Avat-e új bajnokot Afrika? • SportTV

Avat-e új bajnokot Afrika?

2019. 07. 19. 12:46    
Olvasási idő: 2 perc

A 31 eddig befejezett kiírás során 14 ország válogatottja koronáztatott a fekete földrész bajnokává, közülük nyolcszor csupán egyszer szerezték meg az Afrikai Egységkupa, illetve az Afrikai Nemzetek Kupája trófeáját. Köztük van Algéria is, pénteki döntőbeli ellenfele, Szenegál meg szeretne kilencedikként csatlakozni az egyszer, 15.-ként az egyáltalán valaha győztes együttesek csoportjához.

Két potenciális gólkirályjelült egy képen: Rijad Mahrez és Sadio Mané küzd meg egymással a két együttes bő három héttel ezelőtti csoportmeccsén (Fotó: Getty Images)

A világranglista sok sportágban reális iránytű, a futballban a FIFA rangsora nem mindig az. Jó példa erre az idei ANK is. A döntő egyik résztvevője ugyanis a kontinentális rangelső Szenegál a maga abszolút 22. helyével, ugyanakkor finalista ellenfele, Algéria csupán a 69. – a földrészről csupán 12.(!) – a labdarúgó-világszövetség júniusban kiadott aktuális rangsorában.
A két együttes korábban a torna során már megütközött egymással. A C-csoport második fordulójában június 27-én Kairóban a kisebb, Június 30. nevű stadionban játszottak, az észak-afrikaiak Belaili 49. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzték az „oroszlánokat”.
Algéria egyébként a három évtizeddel ezelőtti eredményeit idézi fel idei szereplésével. A csapat összesen hat alkalommal jutott el a torna elődöntőjéig, a 2010-es fellépésen kívül a további öt az 1980 és 1990 között lejátszott 6 ANK-n történt. 1980-ban a döntőben kapott ki az akkori rendező Nigériától, 1982-től 1988-ig háromszor játszott bronzmeccset egy vereséggel és két győzelemmel, 1990-ben pedig hazai pályán győzelemmel zárta le a bő évtizedes nagyszerű sorozatot, a fináléban 1-0-val visszavágva a tíz évvel korábbi kudarcért Nigériának. Amúgy a válogatott négy vb-szereplése közül az első kettő is erre az időszakra esik, ki ne emlékezne az 1982-es vb szemérmetlen német-osztrák bundájára, amellyel a két európai szomszéd éppen az algériaiakat „golyózta ki”…
Algéria eddigi futball-fénykora tehát a ’80-as évekre esik. Szenegálé pedig az ezredforduló környékére.  Ugyan korábban 1965-ből (akkor még csak 6 csapatos tornáról) és 1990-ből  már volt korábban egy-egy negyedik helye, a nagy betörést 2002-ben, a legendás Claude LeRoy irányításával mutatta be a gárda, amely egészen a döntőig menetelt, amelyben csak 11-esekkel maradt alul Kamerunnal szemben egy 120 perc alatt góltalan finálét követően.  Ezen kívül még egy 4. hele van az együttesnek, 2006-ból, mikor a „kisdöntőben” Nigériától kapott ki 1–0-ra.
A két együttes örök mérlege a fent említett idei csoportmeccsel érte el a 23-as számot, meglehetősen egyoldalúan alakult eddig: Algéria 13 győzelme mellett Szenegálnak csupán 4 van, 5 döntetlen mellett. Legnagyobb tétű mérkőzésüket is ANK-n játszották, éppen az Algéria győzelmével végződő 1990-es tornán, akkor az elődöntőben a hazai pályán játszó félholdasok 2-1-es győzelemmel jutottak a döntőbe.
A jelenlegi tornán az arabok mérlege a jobb: 5 győzelem mellett csupán egy döntetlent játszottak (amely a 11-esekkel „kvázi győzelemmé” változott), 11–2-es gólkülönbséggel.  „Téranga oroszlánjai” egy kicsivel gyengébbek, ők is ötször győztek, de egyszer ki is kaptak, éppen a döntős ellenfelüktől.
Három támadó számára külön tétje is van a finálénak: az 5 gólos Odion Ighalo (Nigária) mögötti négyes üldöző bolyban 3-3 góllal két algériai  (Rijad Mahrez és Adam Unasz) mellett egy szenegáli (Sadio Mané) is akad, bármelyikük duplázása esetén nem lenne „szóló” gólkirálya a tornának. Utóbbi pedig a brazil Alisson és Roberto Firmino mellett a harmadik lehet, aki bő másfél hónap alatt a BL-diadal mellé egy kontinensbajnoki győzelmet is felírhat a dicsőséglistájára.
Mint a két csapat csoportmérkőzése beharangozásakor emlegettük, a két együttes jelenlegi szövetségi kapitánya egyaránt válogatott futballista volt, sőt játszottak is egymás ellen. Az a meccs a a szenegáliak ritka győzelmei egyikével végződött, igaz, tét nélküli, barátságos összecsapáson. Most Aliou Cissé az egyik legnagyobb tétért, a kontinensbajnoki címért „ismételne”, ezzel pedig új győztes nevét jegyezhetnék fel Afrika legjobbjainak listájára.

Sport1 20:45  Szenegál–Algéria  Afrikai Nemzetek Kupája-döntő (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakkommentátor: Nyilasi Tibor és Puhl Sándor)