Német rangadó a negyeddöntőért • SportTV

Német rangadó a negyeddöntőért

Sport TV avatar Sport TV 2019. 06. 13. 07:08    
Olvasási idő: < 1 perc

A stuttgarti Mercedes Open ATP 250-es tenisztorna főtáblás küzdelmeinek három napjából kettőt is jócskán összezavart és megkurtított a viharos idő és a heves esőzés. Reménykedjünk, hogy a csütörtök inkább a keddre hajaz majd és az időjárás kegyesen megengedi a mérkőzések megrendezését. Mi mindenesetre a centerpálya négy mérkőzését céloztuk meg, azokat szeretnénk közvetíteni.

A program a jó formában lévő, sokadvirágzását élő Gael Monfils (a világranglistán  16.) és Denis Kudla (vlr.: 84.) mérkőzésével kezdődik. A gazellamozgású, 5. kiemelt francia hatalmas mérkőzésen, döntő szett rövidítésben kerekedett az amerikai Steve Johnson fölé az első körben, az ametikai két könnyed játszmában verte ki a selejtezőből érkező szerb Galovicsot. A két versenyző először mérkőzik meg egymással.

A második párban Fucsovics Marci páros partnere, az olasz Matteo Berettini (vlr.: 30.) küzd meg a második kiemelt orosz Karen Hacsanovval (vlr.: 9.). A két „évfolyamtárs” – mindketten 23 évesek –  egyszer már szembekerült egymással profiként, idén a szófiai verseny második körében, fedett kemény pályán az olasz a rövidítésben elvesztett első szett után 6:3-nal egyenlített, majd a döntő játszmát megynerte 6:4-re.

A harmadik párban – a tervek szerint nem előbb mint délután 3 órakor a hazai németek két játékosa játszik. Alexander Zverev (vlr.: 5.) szabad kártyát kért – és természetesen kapott is – első kiemeltként került a táblára, így az első körben nem kellett játszania. Csütörtöki ellenfele, Dustin Brown (vlr.: 170.) lesz, aki a selejtezőből került a mezőnybe, és az első kanyarban egy rövidített és egy simább szettben verte meg az ausztrál Millmant.  A két honfitárs most először játszik egymással.

A nap záró találkozója egy francia és egy francia anyanyelvű, két korosztályt képviselő versenyzőé. A 34 esztendős Gilles Simon (vlr.: 37.) és a 19 esztendős kanadai Felix Auger-Aliassime (vlr.: 21.) első egymás elleni küzdelmében nem a veterán az esélyesebb, de a papírforma a füvön is bármikor „elcsúszhat”…

ATP 250-es torna, Stuttgart. Sport2 11-től a második forduló mérkőzései (kommentátor: Fazekas Erzsébet és Kaplár F. József)