Zverev nehéz akadály előtt • SportTV

Zverev nehéz akadály előtt

Sport TV avatar Sport TV 2019. 07. 25. 01:16    
Olvasási idő: < 1 perc

Az előzetes kiemeléseket figyelembe véve, Thiem–Zverev döntő ígérkezett a hamburgi tornára, persze szigorúan csak a papírforma szerint. (Idén már láttunk olyan viadalokat, amelyeken az első két kiemelt még az első fordulót sem élte túl…). A Rothenbaumon Dominic Thiem már a negyeddöntőt várhatja – egy emlékezetes és egy könnyen feledhető-felejtendő játszmában verte meg Fucsovics Marcit – , német vetélytársára még vár a második kör könnyűnek éppen nem ígérkező akadálya.

Sascha Zverev argentin ellenféllel küzd meg a negyeddöntőért (Fotó: Getty Images)

A maradék nyolcaddöntő négy meccsének sorát egy szláv rangadó nyitja, a szerb Filip Krajinovics (a világranglistán: 68. – a múlt héten éppen Balázs Attila kezétől „esett el” Umagon) vív meg a címvédő, ennek ellenére sem kiemelt szlovák Martin Klizannal (vlr.: 62.). A két fiú korábban nem találkozott a touron.

Pablo Carreno Busta (képünkön) és Jan-Lennard Struff egyike előnyt szerez kettejük egyelőre ikszre álló külün versenyében (Fotó: Getty Images)

A következő hárpm párosítás mindegyikén az egyik fél hazai versenyző. Az elsőben Jan-Lennard Struff (vlr.: 36.) az, aki a spanyol Pablo Carreno Bustával (vlr.: 59.) mérkőzik meg. A két teniszeező eddig kétszer csapott össze főtáblán, korábban kétszer korábban selejtezőn, illetve challenger versenyen. Itt is, ott is egyet-egyet nyertek meg, a profik között három éve Winston-Salemben két szettben a spanyol, idén Aucklandben a negyeddöntőben a német volt a jovv. Utóbbiban három szettben összesem  mximális 39 játékot játszottálk le, magyarán mindhárom szettjük rövidítéssel végződött.

Nem előbb mint fél négykor kezdődik el Sascha Zverev (2. kiemelt, vlr.: 5.) meccse az argentin Federico Delbonis (vlr.: 67.) ellen. Az orosz származású német győzött azon az egy összecsapáson, idén Genfben, szintén salakon az elődöntőben 7:5, 6:7(6), 6:3-ra, d az idén nem remekelt, többször is kikapott top 50-en kívüli játékostól.

Fabio Fognini továbbjutása alighanem pillanatnyi diszponáltságától függ „nevenincs” ellenfelével szemben (Fotó: Getty Images)

A centerpálya programját az utolsó német, az első körben a kétszeres itteni bajnok Leonardo Mayert kiverő Rudolf Molleker (vlr.: 150.) zárja a kezdetként önmagához képest igen összeszedetten játszó olasz Fabio Fognini (4. kiemelt, vlr.: 10.) ellen. Az egyébként vajkezű olasz tuti esélyes, de ki tudja, melyik lábával kel fel csütörtökön reggel…

 ATP 500-as verseny, Hamburg. Sport2 11:30 és 18:30 a második forduló (nyolcaddöntő) mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós és Haraszti Ádám)