A tinédzser első tornasikerére készül • SportTV

A tinédzser első tornasikerére készül

Sport TV avatar Sport TV 2019. 06. 16. 08:02    
Olvasási idő: < 1 perc

Két döntőt közvetítünk ma délután Nyugat-Európából, de egyelőre csak az egyik párosítása ismert. Az s’ hertogenboschi elődöntők hajráját ismét az eső mosta el, még délelőtt be kell fejezni őket, hogyaztán délután sor kerülhessen a fináléra is. Stuttgartban két fiatalember, a még nem egészen 19 éves Auger-Aliassime és az alig több mint 23 esztendős Berettini száll harcba első, illetve harmadik tour-tornagyőzelméért.

Felix Auger-Aliassime: első tornasiker még a 19. születésnapja előtt? (Fotó: Getty Images)

Időben először, fél háromkor a hollandiai döntő kezdődik.  Két este félbeszakadó elődöntő közül Mannarino és Coric csatája járt közelebb a végkifejlethez: egy-egy nyert szett után a döntő játszma rövidítésében jártak, abból jó esetben csipán pár labdamenet van hátra. A másik mérkőzésen Jordan Thompson a 1:0-s szettelőnyben a második játszmában 5:3-as vezetésnél szervált és 30:40-re állt a címvédő Richard Gasquet ellen, amikor leszakadt az eső. Az ausztrál tehát közelebb áll az első tornadöntőjéhez, mint a francia a 32.-hez, de ki tudja, ha Gasquet kihasználja a bréklabdát és netán kiegyenlít, meddig viheti el az így szerzett lendület.

Stuttgartban 3-tól a két fiatalember harmadik, illetve negyedik fináléját játssza egymás elleni első meccsükkel. Felix Auger-Aliassime még innen a 19-en a riói 500-ason Györe Lászlótól, a két hete a lyoni 250-esen Benoit Paire-től kapott ki a döntőben, de most a két salakos után már egy füves pályás versenyen is finalista lett. Olasz ellenfele, Matteo Berettini tavaly Gstaadban, idén Budapesten nyert salakon tornát, tavaly Münchenben ugyanezen a talajon szenvedett vereséget Sascha Zverevtől. A két fiatalember közül a kanadai elvileg a pihentebb, hiszen szombaton nem kellett játszania az elődöntőben, a honfitárs Milos Raonic nem állt ki a csatára. Berettini 74 perces, egy-egy brékkel eldőlő kétszettest nyert meg Struff ellen, ő még csak szettet sem veszített a fináléig tartó négymeccses útján. A kanadai fiú viszont 7. kiemeltként mindkét mérkőzését döntő játszmában nyerte meg. Kiélezett, érdekes csatára van kilátás kettejük között! (Ha egyébként Aliassime győz, bármilyen fiatal is, nem tud bekerülni a legfiatalabb 10 győztes közé. Hárman még 17., heten 18. születésnapjuk előtt ünnepelhettek versenygyőzelmet az ATP Touron!)

 

 

ATP 250-es tornák, döntő. Sport1 14:30 s’Hertogenbosch (kommentátor: Fülöp László, szakkommentátor: Machán Róbert); Sport2 15:00 Stuttgart (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs);