Ázsiai rangadó délután • SportTV

Ázsiai rangadó délután

Sport TV avatar Sport TV 2019. 06. 26. 08:40    
Olvasási idő: < 1 perc

A poolbiliárd szakágban jelentő szerepet játszanak az ázsiaiak. A leicesteri csapat vb második napján három páros is asztalhoz lép szerdán, ketten közülük éppen egymás ellen vívnak majd egy „kontinentális rangadót”.

Tony Grago ezúttal a britek ellen lép asztalhoz (Fotó: www.propool.info)

Tavaly Sanghajban az elődöntőbe három ázsiai együttes is bejutott: mindkét kínai válogatott (a rendezők akkor is két párost indíthattak) és Tajvan, amely akkor a 4. helyen végett. Idén a szigetország képviseletében új duó indult, Ko Pin-ji és Ko Ping Csung szerdán délután Romániával küzd meg a nyolcaddöntőbe jutásért. Ezen kívül a délutáni programban még két ázsiai kettős lép fel, Japán (Naojuki Oj, Toru Kuribajasi) és Hongkong (Lo Ho Szum, Jip Kin Ling Leo) egymással méri  össze erejét. Az első mérkózést Németország vívja Észtországgal.

Az esti programban is lesz egy különleges párosítás, a britek úgynevezett A-csapata (Jason Show, Chris Melling – a B-együttes kedden meglepetésre kikapott Chilétől 7–5-re) Máltával mérkőzik. Az érdekesség az egyik résztvevőben rejlik. A máltai páros egyik tagja, Tony Drago, beecenevén a Tornádó vagy a Máltai sólyom minden idők egyik legremekebb biliárdozója snookerben és poolban is világklasszisnak számít.
Az este másik két összecsapásán Kanada Franciaországgal, Görögország pedig Új-Zélanddal méri össze  tudását.

Sport1 14:30 és Sport2 20:00  poolbiliárd csapat-vb, első forduló (kommentátor: Bartha Zoltán)