Négy korábbi győztesből csak kettő marad • SportTV

Négy korábbi győztesből csak kettő marad

Sport TV avatar Sport TV 2019. 07. 05. 17:32    
Olvasási idő: 2 perc

Az ANK szombati két nyolcaddöntője a históriát tekintve igazán briliáns. Mind a négy pályára lépő csapat egy vagy több alkalommal elhódította már a korábban Afrikai Egységkupának, manapság Afrikai Nemzetek Kupájának nevezett sorozat trófeáját. Kora este a háromszoros korábbi győztes Nigéria az ötszörös bajnok Kamerunnal csap össze, utána a rekoderként 7-szeres trófeabirtokos házigazda Egyiptom az 1996-os aranyérmes Dél-Afrikával találkozik.

Mohamed Szalah igazi vezérként viszi előre csapatát – nem mellesleg két gólt is szerzett már a tornán (Fotó: Getty Images)

NIGÉRIA–KAMERUN

A torna történetének két gigásza közül Nigéria ott volt, de kevés nyomot hagyott maga után a tavalyi vb-n,  Kamerunnak – az előző ANK ezüstérmesének – viszont nem sikerült kvalifikálnia az oroszországi világtornára. Erre a tornára is a szuper sasok selejteztek eredményesebben, megnyerték saját selejtezőcsoportjukat, a szelídíthetetlen oroszlánok pontazonosséggal és rosszabb egymás elleni eredménnyel Kamerun mögé szorultak.
Egyiptomban Nigéria a biztos továbbjutás tudatában kissé „ellezserkedte” az újonc Madagaszkár elleni utolsó csoportmeccsét, aminek meg is lett a büntetése: Kamerun karjaiba szaladt, miközben a keleti szigetország fiai a jóval könnyebb ellenfélnek ígérkező Kongói DK-val meccselhetnek a negyeddöntőért.  Kamerun ezzel szemben még veretlen a tornán: Ghánával a rangadón és meglepetésre Beninnel is ikszelt, a csoport outsiderét, Bissau-Guineát 2–0-ra megverte, így jutott a továbbjutó második pozícióba.
Ez a párosítás tehát igazi csúcsrangadónak számít, eddig az egyiptomi eseményen a „nagy párosítások” rendre pocsék mérkőzéseket hoztak, gólaszállyal. Remélhetőleg a tét nem kényszeríti újabb szupervédekezésre a feleket, s végre a sok jó játékos képes lesz lejátszani egy jó futballmérkőzést is…

EGYIPTOM–DÉL-AFRIKA

Kézenfekvő a párhuzam a jóval előbbre járó Copa Américával: Egyiptomnak a hazai csúcsfavorit kötelező győzelmi útját kell bejárnia, mint Brazíliának egy kontinenssel keletebbre. Coutinhóék már ott vannak a kupagyőzelem kapujában, ugyanúgy kapott gól nélkül teljesítették a csoportkört, de becsúszott nekik egy kínos 0–0, majd a kieséses fázisban is túl kellett élniük egy hideglelős 11-es párbajt.  Javier Aguirre legénysége ezzel szemben mindhárom meccsét megnyerte a csoportban, s hasonlót, azaz 90 percen belüli győzelmet tervez a leggyengébb. (4.) csoportharmadikként továbbvergődő Dél-Afrika ellen is. (Még egy szembetűnő különbség: amíg a brazilok nem akartak – lehet, hogy a CONMEBOL nem engedte nekik – kimozdulni a Maracanából, addig Egyiptom a csoportgyőzelem birtokában amíg nyer, végig a torna fő pályáján,  a kairói Nemzetközi Stadionban játszhat, amelyben közel 70 ezer szurkolója biztatását élvezheti.)
Mohamed Szalah tényleg vezérként szinte a hátán viszi a csapatot, s kínál még egy lehetséges párhuzamot: meglehet, ők ketten lesznek azok Alissonnal, akik öt hét leforgása alatt egy-egy BL-győzelemmel és kontinensbajnoki címmel gazdagítják egyéni dicsőséglistájukat.
A dél-afrikaiak ténylegesen az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára.
A két csapat örök mérlege csak enyhe egyiptomi fölényt mutat (6 győzelem 4-gyel szemben, egy remi mellett), amely az Afrika-kupákon sokkal izmosabb: a négy találkozóból hármat a fáraók nyertek, az egyetlen döntetlen is gól nélküli volt, azaz a 2010-es vb-rendezők kontinensbajnoki mérkőzésen eddig nem tudtak még csak betalálni sem mostani házigazdájuk kapujába.

Afrikai Nemzetek Kupája, nyolcaddöntő. Sport2 18:00 Nigéria–Kamerun (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 21:00 Egyiptom–Dél-Afrika (kommentátor: Méhes Gábor).