a továbbjutás szempontjából hármas versenyfutás lesz a két fix Eb-helyért a svájci, a dán és az ír együttes között. A márciusi történések igazolták is ezt a feltevést. Az írek a „kötelező” két győzelmet meg is szerezték – igaz, a minimális 1–0-val a gibraltáriak ellen idegenben, a grúzok ellen pedig otthon. A másik két favorit viszont az egész első két forduló egyik legérdekesebb meccsén elosztott egymás közt két pontot. Igaz, Svájc a 76. percben még 3–0-ra vezetett, de a roppant küzdőképes és némileg szerencsés dánoknak a hátralévő, hosszabbításpercekkel együtt bő negyedóra alatt sikerült ledolgozniuk a tetemes hátrányt. A védő Henrik Dalsgaard (a Championshipben szereplő Brentford játékosa) a 83. percben szerezte a pontmentő gólt.
Most Koppenhágában tehát két veretlen csapat feszül egymásnak, amelyek nem is oly régen két tétmeccsen is összecsaptak. A Nemzetek Ligája B-osztályában is azonos csoportban szerepeltek, tavaly november 19-én az arhusi Ceres Parkban gól nélkül végeztek egymással (akárcsak 37 nappal korábban Dublinban). Sok gólra most sem lehet számítani, főleg az ír védelem stabilitása miatt. A zöldek ugyanis legutóbbi 7 meccsükön összesen két gólt kaptak, igaz az egyikkel veszítettek is otthon Wales ellen az NL-ben, s ezzel ki is estek osztályukból. (Az NL B-csoportját egyébként Dánia 8 ponttal nyerte meg a 4 pontos  és a dánok elleni két 0–0-val 2 pontot gyűjtő Íroszág előtt.)

Kapcsolódó

AZ EB-SELEJTEZŐK 7. NAPJÁNAK PROGRAMJA

18:00   Grúzia–Gibraltár (D-csoport, Sport1 17:45)
20:45   Csehország–Bulgária (A-csoport)
20:45   Montenegró–Koszovó (A-csoport)
20:45   Litvánia–Luxemburg (B-csoport)
20:45   Ukrajna–Szerbia (B-csoport)
20:45   Dánia–Írország (D-csoport, Sport1 0:00, felv.)
20:45   Feröer–Spanyolország (F-csoport, Sport1 20:30)
20:45   Norvégia–Románia (F-csoport)
20:45   Svédország–Málta (F-csoport)
20:45   Ausztria–Szlovénia (G-csoport)
20:45   Észak-Macedónia–Lengyelország (G-csoport)
20:45   Lettország–Izrael (G-csoport)

EB-SELEJTEZŐK, 7. játéknap. Sport1 17:45 Grúzia–Gibraltár (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor és Várhidi Péter); Sport1 20:30 Feröer–Spanyolország (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor és Várhidi Péter); Sport1 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Faragó Richard és Gyulai Miklós, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor és Várhidi Péter); Sport1 0:00 Dánia–Írország (felv., kommentátor: Bartha Zoltán)